békatörténet

Mindennap odaúszott és megnézte rendben vannak-e, épek-e a petéi, nem-e járt arra a szitakötő vérszomjas lárvája, vagy nem-e találta meg őket valami éhes kacsa, megszámolta őket, megvannak-e. Mind megvoltak, egy sem hiányzott, látszott ahogy mozognak benne a kis ebihalak. Tudta, hogy sok veszély leselkedik rájuk mielőtt kikelnének a petékből, utána már mindegy volt neki, utána már saját magukra hagyja őket, egyedül kell majd boldoguljanak. Nem volt olyan nagy a tó, de sok tavirózsa, hínár és alga nőtt benne, így nem kellett sokat gondolkozzon hova tegye le petéit, mégis jól el kellett rejtse, mert az éhes ragadozók hamar megérzik, meglátják a petékben mozgolódó kis ebihalakat. A tó szélén volt egy nagyobb csoport tavirózsa, alattuk biztonságos a hely, sötét volt és ritkán jártak arra más élőlények.
Egy nap amikor arra úszott megnézni a petéket, észrevette, hogy már nagyon megnőttek bennük az ebihalak, nagyon mozgolódnak, tehát már nem kell többet erre jönnie, majd lehet találkoznak a tó vizében úszkálva, de nem fogják tudni, hogy ők anya és fia vagy anya és lánya, sohasem fogják ezt megtudni. Mégis szomorú lett, arra gondolt hogy miért kell ennek mindig így történnie, miért nem ismerheti sohasem ivadékait, miért kell találkozzanak mindig idegenként.
Másnap reggel korán a peték már üresek voltak,kikeltek az ebihalak. Most egy pár hétig csak a vízben lesznek, úgy fognak úszkálni mint a halak, azután meg elhull a farkuk és lábaik nőnek, igazi békák lesznek majd. Az egyik ebihal félénkebb volt mint testvérei, nem mert elmozdulni az üres peték mellől, túlságosan visszariasztotta ez az új világ amibe belepottyant. Nagysokára mégis rászánta magát, hogy elinduljon, lopakodva, ijedt tekintettel úszott a nagy tavirózsa lapuk alatt, jobbra-balra tekintgetve. Beúszott a tó közepe felé, közben elhaladt a puffadtszemű kárász mellett, aki félszemével furcsán nézett rá, majd lennebb haladva észrevette egy hatalmas harcsa árnyékát, amint lesben állt óvatlan áldozatára várva, hosszú bajuszát felemelte a tó alján örvénylő víz, ritmusosan tátogatta a száját, lomhán lengette-emelgette hosszú farkát, teste mozdulatlan volt, színével beleolvadt környezetébe. Ő szerencsés volt mert a harcsának túl kicsi zsákmány lenne, tehát nem kellett félnie. A hínárok levelei között cikázva felnézett és két béka körvonalát látta a víz felszínén, nagyok voltak, ide-oda úszkáltak. Ösztönösen érezte, hogy nem kell tőlük féljen, nem fognak ártani neki, pedig nem tudta akkor még, hogy nemsokára belőle is béka lesz majd. Sötét színük volt, onnan nem látta jól, hosszú lábaik, nagy úszókkal a végükön. Tovább úszott, amikor ismerős hangokat hallott, segítségért kiáltozott egy másik ebihal. A hang irányába úszott és meglátta, hogy egy nagy lárva szájában van egyik vele együtt kikelt testvére, de már késő volt, egy szempillantás alatt már le is nyelte, eltűnt a szájában. Reszketve nézte végig ezt a jelenetet, nem is tudta miért jött ide, hiszen úgysem tudott volna segíteni neki, hiába is akart volna. Óvatosan, hogy a lárva észre ne vegye, eloldalgott, szüntelenül hátranézve, nem-e követi őt is. Meg kellett pihenjen, annyira megijedt, hogy kis szíve hevesen dobogott, nem tudott egy ideig továbbúszni. Egy idő után erőt gyűjtött és tovább úszott. Elúszott egy csoport kis hal mellett, oldaluk visszaverte a tóba behatoló nap sugarait. Nem kellett még tőlük félnie, majd ha nagyra nőnek, akkor eszik meg csak az ebihalakat. Egyre jobban kezdte érezni, hogy éhes és ösztönösen kezdte keresni az apró rákokat és egysejtűeket a vízben, de volt belőlük bőven, így hamar jóllakott. Észrevette hogy a víz tetején több nagyobb sötét folt van, úszkálnak le s fel a vízen, néha alámerülnek a víz alá és csőrükkel keresgélnek a hínárok és a nád között, kacsák úszkáltak éhesen keresgélve. Gyorsan rájött, hogy innen el kell tűnjön, mert ha nem, még ki tudja mi lesz. Nehéz szegény kis ebihal élete, minden percben leselkedik rá egy-egy ragadozó, nagyon éber kell legyen ahhoz, hogy túlélje ezt az átmeneti vízi életet. Neki szerencséje volt, mert mindig megmenekült, nem is igen támadta meg semmi, mert mindig elővigyázatos volt, inkább bujkált, és így nem látták meg. Egy idő után érezte, hogy viszket mindkét oldala és kezdenek kinőni valamik belőle. Idővel, amint ezek a valamik egyre csak nőttek, rájött, hogy tudja mozgatni is őket, még az úszásban is segítségére vannak. Örült, mert tudta,hogy gyorsabban fog így úszni, és könnyebben el tud menekülni a ragadozók elől. Érezte, hogy feje két oldalán is növekedni kezd valami, és a kopoltyúi kisebbek lettek, a víz felszínére emelkedett és csodálkozva vette észre, hogy nem zavarja a levegő ha kiemelkedik a vízből. Nem tudta még, hogy béka lesz belőle, de azt érezte, hogy nagyon sokat változott az utóbbi napokban, úgy érezte mintha újjászületett volna, szabadabban mozgott és sokkal gyorsabban, valósággal cikázott a hínárok között, boldogan vette észre, hogy amióta kinőttek és megnőttek a lábai, nem éri utol már semmi. Könnyűszerrel el tud menekülni a csúnya nagy lárva elől, az még csak a nyomába sem tud érni, úgy otthagyja,hogy az nem látja csak a felkavart vizet a nyomában. Kuncogott magában mikor erre gondolt, milyen ügyes lettem, így már meg tudom védeni magam, túlélő vagyok! Erre gondolt, és nem tudta, hogy rajta kívül még csak két testvére maradt életben. Egy nap aztán csak azt vette észre, hogy nincs farka és megijedt, nem tudta mi történt vele. De hamarosan rájött, hogy ha a lábait használja, akkor már nincs szüksége a farkára, és felemelkedett a víz felszínére. Akkor érezte és tudta már biztosan, hogy béka lett.