szerda, április 22, 2009

I. sárréti tavaszi hadjárat

Holnap este későn indulunk a magyar alföldre, a határhoz közel, Nádudvarra. Busszal megyünk kb. negyven huszár, Marossárpatakról, Szovátáról, Kápolnásfaluról, Szentegyházáról, Marosvásárhelyről és a többit nem tudom. Péntek-szombat-vasárnap 12 faluban fogunk felvonulni lovakkal, nekünk hatunknak csak négy lovat adnak, de biztos nem fogunk összeverekedni rajtuk :), felváltva megyünk majd. Kár, hogy nem mentem a program után, de az internetről megtudtam egy pár dolgot, például azt, hogy pénteken lesz huszárbál.
Ez lesz az I. sárréti tavaszi hadjárat amit másokkal együtt Csontos János képviselő rendez.
Biztosan egy maradandó élmény lesz, egy olyan rendezvény ahol sok emberrel lehet találkozni, ismerkedni.

szerda, április 15, 2009

találkozás


Mindennap rá gondoltam mióta először beszélgettünk a messengeren, nem tudtam valaha fogunk-e találkozni, számomra furcsák ezek az internetes ismerkedések, a világháló mögötti biztonság nagyobb bátorságot ad az embereknek, másképp beszélgetnek, mindent kiszépítenek, sokat hazudnak, félrevezetik azt akivel éppen beszélgetnek. Hát könnyű, nem? Bármilyen oldalról lemásolok képeket, valaki más képeit, más nevet találok ki magamnak, mindenfélét mesélek neki, aminek a fele sem igaz. De nem, én nem ezt tettem. Remélem, gondolom ő sem ezt tette. Lehet-e az ember szerelmes valakibe csak a képe és egy pár beszélgetés után? Nem tudom, tényleg nem értem mi történik most velem. Soha nem éreztem ilyent, nem vonzódtam ennyire valakihez, és nem találkoztam még senkivel akit az interneten ismertem meg. Lehet tévedek, de azt éreztem, hogy a szavai, mondatai őszinték, sokat mesélt magáról, gyerekkoráról, hova járt iskolába, milyen lányok tetszenek neki, mikor lett először szerelmes, milyen irókat kedvel, milyen filmeket szokott nézni, merre utazott. Hát ilyen lenne az interneten keresztüli udvarlás? Hm, hát nem is tudom, szokatlan ez még nekem, de lehet valami jó is kisül majd belőle.
Elképzeltem amint találkozunk, mosolyogva nyújtunk kezet egymásnak, megremegek ahogy hozzámér, megpuszilja az arcomat, titokban méregetjük egymást, milyennek is képzeltelek el, milyennek képzeltem el az első találkozást?
Aztán kilépve a vendéglőből a sötét utcára már nem bírtunk ösztöneinkkel és valósággal egymásnak estünk, a nyelve mélyen a számban volt, miközben egyik kezével a melleimet simogatta, szorította, a másik kézével pedig a szoknyám alá nyúlt keresve az utat a bugyim felé, alá, nekidőltött egy ház falának egy kihalt utcában. Azt akartam, hogy azt tegye velem amit akar, nem érdekelt, úgy éreztem magam mintha füvet szívtam volna, annyira mámoros állapotba kerültem. Senki és semmi nem mozdult, csak egy utcai lámpa fénye vetődött ránk, de mi semmivel-senkivel sem törődve olvadtunk egymásba ezen a hűvös, virágillatú tavaszi éjszakán.

szombat, április 04, 2009

emesénél

Vörös bor sem volt, fehér sem. Még a pipa is elmaradt, csak beszélték a semmit, ketten elnyúlva mint valami majmok, mi meg ültünk az ágyon mint valami tyúkok. Én nem értettem semmit, mert később érkeztem, de aztán ő egy hosszú monológba kezdett és így minden érthetővé vált, amennyire érteni lehet a másikban tomboló viharokat. Tehát mesélt, mellette a barátja éppen hogy a szekrény alá nem bújt be, nem is nagyon lehetett volna persze, mert a szekrénynek - nem úgy mint az ágynak - nincs rése a padló fölött. Mi kapirgáltunk néhány szemet ebből a meséből, de egyszerre csak hányingerünk lett mindentől, kibírhatatlan perverzségek, mocskok, alja dolgok. Elfújtunk minden gyertyát, magyarán mindenkinek az életét kioltottuk, legalábbis arra az időre, arra a térre vonatkozólag. Persze, mert néha jobb a halál bárminél, vagy a levegőtlenség, mint az igazság, mint a katarzis, mint a szex, vagy a szerelem. Éreztem, hogy a fejek robbannak szét, ezt a majmok jobban, a tyúkok kevésbé bírják, a majmok ravasz őseink, ők megtanulták a túlélés képességét. Nem úgy mi. Minekünk ha nincs hely, és kit kapirgálni elvesztünk, semmi ágán lötyög a szívünk,bornírt tavaszi éjjel. Szép történet, mindenki a padlóra került tőle. Á, dehogy mindenki.

Jobban esett volna néhány pohár bor, egy slukk füst, néhány ölelés ezektől az akasztófavirágoktól. De semmi nem esett, még a vakolat is bírta a falon azokat a koszos, de egyébként, és alapvetően kétségbeesett mondatokat. A szőnyeg megégette magát, ezt utólag vettem észre amikor a félhomályban szégyenemben a földet néztem. És gondolkodtam kicsit, vajon mi égeti ilyen szabályosra és mélyre a szőnyeget ha nem a szőnyegre pattanó vízipipaszén miközben ég. Hát ez az.

Egyik pasi rosszabb volt a másiknál, de egyik nő sem tudott nő lenni, ez hétszentség. Egyik nő sem tudta mit kell mondani, egyik pasi sem mit kell csinálni. És még csodálkozom, hogy szart ér az egész?