szerda, október 08, 2008

zabla

Nem tudom megérteni, hogy milyen okból, de a környéken és szerintem az ország nagy részében merő zablát, tehát nem törött zablát tesznek a lovak szájába, már az elején amikor kétévesen kezdik tanítani őket befogva szekérbe menni. Nálunk a legtöbb lovat igáslónak használják. Ha egy ilyen fiatal állatot már az elején ilyen zablával szoktatnak, annak kemény vagy nagyon kemény szája lesz. Ezt mondhatom a Zeuszról is, neki is elég kemény szája volt, a tegnap említett mindentudó kovács hozott nekem egy törött, láncos zablát, olyant amit a fogathajtó lovaknál használnak. Én nem szerettem ezt a zablát a lánc miatt, aztán egy idő után rájöttünk, hogy ez kellemetlen neki és fájdalmat is okoz. Valaki aki régebb lovakkal foglalkozott ajánlotta a gumizablát, úgy hogy kb. két hónapig többnyire lépésben járva a lóval már sokat kellene változzon, tehát ez megpuhítaná a száját. Én azt mondtam magamban, hogy kipróbálnám és van már annak talán háromhónapja is, hogy gumizablát tettem. Nem volt könnyű, most sem "puhult" meg teljesen a szája, de sokat változott szerintem. Amikor be van melegedve, olyankor már könnyen irányítható. Csak amikor jókedve van, és általában mindig az van, akkor kell vigyázni vele, mert hirtelen szökdécselni kezd, kirúg egyszerre mind a két hátsó lábával, és ha a lovasa nem ül stabilan a hátán, akkor bizony le is pottyan róla. Én már egy pászor megjártam, de mindig úgy estem, mostanig, hogy nem ütöttem meg magam nagyon. És volt olyan eset is amikor elkapott velem, szokott olyant is csinálni, ha valamitől megijed vagy valamit nem akar megcsinálni. Hirtelen megfordul és teljes vágtában kezd rohanni visszafele, és elég nehezen lehet megállítani. Node, még eddig nem történt semmi komolyabb gond, remélem nem is fog.
Teljesen, százszázalékosan, mindenestől - kihangsúlyozom nagyon - a merő zabla ellen vagyok, nem létezik hogy ha valaki tud lovagolni egy bizonyos szinten, ne tudja kezelni, fékezni, visszatartani azt a lovat.

Nincsenek megjegyzések: