földi mennyország

Gyerekkori álmom volt az, hogy legyen legalább egy saját lovam, amit egyesek elleneztek utólag, de az már csakis az ő bajuk . Tavaly júliusban vettem meg lovamat, nem is néztem meg azelőtt más lovat és azután sem, annyira megtetszett már első látásra. Zorrónak nevezte volt tulajdonosa, ezen mondjuk nem csodálkozom, ez a név nem maradt meg sokáig, átkereszteltem Zeusznak. Szerintem a rövid, kb. kétszótagú lónevek a legjobbak, ha egy lónak hosszú neve van, amíg kimondják, a ló már hetedhét országon is túl van.
Zeusz egy nem is félvér, szerintem több lófajta keveréke, olyan mint az itteni lovak többsége, öt éves, fekete herélt, nyilván vannak küllemi hibái, az én szememben nem sok, de összességében egy szép ló. Tüzes vérmérséklete van, ez egy kicsit ijesztő volt a tavaly számomra, mint kezdetek kezdetén lévő kezdő, de most már nagyon tudom ezt méltányolni, mert láttam más lovakat is hogyan viselkednek. Ez a tüzesség olyankor ér a csúcsra amikor a társaságában van legalább még egy másik ló, és ez abban nyilvánul meg, hogy nem vagy elég nehezen lehet visszafogni, mindig ő akar lenni az első, a legjobb. Ennél több nem is kell nekem.
Bértartásban van , egy ideig istállóban volt, megkötve, mint amilyen az igáslovak sorsa falun, szerencséjére találtam egy helyet neki ahol boxtartásban van. Tudom az lenne az ideális, ha egy karámban lenne állandóan, a feje fölött épp csak egy védő fedéllel, mert a lovak a hideget nagyon bírják és megedződnek így, de ezt is meg szeretném valósítani.
Terepen szoktunk lovagolni, legtöbbször naponta, kétnaponta, többnyire egyedül , de a tavaly gyakran voltunk lovastúrákon is.
Csodálatos az amit akkor tapasztalunk meg ha van saját lovunk, lovagolunk, egy közmondás szerint " a ló hátán van a földi mennyország".