péntek, október 31, 2008

lovak művégtagokkal

Ezt a cikket most olvastam a www.sportlo.hu-n. Még léteznek olyan emberek, akik annyira szeretik lovaikat, hogy megtesznek mindent a megmentésükért. Nagyon szép dolog. Emberséges.


"Ha egy lónak eltörik a lába, az legtöbbször a végét jelenti. De néha a tulajdonosok - ragaszkodásból, vagy anyagi megfontolásokból - mégis megmentik az életét.

Akárhogyan is nézzük, Lovey lónak egy évvel ezelőtt meg kellett volna halnia. Amikor Arkansas állam Pulaski megyéjének Emberiességi társasága megmentette, a kanca súlyosan alultáplált volt, és jobb melső lábából hiányzott egy jókora darab.

Dr Teresa Medlock állatorvosi felügyelete alatta a ló felhízott és kigyógyult a fertőzéséből is, melynek következtében 15 centimérnyi leszakadt a lábából. Július 22.-től kezdve már az új műlábával gyakorolja a járást.

"Már régóta álmodunk erről a pillanatról" mondja Kay Simpson, a Humane Society elnöke. "A kanca fut, vágtázik, mindent megcsinál három lábon. Mostantól egy kicsit könnyebb lesz neki."

Ha a műláb ember számára készült volna, 8 és 10 ezer dollár közötti összegbe került volna. Most azonban ajándékba kapták egy Little Rock-i művégtag építő műhelytől.

Arkansasban ő az első ló, aki műlábat kapott. Frank Snell, aki a lábat építető műhely tulajdonosa, a munka során többbször is konzultált egy másik művégtag-építővel, aki Molly, egy Shetlandi póni számára készített hasonló szerkezetet.


Molly - reményt ad

A lábat Michael Lacy készítette, szénszálas titánium ötvözetből, a patarészt pedig kemény gumiból. 30 óra alatt készült el a mű.

A felhelyezés során Lovey nem volt túlságosan együttműködő: ágaskodott, próbált elmenekülni miközben megpróbálták felhelyezni az új lábat. Amellett, hogy rengeteg idegen ember fényképezte, az is hozzájárult a boldogtalanságához, hogy be volt zárva négy fal közé, hiszen jobbára a legelőn szokott vándorolni. "Tegnap este behoztuk az istállóba" magyarázza Medlock. "Nem olyan könnyű ám őt megfogni."

Miután a művégtagot felhelyezték, Lovey tett néhány bizonytalan lépést - kiment az istállóból, és elvonult legelni. Szemlátomást nem jött még rá, hogy nem fog felborulni, ha terheli a jobb lábát is. "Időre van szüksége, hogy hozzászokjon." mondja Medlock.

Molly, a póni

Molly, a shetlandi póni már egészen hozzászokott a műlábához. "Odajön hozzád a csonka lábát előrenyújtva, és jelzi, hogy azt szeretné, ha feltennéd rá a protézist" mondja Allison Barca, Molly állatorvosa.

A póni a Katrina hurrikán pusztítása után került egy ideiglenes állatmenhelyre. Ezzel nem járt túl jól: megtámadta és majdnem megölte egy pit bull terrier. A jobb első lába elfertőződött és a térdétől lefelé el kellett távolítani. Ha tulajdonosa nem ragaszkodik hozzá ennyire, már nem élne ő sem.

Molly munkába is állt: táborokat, kórházakat, ápolóotthonokat látogat. Túlélt egy hurrikánt, felépült egy súlyos sérülésből. Reményt és erőt ad az embereknek.

Rafeanna

Rafeanna 9 éves, arab kanca. 2001-ben 8 helyen tört el a jobb melső lába, miközben a karámban vágtázott. Gazdái nem voltak hajlandóak elaltatni. "Túlságosan szeretem őt, szóba sem került, hogy elaltassuk" mondja Michelle Swnak.

13 ezer dollárt költött a lóra, hogy megmentse a lábát, végül mégis amputálni kellett. A művégtag további 2000 dollárjukba került. "Az a kihívás a lovak számára készült művégtagokban, hogy az emberek szólnak, ha nem tökéletesen illeszkedik, nyom a műláb. Itt nagyon alaposan kell figyelni a lovat, illetve a lábcsonkot - neked kell észrevenned, ha nem tökéletes valami." magyarázza Michelle Whitehead, aki Rafeanna új lábát készítette.

A kancának azóta csikója is született. Igaz, mesterséges megtermékenyítéssel esett teherbe, de nagyon gondos anya vált belőle.

Megéri?

A most bemutatott három ló jobbára a gazdák ragaszkodása miatt menekült meg, de a pusztán anyagi szempontból ritkán éri meg megmenteni egy ló életét, és művégtagot készítetni a számára. Legtöbbször a ló értéke határozza meg, hogy elaltatják, vagy megmentik. Drága telivérek esetében a leggyakoribb, hogy megmentik a ló életét, különösen akkor, ha tenyésztésre is alkalmas az állat. "

Nevzorov magas iskolája

szombat, október 25, 2008

földlakók

a "mindenható" emberállat?

http://video.google.com/videoplay?docid=-3481883898572254535
Mindenkinek, kihangsúlyozom MINDENKINEK ajánlom, hogy nézze meg ezt a filmet, mert legtöbben közülünk, emberállatok közül, nem akarnak tudomást venni róla, nem tudják, elfordítják a fejüket,vagy úgy tesznek mintha nem is létezne semmi ilyesmi, túl érzékenyek, ártatlanok, mimózalelkűek. Hát én most néztem meg és mondhatom nagyon felkavaró, megrázó élményben volt részem és sírtam, nem szégyellem. Mint állatorvos sok szenvedő állatot láttam és látok, és sajnos tudom mi megy végbe egy vágóhídon, bármilyen fajról is legyen szó, ezért fogadtam meg már diákkoromban, hogy SOHA nem fogok vágóhídon dolgozni. Sajnos én is elfordítom a fejem, nem akarok tudomást venni arról, hogy minden egyes nem-emberállat szenved és leírhatatlan fájdalmakon megy keresztül vágáskor, a filmben amerikai vágóhidakon véghezvitt embertelen kegyetlenségeket filmeztek le, akkor a romániai vágóhidakon mi megy végbe, arra nem is jó rágondolni. Mesélt nekem valaki egy pár dolgot, ő is mészáros, szereti leölni az állatokat, és vidáman mesélte nekem - ez csak egy a sok kínzási módszer közül -, hogy vágás előtt nagyon éles késekkel vágják el a tehenek lábain az inakat, hogy lássák hogy lerogynak, vagy honnan hajlik meg a lábuk, nem is beszélve arról, hogy vemhes állatokat is vágnak le, ezekben pedig élő magzat van, nem számít ha éppen él, mozog,attól még simán le lehet vágni az anyaállatot, nem gond. Meg garázsban vágnak le lovakat, ki tudja milyen módszerrel, hogy aztán úgy adják el a belőlük készített szalámit mint "salam sasesc". A sok szörnyűség közül, amit ebben a filmben láttam, a legjobban az rázott meg, amikor mutattak egy ezüstrókát felakasztva, megnyúzva elevenen amelyik még pislogott. Az egész film alatt csak azt ismételgettem, hogy nem igaz, nem igaz, az ember nem lehet ennyire kegyetlen, pedig igen, lehet, sőt még van sok minden amit itt nem mutattak.
Az állatok iránti szeretetet csakis a neveléssel, a szülők által lehet megvalósítani, gyerekkorban, mert sajnos amit itt látok falun, az rettenetes, anyák a kutyákkal ijesztgetik gyerekeiket, félelmet, utálatot ébresztve irántuk, láttam két-három éves gyereket aki halálra szorongatta a kiscsirkét és meg sem szidták ezért, vagy nem magyarázták meg neki hogy nem szabad, sőt az anya még nevetett rajta mintha egy jó vicc lett volna. Nap mint nap itt is látom különböző formáit az állatok kínzásának, ami mély undort vált ki belőlem, főleg akkor ha látom, hogy még élvezi az illető azt, hogy fájdalmat és szenvedést okozhat annak az állatnak. Én legszívesebben egy olyan helyen dolgoznék, ahol úgy tekintenek a nem-emberállatokra mint ugyanúgy érző, tudatos, nagyszerű lényekre és ahol nem szenvednek és nem kínozzák őket.
Ha tőlem függne, megszüntetném az állatkerteket, ahol életük végéig, akaratuk ellenére be vannak zárva az állatok kisebb-nagyobb helyekre, a cirkuszokat ahol állatokat idomítanak, bármilyen módszerrel, csak megtanulja azt amit elő kell adjon, az ipari nagyságú farmokat, ahol nem élőlényként, hanem tárgyként kezelik az állatokat, mert ki vannak szolgáltatva és függnek az embertől. A nem-emberállatok ki vannak szolgáltatva az emberállat kényére-kedvére, ők a házi kedvencek, ők szolgáltatják eledelünk húsos felét, ők öltöztetnek, szórakoztatnak és a tudomány nevében feláldozzák őket és mindezt saját akaratuk ellenére.
Az igazság az szerintem, hogy az ember fél attól amit nem ért, nem fog fel teljesen, és az ember amitől fél, bármi is legyen az, óhatatlanul ELPUSZTÍTJA. Az ember sajnos nagyon önző tud lenni, csak a saját érdekeit tartja szem előtt, csak neki legyen jó, a többi élőlénnyel mi történik az nem számít. Leereszkedően, kegyesen viselkedik azokkal az élőlényekkel, akiket alacsonyabb rendűnek tart, mivel kevésbé intelligensek, nem tudnak gondolkodni, de elfelejti azt, hogy minden ugyanúgy fáj nekik is, ők is ugyanúgy szenvednek mint mi, emberek.

csütörtök, október 23, 2008

szellemtánc

hatlábú szamár?

lenéz

Pénteken délután kint voltam lovagolni a Zeusszal, szól a telefonom a táskámban, megszólal Sz., hogy egyik malaca nem tud az első lábaival felállni, meg kéne nézni mi a baja. Mondtam neki, hogy most lovagolok, messze vagyok Szentiványtól, elmegyek miután visszamentem, de nincs amivel elmenjek, tehát utánam kéne jönni. Erre elkezdett méltatlankodni, hogy miért nincs ott mindig valaki, mindig kellene legyen a rendelőben egy szolgálatos, mondom neki, ez nem sürgősségi osztály, mi is emberek vagyunk, nekünk is vannak dolgaink, igényeink, nem ülhetünk a rendelőben állandóan, hátha jön valaki egy féldöglött malaccal, vagy egy rühes macskával pont este, vagy mondjuk vasárnapi napon. Azt mondta, hogy a legközelebbi alkalommal fel fog jelenteni. Hát jelentsen, mert én készséges voltam, el akartam menni, de ez neki nem volt elég, neki azonnal, abban a pillanatban is késő lett volna, mert ő azzal van megszokva, hogy minden kívánságát teljesítik rögtön, és valószínű összetévesztett egyik alkalmazottjával, azokkal beszél és bánik úgy mint egy mosogatóronggyal. Fogadni merek, hogy az a malac legalább azelőtt való naptól, vagy aznap reggeltől már abban az állapotban volt, de neki két deci vodka között épp délután négykor jutott eszébe, hogy felhívjon. És megengedi magának azt a hangnemet, azt a számonkérést. Hát ez óriási. No de, még van folytatás. Ezután egy másik állatorvost kezd baszogatni, hogy menjen el ő, vegyen el tőlem a rendelőből gyógyszereket, és kezelje meg a malacát. Ő jóindulatúan elmondta, hogy nem teheti meg, hogy kotorásszon az én gyógyszereim között, de elmegy és megnézi mi a gond. Elment, utána felhívott engem és elmondta az ő diagnózisát, és hogy Sz. még ott van a kocsmában és mondta neki hogy ha visszajövök, akkor megkezelem a malacokat. Mikor visszajöttem a rendelőhöz, az állatorvos szólt Sz.-nek, hogy visszajöttem. Sz. már nem akarta, hogy én kezeljem a malacait, és miközben beszélgettem az állatorvossal, felhívott, elkezdett követelőzni, oktatgatni engem, nem is hagyott szóhoz jutni, nem is igazén értettem miket mond, csak annyit mondtam neki , hogy engem ne oktasson és letettem a telefont. Utána többet nem jelentkezett.
Ne mondja nekem senki, hogy vannak véletlenek, mert már többször volt alkalmam meggyőződni az ellenkezőjéről. Az udvaron, ahol bérelek egy házat, van egy üzlet, oda mentem be vásárolni mielőtt felmentem volna a rendelőhöz. Az udvaron meg volt állva Sz. felesége a terepjárójával, engem nem bír az a nő, nem tudom miért, nagyon frusztrált szerintem, de ez az ő baja, egy pár alkalommal mindig úgy találkoztunk, hogy ő meg volt állva a kocsijával az úton úgy, hogy elmenni lehetetlen volt mellette, és ha szóltam fel volt háborodva, csak még nem hangoztatta a tegnapig. Az üzletből kifele mondtam annak akivel odamentek, hogy én szeretnék kimenni az autóval az udvarról. Csak ennyi kellett, rögtön letámadott, hogy igen, mindig csak akkor megyek amikor ő ott van. Mondtam neki ez az én udvarom, én bérlem ezt a házat, és itt nincs amit keressen az autójával, ez magánterület. Erre ő, hogy én paraszt vagyok, köszönni sem tudok, össze-vissza hadart, kiabált, pedig én nem kiabáltam, szépen elmondtam neki mit akarok. Sajnos nem sikerült megőriznem higgadtságom, leereszkedtem az ő szintjére, én is elkezdtem kiabálni. Végülis csak kiment, persze úgy állt meg a kapu előtt, hogy ne lehessen kimenni, tele volt csordultig jóindulattal, és azzal búcsúzott, hogy inkább a mesterségemmel foglalkozzak, ne lovakkal, miközben másnak döglik meg a disznója. Na ez jó. Egy ilyen fehércseléd fog engem kioktatni arról, hogy mit csinálhatok és mit nem! Nem jutottunk még oda, hogy a szamár fogja kioktatni a lovat, hogyan kell átugrani az akadályt.
Ezek a forrdalomutániújgazdag vállalkozók, nagy részük, elfelejtették, hogy ők is csak olyanok mint a többi ember, semmivel sem többek, Sz. pedig ezt elfelejtette vagy nem akarja tudomásul venni, pedig egy pár éve szorgalmasan kapált gyapjúmellényben ugyanazokkal az emberekkel, akiket most lenéz.

vasárnap, október 19, 2008

ahol "játszottunk" Zeusszal, vaddisznótúrásokkal tarkítva

"lovasok"

Mára egy hosszú útvonalat választottam lovagolni, csináltunk volna egy jó nagy kört, de egy telefonhívás megváltoztatta az irányt. Felhívtak, hogy beteg egy koca, ma nem evett semmit, reszket és nehezen lélegzik. Nem tudtam nemet mondani nyilván, és amíg megkezeltem a kocát és felnyergeltem Zeuszt, eltelt majdnem egy óra. Így egy rövidebb útvonalat választottam és odamentünk ahol kb. két hete megkergettük egymást, vagyis én meg akartam Zeuszt fogni, ő meg nem hagyta. Közben reméltem, hogy megtalálom az elveszett lovaglópálcát is. Amikor kiértünk az útra a mezőről, azt hittem nem látok jól, mert három lovast láttam úgy száz méterre tőlem, jöttek velem szembe két szürke és egy piros lóval plusz egy kb. féléves csikóval, két férfi volt és egy lány. Nekem ez szokatlan volt nagyon, mivel több mint egy éve járok Zeusszal a környéken és sohasem találkoztam lovassal, nemhogy lovasokkal. Nálunkfele nem nagyon szoktak járni tereplovaglásra, talán most kezd úgymond divatba jönni igazán a lovaglás. Szerintem csak amolyan alkalmi "kocalovasok" lehettek, külföldi turisták, akik néha idetévednek és a szájukat tátják, az ilyen nem is lovas, csak felültetik a ló hátára, aztán meg lépésben, néha ügetésben - szegény ló - végigcsinálják az útvonalat, néha magyaráz is valamit a vezető, lovaglástudás majdnem nulla, ezt csak a lovak érzik meg igazán mikor rángatják a szárat, rosszul ülnek rajtuk, nem tudjnak bánni egyáltalán velük, főleg akik városiak és fényképen láttak eddig lovat, vagy csak a tévében. Sajnos nincs jó véleményem az ilyen és ilyenszerű lovaglásról. Én igaz nem lovardába jártam lovagolni tanulni, nem edző tanított, aki tanított engem őt sem, de az alapokat elmondta, megmutatta, és aztán együtt is rájöttünk sokmindenre ami a lovaglást és a lovakkal való bánásmódot illeti. Én is voltam kezdő, de sokminden függ a hozzáállástól, a lovak szeretetétől és hogy menyire tudunk odafigyelni rájuk. És annyira megszerettem a lovaglást - elég rövid idő alatt - , hogy már egy hónapra rá ahogy elkezdtem lovagolni , már meg is vettem Zeuszt, és azóta sem bántam meg, habár voltak akik azt mondták, hogy rossz döntés volt. De ők sosem ültek lovon, nem is lovagoltak és nem is fognak. Ahhoz, hogy valaki jó lovas legyen, elengedhetetlen az hogy érezzük a lovat, eggyé legyünk a lóval, a két test ritmusosan, egyszerre mozogjon, a ló is megérzi mit akar a lovasa, nem kell pálca, egy enyhe érintés, előredőlés, egy mozdulat elég ahhoz hogy a ló megérezze mit is akar tőle a lovas.
A lovaglópálcát persze nem találtam meg, nem is fogom már szerintem, úgyis csak ritkán kell használjam, de jó ha van, mindig ott kell legyen kéznél. De szép nap, jó lovaglás volt.

péntek, október 17, 2008

csángó boogie

Hetényi Ernő - Merengés

Ha fölnézel az éjszakai égre
és kiválasztasz ott egy csillagot
elégedjél meg azzal, hogyha érzed,
hogy az a csillag ott: néked ragyog

Ha letekintesz egy mély tó fenekére
ahonnan rád a holdfény visszanéz,
elégedjél meg azzal, hogyha érzed,
hogy tó is, hold is, tiéd az egész!

S mert hiten múlik minden valósága,
légy boldog, hogyha csupán hinni tudsz,
elégedjél meg azzal, hogyha érzed
hogy mikor képzelődöl: nem hazudsz.

És értsd a csöndet, értsd a némaságot,
mert minden titok nyelve ez a hang,
mely nem szólal meg, de a szívben hangos
és visszhangot ver mint egy nagy harang.

Ezért, ha rád tekintek, s nem beszélek,
tenéked hidd el, sokat mondhatok,
elégedjél meg azzal, hogyha érted,
hogy rád tekintve miről hallgatok.

csütörtök, október 16, 2008

és vadlovak

Szentkuthy Pál alkotása

vadlovak

csak száguldani, szabad lenni, semmivelsenkivelsemtörődni,
csak menni- menni, sehol sem maradni, senkihezsemkötődni,
mégis tudni szeretni, elmondani-kimondani-megmondani,
eggyüttlenni, elhagyni, elmenni, visszajönni,
jövőbelátni, mindenttudni, megérezni, eggyüttérezni, értékelni,
sosemfelejteni, megtennimerni, tettrekészlenni, más lenni mint a többi.
Mint a vadlovak.

szerda, október 15, 2008

lovas

találkozás

Amikor kinézett az ablakon, látta hogy vastag, fehér köd gomolyog a fenyők között, hideg októberi reggel volt. Lennebb a szálas erdőben már sok fa elhullatta levelét, gyönyörű színek keveredtek egymással az avaron. Eszébe jutott, hogy amikor utoljára találkozott Vele, még forró nyár volt, lüktetett a levegő a forróságtól, éjszaka is olyan meleg volt, hogy kint aludtak a mohán a fenyők alatt. Az az érzése volt mióta felébredt, hogy aznap újra találkozni fognak, és ez az érzés nem múlt el, bármit csinált. Felidézte újra és újra milyen volt arca, lehelete, csókjai, mozdulatai, ahogy átölelte, milyen volt alakja, illata, ahogyan szeretkeztek, minden frissen megmaradt emlékezetében. Utolsó találkozásuk nem jól végződött, mert hazudott neki, és Ő már nem bízott benne, meg volt győződve afelől, hogy többet soha nem is fognak találkozni. Nem volt maradása a házban, úgy érezte, hogy menni kell, bármerre menni, csak ne legyen ott, ahol minden rá emlékeztette, így hát kiment és a fenyők között bolyongott egy ideig, síri csend volt, csak szarvasok riadtak fel és futottak szét léptei zajára. Míg bolyongott, kisütött a nap, felszállt a köd és kellemes őszi meleg lett. Visszafele szedett egy pár kései gombát, ebben az évben kevés volt, mert nem esett sok eső, finom lesz majd megsütve. Amikor visszaért a házhoz, eszébejutott, hogy a lovat meg kéne itatni, a reggel nem akart inni. A lova kint volt egy karámban a ház mellett, egy szénfekete, magas, szelíd három éves méncsikó, mindenki csodálkozott rajta hogy van bátorsága ilyen fiatal szilaj állatot tartani és lovagolni. Sohasem félt az állatoktól, a lovakat különösen szerette, mindig voltak lovaik amikor lent lakott a völgyben a faluban. Sokat lovagolt vele a hegyek gerincén, a völgyekben, össze voltak szokva ló és lovas, érezték és értették egymást, ösztönösen. Itatás után megpucolta a lovat, felnyergelte és elmentek a Bokros tető fele, arra nem olyan meredek az út, nem akarta hogy most elfáradjon a ló. Felfele mentek a Susogó patak medrében, felértek a Lapos tetejére, onnan meg a gerincen végigmentek és kora délutánra felértek a Bokros tetőre. Azért nevezik így, mert széles, sziklás teteje van, és csak bokrok borítják. Néha még zergékkel is szokott itt találkozni, szeretik a Bokros oldalán, mert meredek, sziklás,mohás, zergénekvaló. Miután felértek elengedte a lovat legelni, és ő leült a mohákra. Csend volt itt fent, csak a patak hangja hallatszott fel tompán, nyugtatóan. Megint elöntötte az az érzés, ami egész nap nem hagyta nyugodni, hogy ma eljön, fognak találkozni végre, több hónap után. Nem is tudott csak erre gondolni, nem volt maradása. Hamar megtették az utat visszafele, jóformán csak lefele kellett menni,vagy gerincen. Amikor a fenyves széle fele közeledtek az ösvényen, úgy rémlett, hogy egy lovat lát a ház melletti fenyőfához kötve, és közeledve felismerte, az Ő szürke kancája volt. Végre itt van, megéreztem, hogy jönni fog! - gondolta. Rohant volna, vágtatott volna feléje a lóval, de nem akarta elárulni mennyire hiányzott és most itt van, talán megérintheti, megcsókolhatja, együtt lehet vele, szeretheti. Nem is akart arra gondolni, hogy nem maradhat, hogy el kell majd mennie.

hétfő, október 13, 2008

hazafele telihold

vérvétel a lovaktól

Zeusz kissé szomorúan a vérvétel után

Karthágó talán sárló kancát érez ...
Karthágó, a két éves hollstein méncsikó, Zeusz boxszomszédja

péntek, október 10, 2008

kulisszák mögött

Eddig minden szép és jó, de sokan nem gondolkoznak el azon, hogy mi lesz egy versenyló sorsa ha már nem versenyezik többé? Legjobb esetben megtartják ménnek vagy kancának a továbbszaporításra, vagy menhelyre kerül, legrosszabb esetben pedig csak a vágóhíd marad.Ez nem lesz Overdose sorsa, mert ő szerencsés, mert csodaló. Kevés ló jut oda hogy egyáltalán versenyezzen is, amelyikről kiderül, hogy alkalmatlan a versenyzérsre, azt eladják potom áron vágóhídra. És mindez miért? Mert nem hoz pénzt a házhoz. Óriási pénzek forognak a fogadásokon, a tulajdonosoknál, nekünk fogalmunk sincs hogy mi folyik ebben az "iparágban".
Tehát azt is meg kellene látni mi van a kulisszák mögött.

kis tornádó - Overdose

Overdose a Kincsem parkban (a telesport.hu-tól)



Csak ma olvastam az index hétfői cikkét Overdose-ról és francia riválisáról :
"Overdose kihívja a párizsi futamgyőztest

A veretlen magyar csodaló utcahosszal nyerte az érvénytelenített futamot vasárnap a világ egyik legnagyobb sprintversenyén, de az újraindítást tulajdonosa nem vállalta. Mikóczy Zoltán még az idén szeretné futtatni lovát Marchand D'Or ellen, aki a második felvonásban diadalmaskodott, akkor, ha összejön az 500 ezer eurós pénzdíj.

A vasárnapi párizsi, 250 ezer euró (60 millió forint) összdíjazású [1] Prix de l'Abbaye de Longchamp nevű verseny ezerméteres sprinttávján futott a veretlen magyar csődör [2], a hároméves Overdose. Hiába nyerte több testhosszal [3] a versenyt, az egyik ló beragadt a rajtgépbe, a rendezők (egy piros zászló felemelésével) visszastartot rendeltek el.

Néhányan nem érzékelték a jelzést, és versenytempóban végigmentek a távon. A rendezők úgy döntöttek, a versenynap végén újraindítják a futamot. Ezt Overdose tulajdonosa nem vállalta, a ló kifutotta magát, nem lett volna esélye a pihent vetélytársakkal szemben.

A hivatalos jegyzőkönyv szerint Overdose az "érvénytelen start" miatt nem vett részt a futamon. A futamát 52,2 mp-es pályacsúccsal nyerte, a szervezők a megismételt futam győztesével, Marchand D'Orral azonos időt (54,4) állapítottak meg neki.

A rendezők óriásit hibáztak, a futamokon általában zászlólengetéssel, szirénával, fényjelzéssel jelzik az érvénytelen rajtot. Mikóczy elismeri, hogy jogos volt a visszastart, hiszen egy ló önhibáján kívül nem tudott eljönni az indítóboxból, de a rendezők rosszul kezelték a helyzetet.

Overdose lovasa, az osztrák Andreas Suborics csak az utolsó 50-60 méteren észlelte, hogy baj van. A ló így is megdöntötte a pályacsúcsot, ha megszorítják, még jobb időt tudott volna. Mikóczy nem kívánt összesküvés-elméleteket gyártani, de tény, hogy a verseny másik nagy esélyese, a hazai Marchand D'Or "lábában benne maradt a futás". Idejében megállt, nem fáradt el, a megismételt futamon simán győzött.

Az ilyen esetekben alapvetően két megoldás közül szoktak választani: vagy marad az eredmény, és megbüntetik a startért felelős személyzetet; vagy 1-2 héttel később újrafutják a versenyt. Legalább ennyi idő kell a lovaknak a tökéletes regenerációhoz, egy ilyen terhelés után az állatok izomlázzal küzdenek.

A tulajdonos szerint alapvetően három lehetőség közül választhatnak: Overdose hároméves, még fejlődik, sokat futott az idén, pihennie kéne.

Elképzelhető, hogy indítják a Hongkongi Nagydíjon, ezt október 17-ig kell eldönteni. A sprintverseny összdíjazása 12 millió hongkongi dollár (kb. 280 millió forint), de a 20 órás repüőutat és az akklimatizálódást csak akkor vállalják, ha Marchand D'Or is ott lesz a versenyen.

Az egyértelmű cél ugyanis ez. Párizsban is látszott, hogy ez a két ló kiemelkedik a mezőnyből. Mikóczy kihívásos versenyt szeretne a francia lóval, amelyet szerinte Budapest és Párizs között nagyjából félúton, Baden-Badenben lehetne megrendezni október végén. Minden azon múlik, sikerül-e megfelelő összegű pénzdíjat összehozni a visszavágóra.

Mikóczy szerint a franciák nem vállalják, de a pénzdíjon sok múlik, egy 500 ezer eurós (kb. 125 millió forint) összegnek biztosan nem tudnának ellenállni."


Nincs értelme annak, hogy itt is leírjam amiket róla írtak már interneten, újságokban, stb. Mindenhol csak róla beszélnek,ő az új szenzáció, és az is. Minden száz évben egyszer születik egy ilyen ló, joggal mondják hogy Kincsem után ő a következő legjobb magyar ló és világviszonylatban talán az első húsz legjobb között van,de szerintem ezen is fog még "javítani". Íme egy pár adat, amit egy lóról tudni kell :

Angol telivér Anyja: Our Poppet • Apja: Starborough Tulajdonos: Mikóczy Zoltán •Idomár: Ribárszki Sándor • Zsoké: Andreas Suborics Születési év: 2005 •Születési hely: Nagy-Britannia • Versenyistálló: SCH Racing (Dunakeszi) Súly: 392 kg • Marmagasság: 158 cm Legnagyobb sebessége: 70 km/h Patkóméret: 27-es elöl / 28-as hátul (alumíniumpatkók) • Napi takarmányigénye: 8 kg (forrázott zab és kevert táp) + táplálékkiegészítők, vitaminok • Eddigi eredményei: 10 verseny / 10 győzelem • Eddigi nyereménye: 136 ezer euró (33,4 millió Ft)


csütörtök, október 09, 2008

idő fogságában

Gógucz Nóra alkotása

saját magamból

Miért bántják egyesek mindig azt az embert aki nem érdemli meg, akiről tudjuk, hogy nem tehette meg azt amit mi hiszünk, de mégis meggondolatlanul és hirtelen felindultságból azt hisszük hogy igen? Ilyenkor szeretném ha vissza lehetne vinni az időt hogy meg nem történtté tegyek olyan dolgokat amiket meggondolatlanul, hirtelen felindultságomban tettem, olyasmiket mondtam amivel a másik embert megbántottam, nem gondolva a következményekre és nem gondolva a másik emberre, és arra hogy miket mondok, csak a legrosszabbra gondoltam mindig, nem gondolkoztam el, nem próbáltam elemezni, tisztán látni a helyzetet. Ez egyfajta egoizmus szerintem, nem tudom honnan lesz az emberekben, mi készteti őket arra, hogy ilyenek legyenek, csak magukra gondolnak ilyenkor hogy velük ezt miért csinálta meg valaki, nem gondolva arra hogy esetleg ez nem is így van. Szerencsére csak egy része ilyen az embereknek. És bízni kell azokban az emberekben akik mellettünk vannak, közel vannak hozzánk, ez nagyon fontos, nem mindig a legrosszabbra gondolni ha valami történik, vagy azt hisszük hogy megtörtént. És ezt nem lehet megtenni állandóan, mert mindenki tűri egy ideig, egy ideig. Nem tudom mit tegyek, hogy ez többé ne történjen meg, hogyan tudnám megváltoztatni saját magam? Elegem van saját magamból.

szerda, október 08, 2008

őszi alkony lóhátról

csak játéknak vette?

Kb. egy héttel ezelőtt Zeusz olyant csinált mint még soha. Persze István régebb már mondta, hogy ha nálam lesz, még húsz év múlva is meg tud lepni majd, olyant csinálhat még akkor is amit még addig nem. Ezzel nincs baj, csak ne legyen kellemetlen...
Egy ideje kipróbáltam, hogy marad-e ha elengedem legelni és engedi-e majd, hogy megfogjam. Na, ez sikerült is háromszor, a negyedik alkalommal meglepetés várt rám . Amikor kimentünk aznap, megint jókedvében elkezdett túlságosan ficánkolni, kirúgni hátsó lábaival egyszerre vágta közben, én meg nem ültem elég stabilan a nyeregben és leestem róla. Meg is ütöttem a bokámat, de nem nagyon szerencsére. Mérgemben megütöttem a lovaglópálcával, ezt nem kellett volna, mert nem ő volt a hibás amiért leestem róla, csakis én. Odaértünk aztán arra a helyre ahol el szoktam engedni legelni, a kutyám Rex is jött velünk, leültem és virágokból koszorút fontam. Egy idő után megközelítettem, de nem tudtam megfogni, és bármerről közelítettem meg, nem sikerült. Ez volt az első alkalom, hogy ezt csinálta és az utolsó is egyben, mert többet nem fogom így elengedni. Elméletileg hiába tudtam, hogy ilyenkor ha a ló nem áll meg nem szabad utánamenni, erővel megpróbálni megfogni, én azt hiszem megijedtem, és már nem tudtam másra gondolni, csak arra hogy meg kéne fogjam valahogy. Így kergetőztünk a domboldalon felfele az erdő fele és vissza, kétszer berohant az erdőbe is. Szerintem ő azt hitte, hogy ez csak egy játék, egyet kergetőzünk, nem tudom az befolyásolta-e hogy azelőtt megütöttem. Kukoricacsővel csalogattam, szépen hívtam, minden hiábavaló volt. Akkor derült ki mennyire hasznos is lehet a mobiltelefon, meg kellett kérjem Kiss Jóskát hogy jöjjön ki az ő lovával, Betyárral, mert így biztos sikerül majd megfogni Zeuszt. Neki nagyon könnyen ment, melléállt a szekérrel és csak megfogta a kantárját. Óriási megkönnyebbülést éreztem, mert már sötétedett és nem is mertem rágondolni mi történhetett volna ha nem tudom megfogni és ott ér az este.
Kell bízni a lovakban, nem azt akartam kihozni, hogy a lovak megbízhatatlanok, csak mindig okozhatnak meglepetéseket, többnyire kellemetleneket.

gumizabla










Kicserélem a régi zablát és kipróbáljuk az új gumizablát, Zeusznak is jobb így, mert a másikon lánc volt és kellemetlen volt neki.

zabla

Nem tudom megérteni, hogy milyen okból, de a környéken és szerintem az ország nagy részében merő zablát, tehát nem törött zablát tesznek a lovak szájába, már az elején amikor kétévesen kezdik tanítani őket befogva szekérbe menni. Nálunk a legtöbb lovat igáslónak használják. Ha egy ilyen fiatal állatot már az elején ilyen zablával szoktatnak, annak kemény vagy nagyon kemény szája lesz. Ezt mondhatom a Zeuszról is, neki is elég kemény szája volt, a tegnap említett mindentudó kovács hozott nekem egy törött, láncos zablát, olyant amit a fogathajtó lovaknál használnak. Én nem szerettem ezt a zablát a lánc miatt, aztán egy idő után rájöttünk, hogy ez kellemetlen neki és fájdalmat is okoz. Valaki aki régebb lovakkal foglalkozott ajánlotta a gumizablát, úgy hogy kb. két hónapig többnyire lépésben járva a lóval már sokat kellene változzon, tehát ez megpuhítaná a száját. Én azt mondtam magamban, hogy kipróbálnám és van már annak talán háromhónapja is, hogy gumizablát tettem. Nem volt könnyű, most sem "puhult" meg teljesen a szája, de sokat változott szerintem. Amikor be van melegedve, olyankor már könnyen irányítható. Csak amikor jókedve van, és általában mindig az van, akkor kell vigyázni vele, mert hirtelen szökdécselni kezd, kirúg egyszerre mind a két hátsó lábával, és ha a lovasa nem ül stabilan a hátán, akkor bizony le is pottyan róla. Én már egy pászor megjártam, de mindig úgy estem, mostanig, hogy nem ütöttem meg magam nagyon. És volt olyan eset is amikor elkapott velem, szokott olyant is csinálni, ha valamitől megijed vagy valamit nem akar megcsinálni. Hirtelen megfordul és teljes vágtában kezd rohanni visszafele, és elég nehezen lehet megállítani. Node, még eddig nem történt semmi komolyabb gond, remélem nem is fog.
Teljesen, százszázalékosan, mindenestől - kihangsúlyozom nagyon - a merő zabla ellen vagyok, nem létezik hogy ha valaki tud lovagolni egy bizonyos szinten, ne tudja kezelni, fékezni, visszatartani azt a lovat.

kedd, október 07, 2008

a szájhős kovács

készülünk az útra
indulás


Az itteni kovácsokról sajnos semmi jót nem modhatok . Itt mindenki azt mondja, hogy megvasalom a lovat, nem azt hogy megpatkolom. Ez mind nem lenne baj, de a mostani kovácsok csak ahhoz értenek, hogy kipucolják és levágják a ló körmét, és felverjék a patkókat, de nem lóraszabottan, kijavítva annak különböző lábvég-, pata- vagy álláshibáit, hanem csak legyen már fent az a patkó, aztán jöhet is a következő. Ismerek egy kovácsot, vásárhelyi, aránylag jól űzi a mesterségét, de nem lehet neki ellentmondani, ő mindent nagyon jól tud és jobban mint bárki más, nagyon beképzelt, meg ilyenek. Hát csak egynéhányszor patkolta meg csak Zeuszt, mert elegem lett ebből a kovácsból pont emiatt. Az nem baj ha valakinek nagy az önbizalma, de ez már nem önbizalom, ez már az önteltség és önimádat nonpluszultrája. Most kb. két hete találkoztam vele utoljára és azzal fogadott hogy "csókoljam körbe", na ezzel nincs semmi baj, ha valaki jópofásodik, viccel, de ennek az embernek a szájából olyan visszataszítóan hangzott, mivel csak mondja ezeket a dolgokat, de soha nem tenné meg, Isten őrizz, tőle nem is akarom. Erre én azt kérdeztem milyen irányból, balról-jobbra, vagy fordítva. Bármilyen irányból - jött a válasz. Persze, csak tennék neki egy ajánlatot, rögtön megfutamodna ... Szájhős!
Így aztán a beresztelki kovácshoz járok már egy ideje, vele sem vagyok megelégedve annyira, de elfogadhatóan dolgozik. Ez van, nincs más választásom.


tavaly októberi lovastúra a Bekecsre

útban arrafele
a Bekecs tetőn
hazafele
visszaérve


Ezt a túrát csak azért említettem, mert az egyetlen alkalom volt amikor rengeteget mentünk egy nap alatt, Nyárádszeredából fel a Bekecsre és vissza ugyanazon a napon, ami kb. 50 kilométert jelent. Különösen fárasztó egy lónak ha nincs felkészítve ilyen hosszú útra. Elfogultság nélkül mondhatom, hogy a Zeusz vígan kibírta ezt az utat, végig elől volt, a vége fele már vissza kellett fogjam, persze a lovak hazafele mindig szivesebben és gyorsabban jönnek, de nem volt annyira elfáradva mint a többi ló . Sötét volt már, majdnem este 10 óra amikor visszaértünk Nyárádszeredába, kollégám Dr. Butyurka Péter volt a házigazdánk. Másnap aztán meg hazajöttünk, Zeusz lefogyott, de étvágya változatlan volt, állandóan csak enni akar és nem válogatós, ez nagyon jó egy lónál, egy-két hét alatt általában visszahízza azt amit leadott magáról.

a tavaly szeptemberben, este egy lovaglás után


földi mennyország

Gyerekkori álmom volt az, hogy legyen legalább egy saját lovam, amit egyesek elleneztek utólag, de az már csakis az ő bajuk . Tavaly júliusban vettem meg lovamat, nem is néztem meg azelőtt más lovat és azután sem, annyira megtetszett már első látásra. Zorrónak nevezte volt tulajdonosa, ezen mondjuk nem csodálkozom, ez a név nem maradt meg sokáig, átkereszteltem Zeusznak. Szerintem a rövid, kb. kétszótagú lónevek a legjobbak, ha egy lónak hosszú neve van, amíg kimondják, a ló már hetedhét országon is túl van.
Zeusz egy nem is félvér, szerintem több lófajta keveréke, olyan mint az itteni lovak többsége, öt éves, fekete herélt, nyilván vannak küllemi hibái, az én szememben nem sok, de összességében egy szép ló. Tüzes vérmérséklete van, ez egy kicsit ijesztő volt a tavaly számomra, mint kezdetek kezdetén lévő kezdő, de most már nagyon tudom ezt méltányolni, mert láttam más lovakat is hogyan viselkednek. Ez a tüzesség olyankor ér a csúcsra amikor a társaságában van legalább még egy másik ló, és ez abban nyilvánul meg, hogy nem vagy elég nehezen lehet visszafogni, mindig ő akar lenni az első, a legjobb. Ennél több nem is kell nekem.
Bértartásban van , egy ideig istállóban volt, megkötve, mint amilyen az igáslovak sorsa falun, szerencséjére találtam egy helyet neki ahol boxtartásban van. Tudom az lenne az ideális, ha egy karámban lenne állandóan, a feje fölött épp csak egy védő fedéllel, mert a lovak a hideget nagyon bírják és megedződnek így, de ezt is meg szeretném valósítani.
Terepen szoktunk lovagolni, legtöbbször naponta, kétnaponta, többnyire egyedül , de a tavaly gyakran voltunk lovastúrákon is.
Csodálatos az amit akkor tapasztalunk meg ha van saját lovunk, lovagolunk, egy közmondás szerint " a ló hátán van a földi mennyország".

miért is?

A tegnap láttam a youtube-on egy videót, és azután már biztos voltam benne, hogy nekifogok, megcsinálom ezt a blogot, remélem sikerül .
Már régen gondolkoztam azon, hogy létrehozzak egy olyan blogot ahol a lovakról és a lovak szeretetéről, gondozásáról,egyszóval mindenről ami a lovakról , lovaglásról, lótartásról szólna, megfűszerezve történetekkel.
Biztosan én vagyok már az n-edik aki ezzel próbálkozik, de majd erről a blogról is lehet olvasni majd valami hasznosat, tanulságosat.