péntek, december 26, 2008

és mégsem

A városban egy pár nappal Karácsony előtt nagy sürgés-forgás volt. Sokan rohantak, utolsó pillanatban remélve, hogy kapnak megfelelő ajándékot, sokan akkor érkeztek haza az elszármazottak közül, úgy tűnt, hogy minden a feje tetejére van állva. A forgalom máskor is, de most méginkább elviselhetetlen volt, a város végétől a központig egy félóra alatt lehetett eljutni, pedig az max. 5 perc lenne, minden üzlet tele volt vásárlókkal és bámészkodókkal, keresni, látni, nézni, talán megvenni, itt nem , itt drágább, menjünk a másik üzletbe, ott elfogyott már, menjünk vissza, határozatlanság, esett az eső is, aztán talán egy kevés hó, de nem maradt meg, csak sár lett belőle.
Már vagy két napja, hogy már sütött és főzött, készülődött a Karácsonyra, meg aztán hazajönnek ők is túlról, már hónapok óta készült, várta őket, mindig olyan ritkán jönnek haza, most hogy ketten maradtak csak, nagyon vágyott már arra, hogy lássa őket. Felkészültek érkezésükre, mert már idejében bevásároltak, most a meleg konyhában van, az öreg kutya az asztal alatt nagyokat szuszogva alszik, közben rugdosódik is álmában, biztos régmúlt ifjúkoráról álmodik, elővette a fagyasztóból a csirkét, odatette kiolvadni, a borjúhúst kezdte előkészíteni, tojásosan, mert ők úgy szeretik. Közben meghozták a karácsonyfát, mindig kettőt hoznak, messziről, minden évben ugyanonnan, de szép, magas fákat mindig, ezüstfenyőt. Aztán megsütötte a beiglit, Karácsonyra és Húsvétra is mindig csinál mákosat, diósat és mostmár mandulásat is. Ezenkívül ott volt a rumos szelet, a sajtos perec, a dió formájú tészta, esetleg a farsangi fánk, ezeket a tésztákat nagyon szerették. A kályhán halkan rotyogott a cserépfazékba tett töltöttkáposzta, a Karácsony elképzelhetetlen enélkül, kivette a piskótát a lerből, a kövér macska minduntalan a lábai körül sündörgött, remélte neki is jut majd egy pár jó falat, ha már ennyi sürgés-forgás van a konyhában. Éppen a húslevest szűrte le, hogy a zöldségek ne keveredjenek a laskával, amikor hallotta, hogy nyílik a kapu, de nem a kiskapu, hanem az amit autónak csináltak, vele együtt egy ereszfélét is, hogy védje az autót valamennyire. Már hónapok óta nem hallotta nyílni ezt a kaput, most tudta, hogy megjöttek, itt vannak, megérkeztek. Végre, már nagyon várta őket.



Ott kint csend volt és békesség. Nem kiabált senki, nem ordítozott senki kidülledt szemekkel és fogcsikorgatva, nem szidták, nem vádolták, nem hibáztatták semmiért, nem fenyegetőztek azok akik képtelenek voltak elfogadni őt olyannak amilyen. Amíg csak vissza tud emlékezni, olyan volt a Szenteste, hogy valami miatt volt majdnem mindig veszekedés, kiabálás. Azelőtt való nap egy keveset havazott, szép fehér volt minden, de nem sokáig tartott, elolvadt.
24-én éjfél körül még nem aludt, meg akarta nézni a tévében az éjféli misét, valaki az ablaka alatt a Csendes éjt játszotta harmonikán. Este feldíszítette a kis fenyőfát, élő fát vett, már régóta arra vágyott, hogy élő fenyőfa legyen karácsonyfának, nagyon nehéz volt behozni a házba, azt mondták hogy 30-40 kg, de talán még 50 kg is volt, alig tudta beletenni a tálba. Majd nem fogja tudni kivinni egyedül, csak ha segít neki valaki. Nagyon szép lett az első karácsonyfa amit csak ő díszített fel.
Egyedül volt és mégsem volt egyedül.
Még nem volt ilyen csendes, békés Karácsonya.

karácsonyfa


szerda, december 17, 2008

békatörténet


Mindennap odaúszott és megnézte rendben vannak-e, épek-e a petéi, nem-e járt arra a szitakötő vérszomjas lárvája, vagy nem-e találta meg őket valami éhes kacsa, megszámolta őket, megvannak-e. Mind megvoltak, egy sem hiányzott, látszott ahogy mozognak benne a kis ebihalak. Tudta, hogy sok veszély leselkedik rájuk mielőtt kikelnének a petékből, utána már mindegy volt neki, utána már saját magukra hagyja őket, egyedül kell majd boldoguljanak. Nem volt olyan nagy a tó, de sok tavirózsa, hínár és alga nőtt benne, így nem kellett sokat gondolkozzon hova tegye le petéit, mégis jól el kellett rejtse, mert az éhes ragadozók hamar megérzik, meglátják a petékben mozgolódó kis ebihalakat. A tó szélén volt egy nagyobb csoport tavirózsa, alattuk biztonságos a hely, sötét volt és ritkán jártak arra más élőlények.
Egy nap amikor arra úszott megnézni a petéket, észrevette, hogy már nagyon megnőttek bennük az ebihalak, nagyon mozgolódnak, tehát már nem kell többet erre jönnie, majd lehet találkoznak a tó vizében úszkálva, de nem fogják tudni, hogy ők anya és fia vagy anya és lánya, sohasem fogják ezt megtudni. Mégis szomorú lett, arra gondolt hogy miért kell ennek mindig így történnie, miért nem ismerheti sohasem ivadékait, miért kell találkozzanak mindig idegenként.
Másnap reggel korán a peték már üresek voltak,kikeltek az ebihalak. Most egy pár hétig csak a vízben lesznek, úgy fognak úszkálni mint a halak, azután meg elhull a farkuk és lábaik nőnek, igazi békák lesznek majd. Az egyik ebihal félénkebb volt mint testvérei, nem mert elmozdulni az üres peték mellől, túlságosan visszariasztotta ez az új világ amibe belepottyant. Nagysokára mégis rászánta magát, hogy elinduljon, lopakodva, ijedt tekintettel úszott a nagy tavirózsa lapuk alatt, jobbra-balra tekintgetve. Beúszott a tó közepe felé, közben elhaladt a puffadtszemű kárász mellett, aki félszemével furcsán nézett rá, majd lennebb haladva észrevette egy hatalmas harcsa árnyékát, amint lesben állt óvatlan áldozatára várva, hosszú bajuszát felemelte a tó alján örvénylő víz, ritmusosan tátogatta a száját, lomhán lengette-emelgette hosszú farkát, teste mozdulatlan volt, színével beleolvadt környezetébe. Ő szerencsés volt mert a harcsának túl kicsi zsákmány lenne, tehát nem kellett félnie. A hínárok levelei között cikázva felnézett és két béka körvonalát látta a víz felszínén, nagyok voltak, ide-oda úszkáltak. Ösztönösen érezte, hogy nem kell tőlük féljen, nem fognak ártani neki, pedig nem tudta akkor még, hogy nemsokára belőle is béka lesz majd. Sötét színük volt, onnan nem látta jól, hosszú lábaik, nagy úszókkal a végükön. Tovább úszott, amikor ismerős hangokat hallott, segítségért kiáltozott egy másik ebihal. A hang irányába úszott és meglátta, hogy egy nagy lárva szájában van egyik vele együtt kikelt testvére, de már késő volt, egy szempillantás alatt már le is nyelte, eltűnt a szájában. Reszketve nézte végig ezt a jelenetet, nem is tudta miért jött ide, hiszen úgysem tudott volna segíteni neki, hiába is akart volna. Óvatosan, hogy a lárva észre ne vegye, eloldalgott, szüntelenül hátranézve, nem-e követi őt is. Meg kellett pihenjen, annyira megijedt, hogy kis szíve hevesen dobogott, nem tudott egy ideig továbbúszni. Egy idő után erőt gyűjtött és tovább úszott. Elúszott egy csoport kis hal mellett, oldaluk visszaverte a tóba behatoló nap sugarait. Nem kellett még tőlük félnie, majd ha nagyra nőnek, akkor eszik meg csak az ebihalakat. Egyre jobban kezdte érezni, hogy éhes és ösztönösen kezdte keresni az apró rákokat és egysejtűeket a vízben, de volt belőlük bőven, így hamar jóllakott. Észrevette hogy a víz tetején több nagyobb sötét folt van, úszkálnak le s fel a vízen, néha alámerülnek a víz alá és csőrükkel keresgélnek a hínárok és a nád között, kacsák úszkáltak éhesen keresgélve. Gyorsan rájött, hogy innen el kell tűnjön, mert ha nem, még ki tudja mi lesz. Nehéz szegény kis ebihal élete, minden percben leselkedik rá egy-egy ragadozó, nagyon éber kell legyen ahhoz, hogy túlélje ezt az átmeneti vízi életet. Neki szerencséje volt, mert mindig megmenekült, nem is igen támadta meg semmi, mert mindig elővigyázatos volt, inkább bujkált, és így nem látták meg. Egy idő után érezte, hogy viszket mindkét oldala és kezdenek kinőni valamik belőle. Idővel, amint ezek a valamik egyre csak nőttek, rájött, hogy tudja mozgatni is őket, még az úszásban is segítségére vannak. Örült, mert tudta,hogy gyorsabban fog így úszni, és könnyebben el tud menekülni a ragadozók elől. Érezte, hogy feje két oldalán is növekedni kezd valami, és a kopoltyúi kisebbek lettek, a víz felszínére emelkedett és csodálkozva vette észre, hogy nem zavarja a levegő ha kiemelkedik a vízből. Nem tudta még, hogy béka lesz belőle, de azt érezte, hogy nagyon sokat változott az utóbbi napokban, úgy érezte mintha újjászületett volna, szabadabban mozgott és sokkal gyorsabban, valósággal cikázott a hínárok között, boldogan vette észre, hogy amióta kinőttek és megnőttek a lábai, nem éri utol már semmi. Könnyűszerrel el tud menekülni a csúnya nagy lárva elől, az még csak a nyomába sem tud érni, úgy otthagyja,hogy az nem látja csak a felkavart vizet a nyomában. Kuncogott magában mikor erre gondolt, milyen ügyes lettem, így már meg tudom védeni magam, túlélő vagyok! Erre gondolt, és nem tudta, hogy rajta kívül még csak két testvére maradt életben. Egy nap aztán csak azt vette észre, hogy nincs farka és megijedt, nem tudta mi történt vele. De hamarosan rájött, hogy ha a lábait használja, akkor már nincs szüksége a farkára, és felemelkedett a víz felszínére. Akkor érezte és tudta már biztosan, hogy béka lett.

vasárnap, december 14, 2008

fogreszelés - amerikai módra



www.hungarovet.com

lófogászat

Mint már régebben írtam, el kell hanyagoljam a Zeuszt egy ideig, mert a mesterire kell a végső dolgozatomat írjam és nagyon le vagyok maradva, mert túl későn kezdtem el írni. A mesterin a fogászatra iratkoztam fel annak idején, nem is nagyon volt amiben válogatni, a sok rossz téma közül ez tűnt jobbnak nekem. Ha jól emlékszem akkor farmakológia, törvények, biotechnológia és fogászat közül lehetett választani. Ez a "specializálódás" most nagyon jól jött nekem, mert inkább a lovak fogászati problémáiról olvastam és írtam dolgozatokat, azt tudtam, hogy fontos a fogászat is, de rájöttem, hogy igazából nagyon fontos, mert például külföldön csak lófogászatra szakosodott állatorvosok vannak, akikből egyesek nagyon elmésen mobil fogászati rendelővel rendelkeznek, és olyan felszereléseik vannak amilyenekről mi itt Erdélyben nem is álmodhatunk, hogy a közeljövőben lesz majd nekünk is. Elég sok a fogak veleszületett vagy genetikai vagy szerzett rendellenessége, túlnövések, rossz irányba való kopás, fogtörés, különböző szövetek és foggyökerek gyulladásai, parodontózis, amiről tudjuk mennyire tönkreteszi a fogat és mennyire fájdalmas, meg még sok más patológia. Mindez azért is érdekes, mert befolyásolják az emésztést, ha nincs kellően megrágva a takarmány akkor hasfájást okozhat, időben meg lefogyást, rossz fizikai állapotot, és sok tulajdonos nem tudja mitől fogyott le a lova, mert a takarmány jó minőségű és féregtelenítve is van a ló. Nem mindig lehet észrevenni egy lovon ha a fogaival gond van, mert nem egyforma a fájdalom. Például az én lovam is lefogyott az utóbbi hónapban, pedig a takarmánya jó minőségű, zabot is kap, és rajta kívül még van három ló ugyanazon az udvaron és mindegyik "jó húsban" van. Azt hittem, hogy amiatt fogyhatott le, hogy nincs megszokva a kinti tartással, nagyobb is a szőre mint a tavaly télen, igaz akkor még istállóban volt. Most a boksz amelyikben van, az gyakorlatilag olyan mintha szabad ég alatt lenne egy fedéllel a feje fölött. Nemrég adtam féreghajtót is neki, hogy ezt a problémát is kizárjam. Nem is gondoltam az elején arra, hogy egy ilyen fiatal lónak is lehetnének fogászati problémái, és miért pont az én lovamnak lennének, már kicserélte a tejfogait, kinőttek már az agyarai is. Végülis csak arra a következtetésre jutottam, hogy nagy a valószínűsége annak, hogy a fogaival lehetnek gondok, már csak azért is mert az ürülékében hosszabbak voltak a megemésztetlen szénaszálak és zab is volt egészben, ami arra utal, hogy nincs megrágva jól és alaposan a takarmány ami aztán nem tud jól megemésztődni és felszívódni. Megeszi a takarmányt, de lassabban mint ahogy azelőtt, talán majdnem kétszer is lassabban, ez is utalhat fogászati problémára.A tegnapelőtt megvizsgáltuk a száját és a fogait és fogkopási rendellenessége van, a felső előzápfogak rövidek, majdnem a foghússal egy magasságban vannak és emiatt az alsók nem koptak el és hosszabbak és horgosak lettek. A lovak fogai egész életük során állandó növekedésben vannak, és ez sok problémát okoz ha valami rendellenesség lép fel. Megtörtént az első fogreszelés nagynehezen, mert nem tudtuk megkötni rendesen és állandóan húzódott hátra, persze még többször kell majd megreszeljük a fogait, és alaposabban is bele kell még nézzünk a szájába amikor mozdulatlanul tud majd állni. És csak majd többszöri fogreszelés után lesz majd látható eredmény.

csütörtök, december 11, 2008

huszár - mese



Elmentem a csatába
tudod-e?
Pej lovamat vittem
hallod-e?
Hegyen-völgyön mentünk
jártad-e?
Sokat havazott közben
nézted-e?
Sok huszár bajtárs jött
láttad-e?
Igaz, hű barátok
érted-e?
Nehéz volt a csata
sejted-e?
Sokan meghaltak
hiszed-e?
Végül mégis győztünk
látod-e?

hétfő, december 08, 2008

a nyírfa

Réges régen élt egy eldugott hegyi falvacskában egy öreg házaspár. Nagyon szegények voltak, alig tengődtek egyik napról a másikra, alig jutott mindennapra egy betevő falat. Egyik nap öreganyó észrevette, hogy nincs már tüzifájuk és szólt öregapónak:
- Hallod-e öregapó, nincs már tüzifánk, nincs mivel tüzet gyújtsunk! Nosza hamar menj ki az erdőre és hozzál, mert itt fagyunk meg! Aztán nyírfa tüzelőt hozzál, mert az ég a legjobban.
El is ment apó az erdőre, ott talált is egy sudár nyírfát és tenyerébe köpött, összesúrolta kezeit és felemelte a fejszét, hogy lesútson a nyírfa törzsére. Ekkor hirtelen megszólalt a nyírfa :
- Kedves öregapó ne vágjál ki, bármilyen kívánságodat teljesítem, csak hagyj életben!
Apó nem hitt a fülének, nem tudta honnan jött a hang, ki vagy mi szólalt meg, végül rájött, hogy csak a nyírfa lehetett.
- Hej te nyírfa, megértem a hetvenedik évemet, de még nem hallottam olyant, hogy egy fa tudna beszélni!- mondta ezt, miközben magában arra gondolt, hogy a nyírfa biztos csak hazudik, be akarja csapni őt. Nem vágta ki a fát, de annyira elcsodálkozott rajta, hogy elfelejtett tüzifát vágni és anélkül ment haza. Na lett odahaza nagy veszekedés, miért ment az erdőre hiába, miért nem hozott fát, mert meg fognak fagyni az éjjel.
- De anyjuk, nem tudtam hozni tüzifát, mert a nyírfa amit ki akartam vágni, megszólalt és kérte, hogy ne vágjam ki, mert teljesíti bármilyen kívánságomat!
- Eredj vissza gyorsan és hozzál tüzifát az erdőről!- mondta dühösen anyó.
Visszament apó és útközben eszébejutott, hogy kipróbálja igaz-e amit a nyírfa mondott. Visszament hozzá :
- Te kedves nyírfa, szépen kérlek adj nekünk tüzifát, hogy legyen amivel tüzelni otthon!
- Öregapó, menj haza nyugodtan, kérésed teljesítve lesz mire hazaérsz.
Megköszönte apó a nyírfának és hazaindult. Amikor hazaért, látta, hogy az udvar tele van tüzifával. Nekiállt és felhasogatta. Eközben öreganyó megint elkezdte szapulni apót:
- Hát te csak tüzifát kértél a nyírfától, elment a szép eszed? Nincs mit ennünk itthon, alig tengődünk! Eriggy tüstént vissza és kérjél lisztet a nyírfától, hallod-e!
Apó visszaballagott a nyírfához, és megkérte, hogy adjon nekik lisztet, hogy többé ne éhezzenek. A nyírfa hazaküldte :
- Apó, menj haza nyugodt lélekkel, mert lesz otthon liszt annyi, hogy többet sosem fogtok éhezni.
Mikor hazaért apó, látta, hogy tele van a ház degeszre tömött liszteszsákokkal. Anyó megint kezdte :
- Te apjuk, hogy is gondoltad, miket kértél eddig a fától, aranyat kellett volna! Tüstént menj vissza hozzá és kérj tőle két láda aranyat!
Apó már megszégyelte magát, arra gondolt, hogy már túl sok amit eddig is kért, szégyellt visszamenni a nyírfához, de öreganyónak nem lehetett ellentmondani.
- Te kedves nyírfa, mi olyan szegények vagyunk, aranyat szeretnék kérni tőled, két láda aranyat.
- Menj haza nyugodtan apó, kívánságod teljesítve lesz, otthon megkapod a két láda aranyat.
Hazament apó, és már a küszöbről belépve látta, hogy a ház közepén két nagy láda arany van, és anyó számolja, számolja és egyre csak számolja az aranyakat, nem tud betelni a látvánnyal, hihetetlen, ennyi temérdek aranyat ő sosem látott. Az arany látványa megigézte apót is, ő is odament és elkezdte fogdosni, számolgatni az aranyakat. Félni kezdtek, hogy most ezután mi lesz, mert ha megtudják, hogy mennyi aranyuk van, irigyelni fogják, elveszik tőlük, vagy ellopják. Gondolkoztak mitévők legyenek, elássák-e valahol, hova dughatnák el, persze megint öreganyónak jutott eszébe, hogy még egy kívánságot kell teljesítsen a nyírfa, éspedig azt, hogy mindenki féljen és rettegjen tőlük, ne merjen közeledni feléjük, nehogy ellopják az aranyakat:
- Eriggy vissza a nyírfához és kérd meg, hogy csinálja úgy, hogy mindenki rettegjen tőlünk, ne merjen a közelünkbe jönni!
Ment is szegény apó,de már nem szégyelte, mert féltette a temérdek aranyat.
- Hej te nyírfa, olyanná kellene varázsolj bennünket,hogy mindenki rettegjen tőlünk, messziről elkerüljenek!
- Menj haza nyugodtan apó, mire hazaérsz, teljesítem kérésedet. Mindenki rettegni fog tőletek.
Haza is ment apó és elmesélte, hogy mindenki rettegni fog tőlük, még az erdei vadak is, messziről el fogja kerülni őket minden és mindenki. Alig fejezte be a mondatot, amikor hirtelen mindkettőjük testét sűrű barna szőr lepte el és többé nem jött ki emberi hang a torkukon, csak morgás és hördülés hallattszott amikor beszélni akartak.
Mindketten medvévé változtak.
- népmese, de én meséltem el -

csütörtök, december 04, 2008

mindennap




...és nagyon sok ember ilyen szánalmasan éli le az életét...

a kút


"A kút, amit találtunk, nem hasonlított a szaharai kutakhoz. A szaharai kutak egyszerűen homokba ásott lyukak. Ez meg olyan volt, mint egy falusi kút.
Holott falunak nyoma sem volt, úgyhogy azt hittem, káprázik a szemem.
- Nem furcsa? - mondta a kis herceg. - Minden készen van: csiga, vödör, kötél...
Nevetett, megfogta a kötelet, megmozgatta a csigát. A csiga nyikorgott, mint egy öreg szélkakas, ha hosszú szünet után fölébred a szél.
- Hallod? - mondta a kis herceg. - Fölébresztjük a kutat, ő meg énekel...
Nem akartam, hogy megerőltesse magát.
- Hagyd, majd én - mondtam. - Neked ez túl nehéz.
Lassan fölvontam a vödröt a káváig. Ráállítottam a kávára, jó szilárdan. Fülemben még tartott a csiga éneke; a vödörben még remegett a víz, és benne, láttam, ott remegett a nap.
- Éppen erre a vízre szomjazom - mondta a kis herceg. - Adj innom...
Egyszerre megértettem, hogy mit keresett!
Ajkához emelte a vödröt. Hunyt szemmel ivott. Olyan volt ez, mint egy ünnep. Ez a víz más volt, több volt puszta italnál. A csillagok alatti vándorlásból született, a csiga énekéből, a karom megfeszített erejéből. Olyan jólesett a szívnek, mint egy ajándék. Mikor gyerek voltam, így aranyozta be a karácsonyi ajándékot a karácsonyfa fénye, az éjféli mise zenéje meg a mosolyok varázsa.
- Nálatok - mondta a kis herceg - az emberek egyetlen kertben ötezer rózsát nevelnek. Mégse találják meg, amit keresnek.
- Nem találják meg - mondtam.
- Pedig egyetlen rózsában vagy egy korty vízben megtalálhatnák...
- Minden bizonnyal - feleltem.
- Csakhogy a szem vak - tette hozzá a kis herceg. - A szívünkkel kell keresni.
Én is ittam. Megkönnyebbültem tőle. Mikor a nap fölkel, mézszíne van a homoknak. Most ennek a mézszínnek is örültem. Miért is ért utol aztán a szenvedés..."

(Antoine de Saint-Exupéry)

hétfő, december 01, 2008

fehér - fekete

elhanyagolom

nagyon a lovamat mostanában, sajnos. Ennek megvan az oka is, de pont most kellene vele legyek a legtöbbet hogy szokjuk meg egymás jelenlétét, és közelebb kerüljünk egymáshoz, mert amíg csak a hátán ültem, nem figyeltem rá eléggé, ő meg a múltból hozott emlékei szerint próbált lereagálni bizonyos helyzeteket. Biztos meg volt szokva ha valamit nem úgy csinált ahogyan akarták, akkor ordítottak neki, megütötték, vagy megverték, nem is tudom, de több gazdája volt. Ha nem lenne ez a terület ahova naponta kimegy, tud mozogni, nem unja magát, akkor nagyon rossz lenne neki a bokszban egész nap amikor nem tudnék kimenni vele. Nem olyan nagy ez a terület, de ahhoz képest, hogy itt még istállóban megkötve tartják a lovakat, neki egy nagy változás.
Január közepéig meg kell írjam a mesterire a végső dolgozatomat, olyan mintha egy második diplomamunka lenne, és teljes gőzzel nekifogtam, fordítok, beírom a gépbe a szöveget, fényképeket készítek, különböző kísérleteket kell majd csináljak. Egy kicsit későn fogtam neki, de szerintem be tudom hozni a lemaradást.