csütörtök, január 28, 2010

feléd

elindultak a cipőim maguktól

feléd

hallgatni fogok, nem beszélek

inkább

nem kérdezek semmit

többet

tudom, nem kellett volna

így történjen

sokszor nem tudom én sem

miért teszem

pedig nem akarok bántani senkit

soha

miért kell a sebbe dugjam az ujjam,

hogy higgyek

nem akartam elrontani,

ha elrontottam.


szerda, január 20, 2010

hópihe


Mint a fehér rózsa szirma

Lágyan hullok, lebegek

Pihe-puha fehérséggel

Én pólyálom a telet.



Nyáron nagy dunnában alszom

Télen útnak eredek

Cukorfényű lepedőbe

Én pólyálom a telet.



(Weöres Sándor)

hétfőn








péntek, január 15, 2010

menjünk

gondold meg,
meggondolom,
menjünk már el,
megyek, de nem veled,
beszéljük meg,
hallani sem akarok róla,
rémálmaim voltak,
mint egy kisgyermek úgy aludtam,
fázom, ölelj át,
hagyj, ne érj hozzám,
nekem csak te kellesz,
miért mondod, nem hiszem,
menjünk ki sétálni,
gondold meg mégis,
szeretném, ha együtt mennénk,
most nem akarlak látni,
menj vissza egyedül,
unalmas vagy, nem bírom,
miért vagy szomorú,
igyunk vörösbort, szárazat,
ne sírj, nincs miért, értsd már meg,
veled vagyok, itt maradok,
megértelek, ne aggódj,
nem akarlak zavarni,
miért kell mindig valami közbejöjjön,
mi történt, miért nem megyünk ki,
tudom, hogy ő csak egy másik történet,
te kellesz nekem, légy az enyém,
hagyj el mindent és mindenkit,
gyere hozzám, messze-messze,
itt újrakezdheted életed,
ne is tekints vissza,
életem vagy, rád vártam,
téged vártalak már régóta,
furdal a lelkiismeret,
vajon mi rosszat mondhattam,
vajon megharagudt rám,
még el fog-e jönni hozzám,
nem tudom, mert messze lakom,
szoríts erősen magadhoz,
érzem az illatod,
más illatod van,
az éjjel veled álmodtam, jót,
kérlek mondd már meg mit akarsz,
nem értem, miért kell neked ő is,
elmegyek valahová, ahol senki sem talál meg,
hagyd már abba, semmi értelme,
úgysem megyek el, nem hagylak itt,
itt maradok, vigyázok, óvlak,
menjünk már végre, elkésünk,
ma éjszaka nem fogok hazajönni,
éhes vagyok, mit főztél vacsorára,
fáradtnak érzem magam,
korán le akarok feküdni,
forgolódom ágyamban,
kereslek,
kinyújtott karom üreset ölel . . .

nevet - sír, sír - nevet

kedd, január 12, 2010

te

csurran, cseppen a méz,
reám te mindig nézz!
recseg, ropog a hó,
veled lenni mindig jó!
csurran, cseppen az eresz,
engem te mindig szeress!
recseg, ropog a haraszt,
két ölelő karom maraszt!
csurran, cseppen a víz,
édes vagy, mint a szilvaíz!
recseg, ropog az ág,
vár-e reánk boldogság?
csurran, cseppen a tej,
nem is kell felelj!
recseg, ropog a vár,
úgyis mindent tudok már!

szombat, január 09, 2010

mikor

megyek az úton arrafele,
mi mennénk haza errefele.
miért megyünk lefele,
mégis menjünk felfele.
hiába nézek balra,
a letérő ott van jobbra.
mondanék neked valamit,
de te sem mondasz semmit.
ott vagy, mégsem látlak,
nem vagy ott, mégis látlak.
érzem a kezed hideg,
de az enyémben meleg.
veled-melletted lenni jó,
nélküled sokszor rossz.
valakivel lenni könnyű,
de igazit találni nehéz.
mikor megjössz kacagok,
mikor elmész sírok.

csütörtök, január 07, 2010

útra

Nekidőltem a kerítésnek, és onnan lestem be az udvarba, vártam mikor fog kilépni a házból, hogy legalább lássam arcát. Még olyan sokat kell várni amíg találkozunk, hiszen jóformán még csak hajnal van, nem is reggel. Ki kell jönnie nemsokára, mert meg kell fejje a teheneket, négy van nekik, aztán meg találkozni fogunk a tejcsarnoknál is amikor visszük a tejet, én már megfejtem otthon a teheneket, nekünk is négy van, édesanyám még nem is látta, hallotta amikor kiosontam a házból kora hajnalban. Katica nem akart már kijönni a házból, aztán egyszercsak megjelent, szerencsére nem vette észre, hogy a kerítés túloldalán bámulom epekedve formás testét, amint végigmegy az udvaron térdigérő szoknyában, könyékig feltűrt ingben és piros fejkendővel ebben a hideg, ködös hajnalban. Mikor látom őt, mindig elönt a forróság, gyomrom görcsbe rándul, egyébként is egész nap csak rá gondolok, sokszor mintha magamon kívül lennék, mindent és mindenkit elfelejtek ilyenkor, csak ő van, semmi sem érdekel, most is kezdtem volna ismét ábrándozni, csak magamhoz térített Márton, amikor kilépett a házból. Márton Katica férje, már elég régóta az, nem is tudom már mióta, de már elég régóta szeretem én is Katicát, és azt is látom, hogy ő is engem. De ha nem is, kedvel nagyon, titokban sokszor figyeltük, néztük egymást. Amikor bál volt a faluban, akkor táncolni is tudtam vele, hozzáérhettem, magamhoz szoríthattam, olyankor madarat lehetett volna fogatni velem, csak sajnos bál ritkábban volt. Mindig amikor találkoztunk az utcán, vagy a boltban, szégyellősen sütötte le nagy kék szemeit, mintha egy szűz kamaszlány lett volna, aki élete első szerelmével találkozott éppen. Nade, mindig reménykedtem és reménykedem, hogy legalább egyszer lesz alkalmam egyedül együttlenni vele, megérinteni, érezni, remegő testét amint elfogad és befogad engem, csak az övé leszek, szerethetem majd.
Közben kivilágosodott, felszállt a reggeli köd, és előtűntek a fehértetejű, füstölgő, didergő házak. Nagyon hideg volt ma reggel is, legalább mínusz 20 fok, de én ezt nem éreztem, már rohantam is hazafele, hogy befogjam a Betyárt, a jó szürkémet, és elvigyem a tejet a csarnokba. Még azelőtt kell odaérjek, mielőtt ő odaérne, ne is fogjon gyanút, bár ezt már elég régóta így csinálom, nem tudom, feltűnt-e neki már eddig, lehet igen.
Marika néni már ott volt a csarnoknál, persze hogyisne lett volna, hisz ő volt a csarnokos, még korán érkeztem, csak még ketten voltak előttem, bementem az udvarba a szekérrel, és levettem a tejeskannákat. Bent a csarnokban viszont kellemetlen meglepetés várt, mert megláttam Mártont, épp mesélte Marika néninek, hogy Katica ma nem ért rá eljönni, mert beteg édesanyját látogatja meg Fűzpatakán, és készülődnie kell, meg csomagolni ezt-azt, csak egy nagy baj van, mert még nem tudja hogyan fog tudni elmenni oda, mert lesántult a tegnap este a lovuk és ő nem tudja elvinni, meg kell kérjen valakit nem-e vinné el, de még nem talált senkit. Miközben ezeket mondta, rám nézett, és felcsillant a szeme, ó dejó te István, hogy épp most jöttél ide, volna-e időd, elvinnéd-e Katicát beteg édesanyjához Fűzpatakára, mert ma vásár van Sajón, és nem kaptam senkit aki elvinné ma? Hirtelen jött ez a kérdés, egy kicsit belémfagyott a szó, de aztán csak kimondtam, hogy dehogynem, persze, semmi gond, elviszem, főleg, ha beteg is az édesanyja. Jó, akkor kérlek tízre gyere el hozzánk, és akkor indultok is, rendben, mondtam, ott leszek.
Mikor végeztem a csarnokban, nem mentem be a kocsmába, mint szoktam, hanem hazamentem. A Betyárt ki kellett fogjam, mert a reggel nem volt időm megpucolni, és nagyon látszott rajta az éjjeli fekvés és hempergőzés, még a háta közepén is, hamar megpucoltam, lekeféltem, megtörölgettem. Aztán berohantam a házba, én is megmosakodtam, édesanyám nem tudta elképzelni minek rohangálok le s fel a házban, dobálom ki a ruhákat a szekrényemből, nem találom a csizmámat. Fiam, mi bajod, hova sietsz úgy, hiszen azt mondtad, hogy ma nem mész a vásárba, mi történt, van valami baj? Jaj semmi édesanyám, sietek, el kell vigyem Katicát beteg édesanyjához Fűzpatakára, megkért Márton, hogy vigyem el, mert ő nem tud menni.
Felöltöztem aztán, nem túl ünnepiesen, ne legyen feltűnő, és gyorsan befogtam a Betyárt, elbúcsúztam édesanyámtól, majd elindultunk.
A tornácra már ki voltak téve a csomagok és éppen akkor léptek ki a házból Márton és Katica. Márton megölelte, magához szorította őt, és hosszan csókolóztak, eközben én nagyokat nyeltem. Próbáltam nem odanézni, de jó lenne, ha én csókolhatnám így, az enyém lenne. Aztán észrevették, hogy én is ott vagyok, no akkor Isten veled, induljatok, hogy estére érjetek vissza. A szekérhez mentünk, feltettük a csomagokat, majd Katica mellém ült a bakra és útnak indultunk

szerda, január 06, 2010

paripám csodaszép pejkó



Paripám csodaszép pejkó,
Ide lép, oda lép, hej-hó!
Hegyen át, vízen át vágtat,
Nem adom, ha ígérsz százat.

Amikor paripám ballag,
Odanéz valahány csillag.
Amikor paripám táncol,
Odanéz a nap is százszor.

(Weöres Sándor)

péntek, január 01, 2010