és mégsem

A városban egy pár nappal Karácsony előtt nagy sürgés-forgás volt. Sokan rohantak, utolsó pillanatban remélve, hogy kapnak megfelelő ajándékot, sokan akkor érkeztek haza az elszármazottak közül, úgy tűnt, hogy minden a feje tetejére van állva. A forgalom máskor is, de most méginkább elviselhetetlen volt, a város végétől a központig egy félóra alatt lehetett eljutni, pedig az max. 5 perc lenne, minden üzlet tele volt vásárlókkal és bámészkodókkal, keresni, látni, nézni, talán megvenni, itt nem , itt drágább, menjünk a másik üzletbe, ott elfogyott már, menjünk vissza, határozatlanság, esett az eső is, aztán talán egy kevés hó, de nem maradt meg, csak sár lett belőle.
Már vagy két napja, hogy már sütött és főzött, készülődött a Karácsonyra, meg aztán hazajönnek ők is túlról, már hónapok óta készült, várta őket, mindig olyan ritkán jönnek haza, most hogy ketten maradtak csak, nagyon vágyott már arra, hogy lássa őket. Felkészültek érkezésükre, mert már idejében bevásároltak, most a meleg konyhában van, az öreg kutya az asztal alatt nagyokat szuszogva alszik, közben rugdosódik is álmában, biztos régmúlt ifjúkoráról álmodik, elővette a fagyasztóból a csirkét, odatette kiolvadni, a borjúhúst kezdte előkészíteni, tojásosan, mert ők úgy szeretik. Közben meghozták a karácsonyfát, mindig kettőt hoznak, messziről, minden évben ugyanonnan, de szép, magas fákat mindig, ezüstfenyőt. Aztán megsütötte a beiglit, Karácsonyra és Húsvétra is mindig csinál mákosat, diósat és mostmár mandulásat is. Ezenkívül ott volt a rumos szelet, a sajtos perec, a dió formájú tészta, esetleg a farsangi fánk, ezeket a tésztákat nagyon szerették. A kályhán halkan rotyogott a cserépfazékba tett töltöttkáposzta, a Karácsony elképzelhetetlen enélkül, kivette a piskótát a lerből, a kövér macska minduntalan a lábai körül sündörgött, remélte neki is jut majd egy pár jó falat, ha már ennyi sürgés-forgás van a konyhában. Éppen a húslevest szűrte le, hogy a zöldségek ne keveredjenek a laskával, amikor hallotta, hogy nyílik a kapu, de nem a kiskapu, hanem az amit autónak csináltak, vele együtt egy ereszfélét is, hogy védje az autót valamennyire. Már hónapok óta nem hallotta nyílni ezt a kaput, most tudta, hogy megjöttek, itt vannak, megérkeztek. Végre, már nagyon várta őket.



Ott kint csend volt és békesség. Nem kiabált senki, nem ordítozott senki kidülledt szemekkel és fogcsikorgatva, nem szidták, nem vádolták, nem hibáztatták semmiért, nem fenyegetőztek azok akik képtelenek voltak elfogadni őt olyannak amilyen. Amíg csak vissza tud emlékezni, olyan volt a Szenteste, hogy valami miatt volt majdnem mindig veszekedés, kiabálás. Azelőtt való nap egy keveset havazott, szép fehér volt minden, de nem sokáig tartott, elolvadt.
24-én éjfél körül még nem aludt, meg akarta nézni a tévében az éjféli misét, valaki az ablaka alatt a Csendes éjt játszotta harmonikán. Este feldíszítette a kis fenyőfát, élő fát vett, már régóta arra vágyott, hogy élő fenyőfa legyen karácsonyfának, nagyon nehéz volt behozni a házba, azt mondták hogy 30-40 kg, de talán még 50 kg is volt, alig tudta beletenni a tálba. Majd nem fogja tudni kivinni egyedül, csak ha segít neki valaki. Nagyon szép lett az első karácsonyfa amit csak ő díszített fel.
Egyedül volt és mégsem volt egyedül.
Még nem volt ilyen csendes, békés Karácsonya.