ballag már

Ballag már az esztendő
vissza- visszanézve,
nyomában az öccse jő
vígan fütyörészve.
Beéri az öreget
s válláról a terhet
legényesen leveszi,
pedig még csak gyermek.
Lépegetnek szótlanul,
s mikor éjfél eljő,
férfiasan kezet fog
Múlttal a Jövendő.

(Kányádi Sándor)

karácsonyfadíszek :-)

örömcsilingelés

Karácsony

Legalább húsz fok hideg van,
Szelek és emberek énekelnek,
A lombok meghaltak, de született egy ember,
Meleg magvető hitünkről
Komolyan gondolkodnak a földek,
Az uccák biztos szerelemmel
Siető szíveket vezetnek,
Csak a szomorú szeretet latolgatja,
Hogy jó most, ahol nem vágtak ablakot,
Fa nélkül is befűl az emberektől;
De hová teszik majd a muskátlikat?
Fölöttünk csengőn, tisztán énekel az ég
S az újszülött rügyező ágakkal
Lángot rak a fázó homlokok mögé.


(József Attila)

Megváltó született

Karácsony Ünnepe

... a karácsony is ma sokaknak inkább problémát jelent, gondot okoz, fölösleges kiadással jár, stressz-tényező, semmint örömteli ünnep. Holott a Karácsony megoldás. Válasz az ember évezredes kérdéseire.

Isten maga lesz emberré, hogy az ember megistenüljön. Halandó lesz a halhatatlan, hogy a profán megszentelődjék. Évezredekig készítette ezt az ajándékot – a teremtéssel, a prófétákkal, egy nép különleges pártfogásával, – míg aztán végre, az első karácsonykor „kicsomagolta”: Jézus Krisztusban. Földre született emberként, minden felhajtás nélkül. Nem voltak tévékamerák, hogy egyenesben közvetítsék, nem tolongtak a barlang előtt újságírók, nem csörgött Szent József mobilja, és a pásztorok kutyái sem ugattak túl hangosan az angyalok énekére. Amit mi idillként festünk-énekelünk meg, az a lehető legegyszerűbb, szegényes, természetes, de meghitt környezetben játszódott le, miközben a világtörténelem legnagyobb szenzációja. A Karácsony és a Húsvét, hitünk titokzatos alapigazságai, amivel a beavatottság nélküliek, a hitetlenek, a hűvös távolságtartók, az elköteleződni nem akarók nem tudnak, mit kezdeni. Isten emberként születik bele a földi világba, aztán feltámad a halálból, a halálnak nincs hatalma rajta, mert nyilvánvaló lesz, hogy igaz Isten és igaz Ember. Karácsonykor Istennek ezt a mélyen, igazán emberi oldalát láthatjuk. A legbelsőbb énjébe, a szeretet titkába avatott be minket. A szeretet életet szül, egy házasságban is. Ezt nem kell, nem lehet megmagyarázni. Maga az édesanya sem képes rá, pedig kilenc hónapig hordozza a szíve alatt. Csak csodálkozik és dadog a csoda láttán: minek vagyok én részese? Ki az ember, hogy ilyet tehet? Isten beletestesült az anyagba, hogy átlelkesítse azt. Hogy megszentelje az életet. Hogy az ember érezze: életet foganni, elfogadni, világra hozni – öröm. Hogy a férj és feleség nem „csinálják”, hanem elfogadják és szentként tisztelik az újszülött életét. Az igazi Karácsony-ünnephez, a lelkek-szemek-arcok öröméhez nem szükséges pénz, hanem elég pusztán rácsodálkozni egymásra. És itt van köztünk Isten. Ezekben a napokban (is) az Ő szemével tekintünk a házastársara, a barátra, a koldusra, könnyebb ráhangolódni a jóra és mindarra, ami nyugtat, békét ad. Ez is Isten ajándéka. Mert Jézus Krisztusban önmagát ajándékozta nekünk. Velünk akart lenni. Hogy az ember, akit szeretetből teremtett, és aki – szabadsága folytán –eltávolodott tőle, újból sorsközösségbe kerüljön Vele. Övéi közé jött. Vannak teológusok, nem is kevesen, akik állítják, a Bibliából kiolvasható, hogy Isten akkor is megtestesült volna, Jézus Krisztus akkor is földre született volna, ha nem lett volna Ádám bűne… És ebben van valami. Ahogy a hitvallásban mondjuk: értünk, a mi üdvösségünkért… Mit megtett értünk. Mi mit teszünk érte?… Már az is egy lépés volna, ha visszaadnánk Karácsony lelkiségét –önmagunknak. Ha ez a meghitt ünnep semmi egyébről nem szólna, csak erről: Öröm tölt el Uram, hogy megszülettél közénk. Mint a pásztorok, én is letérdelek jászlad elé, azt adom, amim van, amit tőled kaptam, magamat! Te nemcsak „kis jézuska" vagy, hanem Üdvözítőm!

Sebestyén Péter
Központ

no comment

Oroszországban így szabadultak meg egy farmon az ott lévő csirkéktől az adósságok miatt ...

ott benn ...

tetszik ... :-)

yearning

egy kecske ha megtanul repülni, akkor is csak kecske marad ...

everything's allright

nyárádszereda

 

"az élet szép"

a választás fegyvere

(nem túl jó minőségű, jobbat nem találtam amit be is lehet ágyazni)

őszi árnyékunk

(csak) most olvastam

... Az a legfontosabb, hogy saját magának ne hazudjék. Aki önmagának hazudik, és a tulajdon hazugságát hallgatja, odáig jut, hogy nem fedez fel semmilyen igazságot se magában, se maga körül, így aztán tiszteletlenségbe süllyed mind magával, mind másokkal szemben. Ha meg nem tisztel senkit, szeretni sem tud többé, azért pedig, hogy szeretet hiányában is elfoglalja magát és szórakozzék, átengedi magát szenvedélyeknek, a durva élvezeteknek, mígnem teljesen elállatiasodik bűneiben, és mindez attól van, hogy szüntelenül hazudik az embereknek is, magának is. Aki önmagának hazudik, az tud megsértődni a legkönnyebben. Mert hisz megsértődni néha nagyon kellemes, nem igaz? Az illető tudja, hogy senki sem sértette meg, csak ő találta ki azt a sérelmet magának, csak az érdekesség kedvéért költötte, csak túlzott, hogy jelenetet rendezhessen, csak belekapaszkodott egy szóba, szúnyogból elefántot csinált - mindezt maga is tudja - mégis mindig ő sértődik meg legtöbbször, addig duzzog, mígnem kellemes érzés, nagy gyönyörűség fogja el, és és éppen ezzel jut el az igazi gyűlölködésig ...
(Dosztojevszkij)

dűlők álmodnak

Dűlők álmodnak piros alkonyokról,
bokrok tövén kék kutat ás a köd.
Kunyhó-anyóka csend-kenyeret morzsol,
tűnődve rágja ajka, a küszöb.

Az őszi fagy szelíd még és szemérmes,
szérűskert alján lopva lépeget.
Kéklő ablakból szöghajú legény les
suttogva szálló seregélyeket.

Zöld füstöt ont a kémény langyos kelyhe,
veresen izzik a kemence-mély.
Kutatva jár a szél, sehol se lelve
valakit, akit elnyelt rég az éj.

Valaki elment. Cserjés sűrűjében
nem jár zörögve csorbult lomb alatt.
Sóhaj szakad fel, útrakél az éjben,
s egy borzas bagoly csőrén fennakad.

A csend sűrűl, már szunnyadoz a pajta,
deres út hímzi a síkos mezőt.
Zizegve sír a vékony árpaszalma
el-elbólintó tehénkék előtt.
(Szergej Jeszenyin)

Ridegtartás vagy istálló?

„Ha a lótulajdonos egy boldog lovat szeretne, előnyben fogja részesíteni a nyitott istállót. Az állatok mindig a friss levegőn lehetnek, és az életükhöz nincs is szükség az istálló szűk falaira. Egy istállózott ló pillanatok alatt örömmel alkalmazkodik az új helyzethez, és nem vágyakozik mindenáron a boksz sötétjébe. Az emberek sokkal bonyolultabbak : a központi fűtéstől elkényeztetve, az iparilag készült ételtől puhánnyá téve és mesterséges fényhez szokva a szabad természetben a szó legszorosabb értelmében a sötétben tapogatóznak. „

(www.pointernet.pds.hu)

A ló a saját elemében kell legyen, és ha az ember úgy akarja tartani, ahogy neki jó és kényelmes, az a lónak már nem jó. Ezt sajnos mifelénk még nem akarják felfogni. Bepácolják a lovakat télen a jó kis párás, ammóniákdús istállókba. Arról nem is beszélve, hogy nagyon sok helyen télen egyáltalán nem viszik ki a lovakat az istállóból, ott savanyodnak tavaszig egy helyben állva, pucolatlan, patkolatlan, odadobják nekik a szénát és néha eltakarítják a trágyát alóluk, ennyi. Nem kell dolgozzanak velük, tehát nincs mit kezdjenek velük télen. Szomorú.

ész és szív

Egyszer az ész a szívvel összeszólalkozott. A szív azt állította, hogy az emberek érette élnek - az ész meg ennek az ellenkezőjét erősítgette. Nem akartak bíróhoz fordulni, hanem elhatározták, hogy mindegyikük külön próbál szerencsét, és egymás dolgába nem avatkoznak. Erejüket egy szántóvető emberen akarták kipróbálni.

A szántóvető, szokása szerint, fogta ekéjét, és kiment a mezőre. Ahogy nekiállt a szántásnak, észrevette, hogy ekéje váratlanul megakad a barázdában. Lehajol és a földben egy korsó aranyat pillantott meg.

"Mitévő legyek most? - tűnődött magában. - Ezzel a sok kinccsel nagy dolgokat vihetek végbe - még híres ember is lehet belőlem..."

De az is eszébe jutott: "Mi történik, ha a rablók megtudják, és érte jönnek? Miközben számlálom - agyonütnek engem..."

Ilyen gondok között hányódva, hirtelen észrevette a bírót, aki az úton ballagott.

"Legjobb, ha a bírónak adom az aranyat, magam pedig nyugodtan folytatom a munkát" - határozta el a szántóvető, és a bíró után szaladt, hogy földjére vezesse.

Csakhogy ekkor közbelépett az ész! A szántóvető meggondolta magát, gyorsan letakarta az aranyat, és így szólt:

- Uram, te bíró és okos ember vagy, mondd meg nekem: két ökröm közül melyik a jobbik?

A bíró ilyen szavakat hallva, haragosan otthagyta a szántóvetőt. Vele együtt a parasztot az ész is elhagyta.

Ismét elgondolkozott: "Miért is nem adtam neki az aranyat, mit kezdek vele, hol fogom őrizni?"

Abbahagyta a munkát, ekképpen tűnődött magában estig, míg ismét meg nem látta a bírót, aki visszatérőben volt a faluból. Ekkor ismét odaszaladt hozzá, és kérlelte, menjen még egyszer vele a földjére.

A bíró megsejtve, hogy itt valami titkos dolog lehet - vele tartott.

De az ész megint csak odaszegődött a szántóvetőhöz, aki erre így szólt a bíróhoz:

- Kérve kérlek, ne haragudj rám, vess egy pillantást földemre, hiszen te bölcs és tanult ember vagy, és mondd meg nekem, melyik szántásom nagyobb - a tegnapi vagy a mai?

A bíró azt hitte, hogy a szántóvető megháborodott, elnevette magát és távozott. Vele együtt az ész is elhagyta a szántóvetőt; leült a szántás szélére.

- Istenem, istenem - dühöngött magából kikelve a szántóvető -, miért is nem adtam neki az aranyat, most hogyan és hol fogom tartani?

Nem sokáig töprengett: a korsót az arannyal egy zsákba tette, amelyben élelmet szoktak neki vinni a mezőre, vállára vette, és amikor hazaért, így szólt feleségéhez:

- Asszony, gyorsan kösd meg az ökröket, adj nekik szénát, rakd el az ekét, mert én megyek a bíróhoz, de rögtön visszajövök.

Az asszony észrevette, hogy a férje hátán levő zsákban van valami, amit az ember nem akar neki megmutatni. Elhatározta, hogy végére jár a dolognak, s megtudta, mit rejteget az ember a zsákban?

- Nem az én asszonyi dolgom, hogy megkössem az ökröket, én csak a juhokkal és tehenekkel foglalkozom. Jobb lesz, ha megkötöd őket magad, és azután mehetsz, ahová akarsz.

Amíg a férj a zsákot a földre téve, az ökröket hajtotta be az istállóba és megkötötte, addig az asszonynak sikerült kivenni a zsákból az arannyal teli korsót, s helyébe ugyanakkora követ betenni. A zsákot ugyanoda tette vissza. A szántóvető pedig, ahogy kilépett az istállóból, sietve felkapta a zsákot, és indult vele egyenesen a bíróhoz.

- Ajándékot hoztam neked, fogadd el - szólt a bíróhoz.

Amint kioldotta a zsákot, elképedt a szántóvető. A bíró dühbe gurult, majd gyanút fogott, s arra gondolt, hogy itt valami nincs rendben: megparancsolta, hogy csukják börtönbe az embert, két őrt állított melléje, akiknek meghagyta, hogy mindent jelentsenek, amit csak tesz vagy mond.

A szántóvető pedig a tömlöcben saját magának magyarázott valamit, s a kezeivel mutogatott, hogy a korsó ekkora meg ekkora volt, a szája ilyen, ekkora volt belül, ilyen volt a feneke, és ennyi meg ennyi arany volt benne.

Az őrizetére rendelt emberek pedig jelentették a bírónak: így meg így, valamit mutogat, de beszélni nem beszél.

A bíró megparancsolta, hogy vezessék elébe:

- Magyarázd meg, hogy mit mutogattál és méregettél!

Ekkor az ész a szántóvető mellé állt, és ő azt felelte a bírónak:

- Téged méregettelek: ilyen a fejed, a nyakad meg ilyen, ekkora a hasad, szakállad meg ekkora, és mondtam magamban: melyik nagyobb: te, vagy a mi szakállas kecskebakunk?

A bírót erre úgy elöntötte az epe, hogy kiadta a parancsot: akasszák fel az embert. A szántóvetőt elvezették, de mikor a kötelet meg akarták húzni a nyakán, rimánkodni kezdett:

- Ne végezzetek ki, hadd menjek a bíróhoz, a színigazat akarom neki bevallani!

Erre a bíró elé vezették.

- No, mondd meg az igazat, mit méregettél a tömlöcben?

- Nincs nekem semmi mondanivalóm: hidd el, ha a zsineget le nem veszik a nyakamról, már meg is haltam volna: ez az igazság! - felelte a szántóvető.

De már erre a bíró is elnevette magát, s szabadon eresztette a szántóvetőt.

A szív és az ész megbánták, amit tettek, s megfogadták, hogy ettől a perctől kezdve együtt fognak cselekedni, mivel az embert emberré az ész csak a szívvel, a szív csak az ésszel együtt teheti.

huza-vona

gyere el hozzám,

menj el tőlem,

hideg a kezem,

meleg az ágy,

kell ez a virág,

nem kell ez a virág,

menj oda a falhoz,

gyere ide mellém,

jó vagy most,

rossz vagy holnap,

te fent az égben jársz,

én itt lent a földön,

jobbra megyek,

te mégis balra akarsz, 

ma kellesz, 

holnap nem kellesz.

ősz

lenni veled

itt vagy,
végre megjöttél

megfogtad a kezem,

átöleltél, megcsókoltál

ránéztem az előtérben,

talán ő az, vagy talán nem?

csak sejtettem

hogy ő az

nem ilyennek képzeltem el

ránéztem egy kicsit félve,

miközben egy könyvet olvastam 

ő is rámnézett elhaladtában

 megsimogattam arcodat, átöleltelek, hozzádbújtam,ujjaimmal éreztelek

sosem szerettem még ennyire senkit, talán nem is fogok

alkonyodik, megy le a nap, várni kell, de mire?

jó lenne vízipipát szívni, vörösbort inni

szárnyra kelni, elrepülni, szállni

menni veled valahova

milyen jó illata van

a parfümödnek

még most is érzem illatát

kint meleg volt, napsütötte

messze el lehetett látni

a domboldalról

borzos lettem, 

de sebaj

mert így
is veled

lehettem

éjfél múlt

amikor beléptél 

szobámba

nagyon vártalak, 

mert rég nem láttalak

lovaglás

tegnap délután
hozzámsimult az őszi szél

amint vágtattunk a 

napsütötte mezőn

 - csak rá gondoltam -

izgatott volt, nyugtalan,

türelmetlen,

nem bírt magával,

- sokszor csak magamra gondolok - 

mintha valaki kergette volna

hátulról, vágtatott

- megharagítottam ezzel -

megijedt egy szénabálától,

hirtelen befékezett,

- nagyon sajnálom -

rohant fel a domboldalon,

az erdőben pedig mintha 

medvét látott volna,

- meg nem történtté tenném ha tudnám -

még sebesebben száguldott,

végig a gerincen, a cserfák között 

a keskeny erdei úton

majd bent a fenyők között

ahol nem is volt út,

- nagyon szeretem őt - 

sűrű volt, az ágak

súrolták, karmolták arcomat.

Bekecsen

fakatona

veleszületett rendellenesség borjúnál

a kapzsiság története

biolégzsák :D

lovasszínház

hagyj békén! különben ...

lófürösztés Lucon

netmoly

Reggel van. Nyolc óra.Még ki se nyíltak a szemei rendesen, de a félhomályban már a laptopot keresték.
- Meg kell nézzem ki van a neten, mi történt az éjszaka leple alatt, lehet valaki írt offline üzenetet - gondolta. Kipattant az ágyból, még a vécére se ment, hamar bekapcsolta a laptopot, ami egészen ki sem volt kapcsolva, csak lehajtotta a fedelét amikor éjjel háromkor lefeküdt, addig is előtte ült és netezett.
- Jaj, kapcsolódj már be, gyorsabban!! Na, lássuk csak írt-e valaki a messengeren? Ma reggel nem, nem írt senki, pedig Annával, Attilával és Erikával sokat beszéltünk a neten a tegnap és az éjjel is. Nem értem miért nem írt senki?!
Szemeit mereven a képernyőre szegezve lázasan nyitotta meg a hírportálokat, keresve valami újat, valamit amit még nem olvasott az éjjel.
- Lássuk csak, lezuhant egy repülőgép Palesztinában, meghaltak százhuszonhárman, a törököknél földrengés volt, kevesen haltak meg, a kínaiaknál földcsuszamlás volt, ott már többen meghaltak, az időmérő edzésen Barichello lett az első, ő indul holnap elsőnek a rajtnál Brazíliában. Na, kb. ennyi, ennyi amit még nem tudtam.
Gyorsan kiszaladt a vécére, mert már nem bírta, de egyre csak azon járt az esze, hogy mit felejtett el megnézni, de nem, nem jutott eszébe. Jaj de, mégiscsak! Ez az! Az iwiw-re és a facebook-ra még nem ment rá, és aztán a skype-ra is rá kell kapcsolódni, ott is van egy csomó ismerőse, igaz csak virtuálisan, de olyan jól elbeszélgetnek, mintha csak telefonon tennék. Aztán hamar belépett a messengerre, de csak láthatatlanul, általában csak láthatatlanul szokott belépni, ha meg látja, hogy belépik valaki akivel akar beszélgetni, annak bejelentkezik élőben, de élőben elég ritkán van bent. Minek is lássa mindenki a listáján, hogy ő majdnem mindig otthon van, és állandóan a laptopja előtt ücsörög, és nézi ki van bent a neten. Nem érdekelte ha látják azt, ha láthatatlanul jelentkezik be, pedig tudta, hogy nagyon sok program van amivel meg lehet nézni ha valaki bent van a messengeren láthatatlanul. Mindenki kikacagná ha megtudná, hogy ideje nagyrészét neten a laptop előtt tölti.
- Na, látom még ilyen korán nincs bent senki a messen, hamar főzök egy kávét és bekapok valamit, hátha addig valaki felkel, vagy a munkahelyéről bejelentkezik.
Odatett főni három tojást, addig is visszafutott a laptop elé.
- Még mindig senki?! Ó, na!! Ezt nem hiszem el!! Lépjen már be valaki!! De lássuk csak, van-e valaki láthatatlanul? Zsolt, ő nem, Miska, ő sem, Erika, ő most lépett be, Attila ő látom láthatatlan, hm, nocsak, pedig nem szokása, Tünde ő is, Edit most lépett be a mobiljáról.. Mi a fene van, más is kezdi átvenni ezt a szokást??!! Nem baj, biztos van valami dolguk. Lássuk a facebook-on van-e valami új. Imolának tetszik az a játék, igen, Ede bejelentkezett barátnak, Sanyi letöltötte azt a játékot. Na, ennyi. Jaj, ne felejtsem el, kapcsoljam be a webkamerát!
Csengetnek a bejárati ajtón.
- Most ne, most nem tudok kimenni, meg kell nézzek mindent! Nem érdekel más!
Nem szűnik a csengetés.
- Ó a francba is, nem megy már el innen?!
Cseng a telefonja. Odanéz, Erika az. Vajon ő csenget az ajtón? Nem veszi fel, pedig már harmadszor hívja. Egy sms érkezik : szia, engedj be, én csengetek, hívlak már ezerrel! Engedj be, mert tudom, hogy otthon vagy! Valami fontosat akarok beszélni veled!!!!
- Nocsak! Akarok! Nem is szeretnél, hanem egyenesen akarsz?! Teringettét, azt felejtsd el, én nem fogok ajtót nyitni neked! Nem szeretem az erőszakos, akaratát mindenáron érvényre juttatni akaró nőket! Nem szeretem! Tudom, hogy te miért vagy ilyen! Mert elég alacsony vagy, és az alacsonynövésűek sokan ilyen erőszakosak, és nagyzolók, mint pl. Napóleon volt, valamivel kompenzálni kell azt a kevés centimétert! Hehehe. Ez jó! Mindegy, nem válaszolok Erikának, nem veszem fel a telefont sem, nem engedem be! Mindenki hagyjon békén!!! Netezni akarok!! Messengerezni akarok!!! Skype-ozni akarok!!! Mást nem akarok csinálni!!
- Szia Irma! Hogy vagy? Mit csinálsz?  = ding! = Miért nem válaszol? = ding! = Na végre itt vagy!!

csinódi csikók

csak várni

mindig csak

nyugtalan vagyok,

mindegyre kinézek az utcára,

lesem, várom

sosem hittem volna,

hogy

valaha találkozni fogunk

de valami azt súgja, 

hogy egyszer majd

összetalálkoznak útjaink

lehet már régen találkoztunk

lehet gyermekkorunkban

az óvodában

lehet az utcán csak úgy

elmentünk egymás mellett

mint két idegen

...

meg akarlak érinteni

akarom érezni milyen illatod van

milyen magas vagy

hol vagy?

mikor jössz már?

mindenki másképp csinálja ...