szombat, május 30, 2009

várlak

Egyre várlak. Harmatos a gyep,
Nagy fák is várnak büszke terebéllyel.
Rideg vagyok és reszketeg is néha,
Egyedül olyan borzongós az éjjel.
Ha jönnél, elsimulna köröttünk a rét
És csend volna. Nagy csend.
De hallanánk titkos éjjeli zenét,
A szívünk muzsikálna ajkainkon
És beolvadnánk lassan, pirosan,
Illatos oltáron égve
A végtelenségbe.

(József Attila)

szellemlovak

esik

Állok, lábamnál tócsa nő
a pocsolyához - az a dolga.
Bevont farokkal bú elő
az eb, hogy lábam megszagolja.
Kövér az ég, az üdv a gondja,
pislog, dagad a püspök dombja,
fütyülnék s számra pára jő -
hát megfontoltan, mint a dudva,
gőzölgök szépen, komolykodva,
révedek én is, révedő.

Fütyültem könnyedébb koromba...
Esik, hogy nőjön sár meg bodza,
csak egy hűvösen heverő
répa, egy jámbor meszelő
meg én hallgatjuk gondolkodva.

Lassudad, országos eső
hulló hajamat panaszolja.

Dörmögő vagyok, dörmögő.
Meg ballagó, hisz evező
nem kell soha az országútra!

És dünnyög, motyog a cipő,
hogy csizmának is elég volna.

Feszeng a tök, busong a boglya,
esik a mezitlábasokra,
a munkátalan munkásokra,
esik a remegő toronyra,
a lágy talajra, tulajdonra,
gödörlakó kubikusokra,
párnás, polgári lakásokra,
esik, esik, hisz az a dolga.

Lassudad, országos eső,
nehézkedve és panaszkodva.

(József Attila)

csütörtök, május 28, 2009

a krampusz,




a beképzelt, a lotyó, a tudós,
a földönkívüli, a nagyképű, a vidám,
a hibbant, a bölcs,
a meghatódott, a ijedt, a mérges, a szomorú, a megilletődött, a vigyorgó,
a makacs, az okos,
a gavallér, a szajha, a fogcsikorgató, az áldozatkész,
az oktondi, a merész,
a büszke, a kihasználó, az öntudatos,
a ripacs, a pénzéhes, a magyarázkodó, a ficsúr, a mindenes,
a liba, a dicsekvő, az ütődött, a kétbalkezes, a házisárkány, a ribanc, az életvidám,
az irigy, a félős, a petyhüdtagyú, a csúfondáros, a számító, az önimádó, a szerelmes,
a széllelbélelt, a verekedős, az utálatos, a hazug, a lúzer, a kukkoló, a merengő,
a gyanakvó, az infantilis, a kardotnyelt, a dugatlan, a magányos, a szolgalelkű, a pökhendi, a nemtörődöm, a csaló, a keresemakákánacsomót, a türelmes,
a firkász, a bosszút forraló, a szorgalmas,
a fenyegetőző álljcsakmegmemegmutatoménneked, a szájhős, a mesterkélt, a derűlátó,
a furfangos, a kacér, a mentegetőző, a rémült, a becsületes,
a kidülledtszemű, az állatkínzó, a szatír, a vádoló, ... erről a képről-rajzról jutott eszembe, hogy hány- és mennyifélék is vagyunk



Nagyjából csak a rossz emberi tulajdonságok jutnak most eszembe, felsoroltam a magyar nyelvből elég sok jelzőt, a jó tulajdonságokkal sokkal ritkábban találkozni, szinte már csak a regényekben, de azért ne legyek annyira borúlátó, vannak még jóravaló emberek.

kedd, május 26, 2009

hármas




Mezítelen a jelenkorom.
Szakadt ruhák osztoznak múltamon.
Jövendőm futkos a folyosón.
(Weöres Sándor)

hétfő, május 25, 2009

úsztatás

a tegnap este

hazafele jövet a Zeusszal, elengedtem a szárakat vágta közben és kinyújtott karokkal és behunyt szemmel vágtáztam egy ideig, ilyent egy párszor már csináltam, ez egy olyan érzés amit addig soha nem éreztem és nem tudom szavakkal kifejezni milyen, de nagyon jóóóó!

kedd, május 19, 2009

elvész a nyom

Vannak emberek akik egész életükben Istent keresik, vagy azt a bizonyosságot, hogy létezik-e, van aki egyszer ahelyett, hogy segítséget kapott volna Tőle és pont a fordítottja történt, emiatt megtagadta Őt, öklét rázva nézett felfele és szidta, van aki nem kell higgyen, mert tudja, érzi, hogy létezik, hogy mindenkiben és mindenben ott van.
Nem is tudom, nem tudom más hogy van ezzel, de én már többször meggyőződtem afelől, hogy véletlenek nincsenek, minden olyan és úgy történik ahogy el van rendelve - lehet közhelyesen hangzik most, de ez olyan mint amikor több vasútvágány van, az embernek látszólag több lehetősége van, tud választani, de szerintem mégiscsak azt a vágányt választjuk amelyiket nekünk szánták, ha egyáltalán egy felsőbb hatalom szánta nekünk. Ezt nevezik sorsnak? Erről mondják, hogy senki sem kerülheti el?
Egy regényt olvastam most, amelyikben egy csónak elragadott hat gyermeket és a vízesés fele sodorta őket az ár, látszólag a biztos halálba, de egy pár lépéssel előtte a csónak megállt a vízben mintha megakasztotta volna valami, ki tudták menteni a gyermekeket, mindenki meg volt győződve, hogy egy cölöp vagy egy kiálló szikla volt ott ami megakasztotta a csónakot, de nem, nem volt ott semmi. Ezt egy öreg halász vette észre - aki már harminc éve megtagadta Istent, mert szerinte miatta veszítette el a három fiát, és most harminc év után döbbent rá, hogy nem úgy van ahogy gondolta, ahogy meg volt győződve-, és bizonyosságot akart szerezni, ő is beleült a csónakba, eldobta az evezőket és engedte, hogy sodorja az ár a vízesés fele, de ővele nem állt meg a csónak, lezuhant és meghalt, de megtudta akkor és ott hogy van Isten.
Az szerintem biztos, hogyha valaki úgymond "megmenekül a haláltól", majdnem meghal, túlél valami olyasmit ahol biztosan meg kellett volna halnia, azzal az emberrel tervei vannak Istennek, még nem fejezte be a küldetését, persze mindenkinek van küldetése, senki sem születik fölöslegesen, de az aki a halálból jön vissza, annak-azoknak az embereknek meg kell maradniuk valamiért.

nem tudom, de ezek a dolgok elgondolkoztatnak mindannyiunkat, néha vagy többször.

szerda, május 13, 2009

lovam





öröm

egy pillantás, egy illat, egy nő ölelése, egy férfi csókja,
egy virág kék színe, az erdő fáinak sötétzöldje,
egy puha száj, a vízipipa szürke füstje,
egy kutya farkcsóválása, egy ló nyerítése, egy lovas vágtája,
lenni Vele, egy anya ölelése, egy gyermek születése,
a tücskök ciripelése naplementekor, zöldhagyma a kertben, a nyíló bodzafa,
a vágta szele, a napsugár az ablakon,
sétálni Vele, mesét hallgatni,
egy pipacs a lucernásban, egy tanya az erdő mellett,
egy pohár vörösbor, egy pacsirta éneke,
szeretni Őt, az illatos gyertyafény,
a reggeli harmat, a fenyves zúgása,
egy érzéki érintés,
a meleg nyári zápor.