szerda, november 10, 2010

a választás fegyvere






(nem túl jó minőségű, jobbat nem találtam amit be is lehet ágyazni)

péntek, november 05, 2010

(csak) most olvastam

... Az a legfontosabb, hogy saját magának ne hazudjék. Aki önmagának hazudik, és a tulajdon hazugságát hallgatja, odáig jut, hogy nem fedez fel semmilyen igazságot se magában, se maga körül, így aztán tiszteletlenségbe süllyed mind magával, mind másokkal szemben. Ha meg nem tisztel senkit, szeretni sem tud többé, azért pedig, hogy szeretet hiányában is elfoglalja magát és szórakozzék, átengedi magát szenvedélyeknek, a durva élvezeteknek, mígnem teljesen elállatiasodik bűneiben, és mindez attól van, hogy szüntelenül hazudik az embereknek is, magának is. Aki önmagának hazudik, az tud megsértődni a legkönnyebben. Mert hisz megsértődni néha nagyon kellemes, nem igaz? Az illető tudja, hogy senki sem sértette meg, csak ő találta ki azt a sérelmet magának, csak az érdekesség kedvéért költötte, csak túlzott, hogy jelenetet rendezhessen, csak belekapaszkodott egy szóba, szúnyogból elefántot csinált - mindezt maga is tudja - mégis mindig ő sértődik meg legtöbbször, addig duzzog, mígnem kellemes érzés, nagy gyönyörűség fogja el, és és éppen ezzel jut el az igazi gyűlölködésig ...
(Dosztojevszkij)

szerda, november 03, 2010

dűlők álmodnak

Dűlők álmodnak piros alkonyokról,
bokrok tövén kék kutat ás a köd.
Kunyhó-anyóka csend-kenyeret morzsol,
tűnődve rágja ajka, a küszöb.

Az őszi fagy szelíd még és szemérmes,
szérűskert alján lopva lépeget.
Kéklő ablakból szöghajú legény les
suttogva szálló seregélyeket.

Zöld füstöt ont a kémény langyos kelyhe,
veresen izzik a kemence-mély.
Kutatva jár a szél, sehol se lelve
valakit, akit elnyelt rég az éj.

Valaki elment. Cserjés sűrűjében
nem jár zörögve csorbult lomb alatt.
Sóhaj szakad fel, útrakél az éjben,
s egy borzas bagoly csőrén fennakad.

A csend sűrűl, már szunnyadoz a pajta,
deres út hímzi a síkos mezőt.
Zizegve sír a vékony árpaszalma
el-elbólintó tehénkék előtt.
(Szergej Jeszenyin)