hétfő, december 21, 2009

mese egy vakmerő kalózról

És hol volt, hol nem volt, volt egyszer valahol egy nagy tenger, és rajta hajózott nagy, sötét hajóján a híres kalózkapitány, Sebhelyes Kancsal Csárli, ő volt a leghírhedtebb, leggonoszabb kalóz messzeföldön, mindenki rettegett tőle, már csak a neve hallatán, és most ott állt a kormány mellett és gyerekkorára emlékezett, álmodozott, elrévülve, milyen jó volt anyja hozzá, amíg meg nem halt tizenkét éves korában, ezt azóta sem tudta kiheverni, apja kegyetlen ember volt, sokat verte és dolgoztatta, azért is szökött meg tizenhat éves korában és felcsapott újoncnak egy kalózhajóra. Ott egy jó ideig mindenki ugratta, mert még fiatal fiú volt, csúfolkodtak vele, de egy este mindez megszűnt hirtelen , mert amikor Zsírosmancsú Fred kapitány részegen belekötött, meglökdöste és szidni kezdte az anyját, és ezzel nagyon feldühítette, Csárli elővette csizmájába dugott kését, és többször is beleszúrta a kapitány zsíros, kövér testébe ahol csak érte, mire az felhördült fájdalmában, és görbe kardját ki akarta rántani, de csak odakapott, mert már minden ereje elhagyta és holtan vágódott végig a hajója padlóján. A végére kirohantak a fülkében dorbézoló kalózok, ők is már elég részegek voltak, de egyikük sem akart ujjat húzni Kancsal Csárlival, mert belátták, hogy ha meg merte ölni Fredet, akkor igazi vezetőnek született, bátor és mindenre elszánt, és ahelyett, hogy meglincseljék, vagy kidobják a korláton keresztül a tengerbe, ott, akkor megválasztották kapitányuknak ... ó de ennek már öt éve is elmúlt.

Bohóc Dzsimi már egy ideje összeesküvést szervezett Kancsal Csárli ellen, mert elnyomta kalózait, nem osztotta el igazságosan a zsákmányt, mindent ami jobb volt, csak a bennfentesek kapták meg és persze ő, lopott, sokat és sokszor igazságtalanul büntetett, börtönbe vetett bárkit, aki gyanús volt neki, a hajókat amiket zsákmányoltak, mindig eladta, vagy nyomtalanul eltűntek, mindenki után leskelődött, lehallgattatta a beszélgetéseket, ki kivel találkozott és miért, persze ez már üldözési mánia, azt hitte, hogy mindenki róla beszél, őt szidja, le akarják váltani, vagy meg akarják ölni. Tehát, Dzsimi és még vagy ötön, megelégelték a zsarnokot, mert mindenáron és mindig csak ő akart lenni a kapitány. Hosszas tanakodás után elhatározták, hogy egy hét múlva, amikor Dzsalalumpurba fognak érni, este megvárják amint kijön a kocsmából, csapdába csalják, és végeznek vele. A csapda az lenne, hogy kitalálják azt, hogy Szőke Heléna meglátta amikor megérkeztek, találkozott Dzsimivel és megkérte őt, hogy este vezesse el hozzá Csárlit.

Megérkeztek Dzsalalumpurba elég csapzottan, metépázva, útközben elkapta őket egy vihar, ami egy napig tartott, eléggé megrongálta a hajót, és még a legénységből is odavesztek ketten. Jó szokása szerint és mert bánatos is volt, Kancsal Csárli és még hárman, persze a bennfentesei közül, elindultak a kocsmába, A vörös rókához, ez volt a kedvenc kocsmája, itt mindig volt jó vörösbor és vodka, ez volt a kedvence. Dzsimi és társai távolról követték őket, és a közelben várták, hogy mikor jönnek ki, miközben beesteledett és köd szállt a kikötői városra. Nagykésőre megjelentek valami alakok a ködben dülöngélve, egymást támogatva, nem látták őket jól, de megismerték Csárli röhécselését, tudták, hogy csak ők lehetnek. Dzsimi odament és súgott valamit Csárli fülébe, mire ő újból elkezdett röhécselni és súrolgatta a tenyerét, majd elindultak a belváros fele. A harmadik utcasaroknál befordulva, Dzsimi egy sötét sikátorba vezette Csárlit, ahol már várták cinkostársai, és körbevették Csárlit, aki most döbbent rá, hogy csapda az egész.
- El akartok tenni láb alól, rühös kutyák? Na gyertek csak, görbe kardom élére hánylak mindannyiotokat!
- Zsarnok vagy, kizsákmányolsz minket, elegünk lett belőled! Másképp nem tudunk megszabadulni tőled, csak ha megölünk!
- Gyertek ti gyáva ebek, gyertek csak!
Nekiestek mindannyian Csárlinak hörögve, ordítva, rúgkapálva, késeikkel hadonászva, egy test lettek, nem lehetett látni ki kit üt vagy szúr, annyira összegabalyodtak. Csárli leterített kettőt, Dzsimit is hátbaszúrta, de ő el tudott menekülni és eltűnt a ködben a többi megmaradt cinkostársával együtt. A Kancsal ott állt egyedül, zihálva hörgött, jól megverték, vállonszúrták, és még ráadásul levágták a jobb fülét is. Sok időbe telt amíg nagynehezen visszaért, felvonszolta magát a hajóra, és rögtön azt parancsolta, hogy induljanak, nem számít merre és az sem , hogy köd van, csak induljanak.
Miközben ellátták sebeit elmesélte mi történt, és megígérte, hogy legalább még öt évig ő lesz a kapitány bárki bármit is akarjon változtatni, ellene szövetkezni, ez úgysem fog menni senkinek, erről a merényletről is sejtett már valamit, de nem tudta pontosan mikor akarják véghezvinni.
- Soha többet ne merészeljetek ellenem szövetkezni, ti mocskos férgek! Megígérem nektek, hogy továbbra is ÉN leszek kapitányotok, ha tetszik, ha nem, még legalább öt évig, és ha lehet tovább is, és ha lehet mindig én leszek, amíg csak élek én!

szombat, december 12, 2009

egy hengerféreg metamorfózisa

A földre pottyantam, hallottam a puffanást, de nem éreztem semmit, csak annyit, hogy süllyedek, és egy nagy valami tárult fel előttem, azelőtt, ott bent, nem láttam semmit, tiszta sötétség volt, csak hallottam és mozogtam a körülöttem lévőkkel együtt, tehetetlenül, engedve, hogy az automatikus mozgások irányítsanak. A burokban bent szűk volt a hely már, megnőttem, éreztem az életerőt, éreztem, hogy menni, csúszni, felfedezni, megkapni azt amit keresek, hogy többen legyünk. Mondom, süllyedést éreztem, belemélyedtem a puha földbe, és éreztem azt is, hogy nemsokára megszabadulok egyre szűkebb burkomtól, egy ideig hallgatóztam, de nem hallottam másokat, csak az a nagy, ismeretlen világosság tárult elém, még egy ideig, aztán az is elkezdett sötétedni, mígnem olyan sötétség lett, mint ott bent, ahonnan érkeztem. Már egy jó ideje sötétség volt, amikor éreztem, hogy a burok, ami eddig körülvett és igen-igen szűk volt már, megrepedt a fejem fölött, és éreztem amint a hátamon lefele is továbbreped, hirtelen szabad voltam. Éreztem, hogy fázom, nedves testemet hideg járta át, aztán későre megszáradtam, addig mozdulni sem mertem, megdermedtem a hidegtől. Ekkorra már fölöttem is kezdett megszűnni megint a sötétség, és éreztem, hogy ahogy több lesz a világosság, jobban és jobban melegszik fel dermedt testem, és egyre jobban tudtam mozogni. Észrevettem, hogy valami nagy, hosszú szálak vesznek körül, eltakarnak mindent, csak a nagy világosságot láttam a fejem fölött. Mostmár kíváncsian és élénkebben néztem magam köré, egyedül voltam, és elindultam, csúszva-kúszva előre, a hosszú szálak között, surrogó-zörgő hangok hallatszottak mindenfelőlről, valami hatalmas oszlopok futkosva mozogtak jobbra-balra, a fejem fölött, nagyon megijesztettek, féltem, mert én nagyon apró vagyok hozzájuk képest, valami óriási ismeretlen lények voltak. Egy ideig csak ezek a hosszú szálak voltak, majd hirtelen megszűntek, és göröngyös, fekete föld tárult elém amíg csak elláttam. Közben a fény is kezdett elsötétedni, de én haladtam előre, sötétben lettem, tehát ott jobban is tájékozódtam. Apró méretemhez képest elég nagy távolságot tudtam megtenni amíg megint feljött a nagy világosság, akkor láttam, hogy még mindig a göröngyös, fekete földön vagyok, de messze előttem látszik valami más, olyasvalami, amit még nem láttam, nem olyan volt mint a világosság. Kíváncsiságom hajtott, és az ösztön is, valami azt súgta, arrafele kell menni, arra van a jó irány. Mire megint halványulni kezdett a nagy világosság, nagyon közel kerültem ahhoz a valamihez, ami más volt, ott nem voltak hosszú szálak, hanem ritkás, nagy kerek valamik voltak, sorban, egyenesen egymás mellett, több rétegben íveltek felfele a halványuló nagy világosság fele. Megéreztem, hogy ez az a hely, ide kellett elérnem, el is értem ide elég hamar, csak fel kell kússzak a legközelebbi valamire és ott kell majd várjak és várjak, amíg eljön az idő, hogy továbbfolytatódik utazásom. Felkúsztam, már sötétben az első valamire, széles, puha dolgokból volt, jólesett megpihenni, mert elfáradtam gyors és rövid utazásom alatt, éreztem, hogy nem is tudnék már továbbmenni, de már nem is kell. Megtaláltam amit meg kellett találjak, ezután már csak várni kell a megfelelő pillanatra, hogy utazásom továbbfolytatódjon, mert ha az nem jön el, akkor itt vége lesz majd utazásomnak, véglegesen.

hétfő, december 07, 2009

horse attitude


a nehézkes, a törpe, az ijedt, a bundás, a prüszkölő, a hosszúsörényű, a telivér, a merevhátú, a nagyorrú, a csillagos, a kólikás, a foltos, a lassú, a hisztis, az okos, a laposfarú, a megvert, a büszke, a magas, a szelíd, a nyerítő, a horkoló, a rugós, a könnyed, a keverék, az irigy, a türelmetlen, a ravasz, a bántott, a jóllakott, az izgága, a fáradt, a figyelő, a finnyás, a bátor, a gyors, a gebe, a pöttyös, a fényes, a pimasz, a beteg, a makacs, a mesterkélt, az áldozatkész, a harapós, a hosszúderekú, a sárló, a kövér, az öreg, a táltos, a válogatós, a vad, a nyerő, a szaglászó, a kíváncsi, a barátságos, az éhes, a kínzott, az elcsigázott, a zabos, a szépszemű, a kívánós, a figyelmes, a nagyhasú, a sáros, a megmentett, a bajnok, a vágtató ... és még reggelig sorolhatnám.