péntek, október 29, 2010

Ridegtartás vagy istálló?


„Ha a lótulajdonos egy boldog lovat szeretne, előnyben fogja részesíteni a nyitott istállót. Az állatok mindig a friss levegőn lehetnek, és az életükhöz nincs is szükség az istálló szűk falaira. Egy istállózott ló pillanatok alatt örömmel alkalmazkodik az új helyzethez, és nem vágyakozik mindenáron a boksz sötétjébe. Az emberek sokkal bonyolultabbak : a központi fűtéstől elkényeztetve, az iparilag készült ételtől puhánnyá téve és mesterséges fényhez szokva a szabad természetben a szó legszorosabb értelmében a sötétben tapogatóznak. „
A ló a saját elemében kell legyen, és ha az ember úgy akarja tartani, ahogy neki jó és kényelmes, az a lónak már nem jó. Ezt sajnos mifelénk még nem akarják felfogni. Bepácolják a lovakat télen a jó kis párás, ammóniákdús istállókba. Arról nem is beszélve, hogy nagyon sok helyen télen egyáltalán nem viszik ki a lovakat az istállóból, ott savanyodnak tavaszig egy helyben állva, pucolatlan, patkolatlan, odadobják nekik a szénát és néha eltakarítják a trágyát alóluk, ennyi. Nem kell dolgozzanak velük, tehát nincs mit kezdjenek velük télen. Szomorú.

ész és szív


Egyszer az ész a szívvel összeszólalkozott. A szív azt állította, hogy az emberek érette élnek - az ész meg ennek az ellenkezőjét erősítgette. Nem akartak bíróhoz fordulni, hanem elhatározták, hogy mindegyikük külön próbál szerencsét, és egymás dolgába nem avatkoznak. Erejüket egy szántóvető emberen akarták kipróbálni.
A szántóvető, szokása szerint, fogta ekéjét, és kiment a mezőre. Ahogy nekiállt a szántásnak, észrevette, hogy ekéje váratlanul megakad a barázdában. Lehajol és a földben egy korsó aranyat pillantott meg.
"Mitévő legyek most? - tűnődött magában. - Ezzel a sok kinccsel nagy dolgokat vihetek végbe - még híres ember is lehet belőlem..."
De az is eszébe jutott: "Mi történik, ha a rablók megtudják, és érte jönnek? Miközben számlálom - agyonütnek engem..."
Ilyen gondok között hányódva, hirtelen észrevette a bírót, aki az úton ballagott.
"Legjobb, ha a bírónak adom az aranyat, magam pedig nyugodtan folytatom a munkát" - határozta el a szántóvető, és a bíró után szaladt, hogy földjére vezesse.
Csakhogy ekkor közbelépett az ész! A szántóvető meggondolta magát, gyorsan letakarta az aranyat, és így szólt:
- Uram, te bíró és okos ember vagy, mondd meg nekem: két ökröm közül melyik a jobbik?
A bíró ilyen szavakat hallva, haragosan otthagyta a szántóvetőt. Vele együtt a parasztot az ész is elhagyta.
Ismét elgondolkozott: "Miért is nem adtam neki az aranyat, mit kezdek vele, hol fogom őrizni?"
Abbahagyta a munkát, ekképpen tűnődött magában estig, míg ismét meg nem látta a bírót, aki visszatérőben volt a faluból. Ekkor ismét odaszaladt hozzá, és kérlelte, menjen még egyszer vele a földjére.
A bíró megsejtve, hogy itt valami titkos dolog lehet - vele tartott.
De az ész megint csak odaszegődött a szántóvetőhöz, aki erre így szólt a bíróhoz:
- Kérve kérlek, ne haragudj rám, vess egy pillantást földemre, hiszen te bölcs és tanult ember vagy, és mondd meg nekem, melyik szántásom nagyobb - a tegnapi vagy a mai?
A bíró azt hitte, hogy a szántóvető megháborodott, elnevette magát és távozott. Vele együtt az ész is elhagyta a szántóvetőt; leült a szántás szélére.
- Istenem, istenem - dühöngött magából kikelve a szántóvető -, miért is nem adtam neki az aranyat, most hogyan és hol fogom tartani?
Nem sokáig töprengett: a korsót az arannyal egy zsákba tette, amelyben élelmet szoktak neki vinni a mezőre, vállára vette, és amikor hazaért, így szólt feleségéhez:
- Asszony, gyorsan kösd meg az ökröket, adj nekik szénát, rakd el az ekét, mert én megyek a bíróhoz, de rögtön visszajövök.
Az asszony észrevette, hogy a férje hátán levő zsákban van valami, amit az ember nem akar neki megmutatni. Elhatározta, hogy végére jár a dolognak, s megtudta, mit rejteget az ember a zsákban?
- Nem az én asszonyi dolgom, hogy megkössem az ökröket, én csak a juhokkal és tehenekkel foglalkozom. Jobb lesz, ha megkötöd őket magad, és azután mehetsz, ahová akarsz.
Amíg a férj a zsákot a földre téve, az ökröket hajtotta be az istállóba és megkötötte, addig az asszonynak sikerült kivenni a zsákból az arannyal teli korsót, s helyébe ugyanakkora követ betenni. A zsákot ugyanoda tette vissza. A szántóvető pedig, ahogy kilépett az istállóból, sietve felkapta a zsákot, és indult vele egyenesen a bíróhoz.
- Ajándékot hoztam neked, fogadd el - szólt a bíróhoz.
Amint kioldotta a zsákot, elképedt a szántóvető. A bíró dühbe gurult, majd gyanút fogott, s arra gondolt, hogy itt valami nincs rendben: megparancsolta, hogy csukják börtönbe az embert, két őrt állított melléje, akiknek meghagyta, hogy mindent jelentsenek, amit csak tesz vagy mond.
A szántóvető pedig a tömlöcben saját magának magyarázott valamit, s a kezeivel mutogatott, hogy a korsó ekkora meg ekkora volt, a szája ilyen, ekkora volt belül, ilyen volt a feneke, és ennyi meg ennyi arany volt benne.
Az őrizetére rendelt emberek pedig jelentették a bírónak: így meg így, valamit mutogat, de beszélni nem beszél.
A bíró megparancsolta, hogy vezessék elébe:
- Magyarázd meg, hogy mit mutogattál és méregettél!
Ekkor az ész a szántóvető mellé állt, és ő azt felelte a bírónak:
- Téged méregettelek: ilyen a fejed, a nyakad meg ilyen, ekkora a hasad, szakállad meg ekkora, és mondtam magamban: melyik nagyobb: te, vagy a mi szakállas kecskebakunk?
A bírót erre úgy elöntötte az epe, hogy kiadta a parancsot: akasszák fel az embert. A szántóvetőt elvezették, de mikor a kötelet meg akarták húzni a nyakán, rimánkodni kezdett:
- Ne végezzetek ki, hadd menjek a bíróhoz, a színigazat akarom neki bevallani!
Erre a bíró elé vezették.
- No, mondd meg az igazat, mit méregettél a tömlöcben?
- Nincs nekem semmi mondanivalóm: hidd el, ha a zsineget le nem veszik a nyakamról, már meg is haltam volna: ez az igazság! - felelte a szántóvető.
De már erre a bíró is elnevette magát, s szabadon eresztette a szántóvetőt.
A szív és az ész megbánták, amit tettek, s megfogadták, hogy ettől a perctől kezdve együtt fognak cselekedni, mivel az embert emberré az ész csak a szívvel, a szív csak az ésszel együtt teheti.

hétfő, október 25, 2010

huza-vona

gyere el hozzám,
menj el tőlem,
hideg a kezem,
meleg az ágy,
kell ez a virág,
nem kell ez a virág,
menj oda a falhoz,
gyere ide mellém,
jó vagy most,
rossz vagy holnap,
te fent az égben jársz,
én itt lent a földön,
jobbra megyek,
te mégis balra akarsz, 
ma kellesz, 
holnap nem kellesz.

szerda, október 13, 2010

lenni veled

itt vagy,
végre megjöttél
megfogtad a kezem,
átöleltél, megcsókoltál
ránéztem az előtérben,
talán ő az, vagy talán nem?
csak sejtettem
hogy ő az
nem ilyennek képzeltem el
ránéztem egy kicsit félve,
miközben egy könyvet olvastam 
ő is rámnézett elhaladtában
 megsimogattam arcodat, átöleltelek, hozzádbújtam,ujjaimmal éreztelek
sosem szerettem még ennyire senkit, talán nem is fogok
alkonyodik, megy le a nap, várni kell, de mire?
jó lenne vízipipát szívni, vörösbort inni
szárnyra kelni, elrepülni, szállni
menni veled valahova
milyen jó illata van
a parfümödnek
még most is érzem illatát
kint meleg volt, napsütötte
messze el lehetett látni
a domboldalról
borzos lettem, 
de sebaj
mert így
is veled
lehettem
éjfél múlt
amikor beléptél 
szobámba
nagyon vártalak, 
mert rég nem láttalak


kedd, október 05, 2010

lovaglás

tegnap délután
hozzámsimult az őszi szél
amint vágtattunk a 
napsütötte mezőn
 - csak rá gondoltam -
izgatott volt, nyugtalan,
türelmetlen,
nem bírt magával,
- sokszor csak magamra gondolok - 
mintha valaki kergette volna
hátulról, vágtatott
- megharagítottam ezzel -
megijedt egy szénabálától,
hirtelen befékezett,
- nagyon sajnálom -
rohant fel a domboldalon,
az erdőben pedig mintha 
medvét látott volna,
- meg nem történtté tenném ha tudnám -
még sebesebben száguldott,
végig a gerincen, a cserfák között 
a keskeny erdei úton
majd bent a fenyők között
ahol nem is volt út,
- nagyon szeretem őt - 
sűrű volt, az ágak
súrolták, karmolták arcomat.