I. sárréti tavaszi hadjárat képekben

I. sárréti tavaszi hadjárat

Holnap este későn indulunk a magyar alföldre, a határhoz közel, Nádudvarra. Busszal megyünk kb. negyven huszár, Marossárpatakról, Szovátáról, Kápolnásfaluról, Szentegyházáról, Marosvásárhelyről és a többit nem tudom. Péntek-szombat-vasárnap 12 faluban fogunk felvonulni lovakkal, nekünk hatunknak csak négy lovat adnak, de biztos nem fogunk összeverekedni rajtuk :), felváltva megyünk majd. Kár, hogy nem mentem a program után, de az internetről megtudtam egy pár dolgot, például azt, hogy pénteken lesz huszárbál.
Ez lesz az I. sárréti tavaszi hadjárat amit másokkal együtt Csontos János képviselő rendez.
Biztosan egy maradandó élmény lesz, egy olyan rendezvény ahol sok emberrel lehet találkozni, ismerkedni.

21 venezuelai lovaspóló ló pusztult el hirtelen Floridában, talán toxin miatt

birkafuvar

tavaszi munka

találkozás

Mindennap rá gondoltam mióta először beszélgettünk a messengeren, nem tudtam valaha fogunk-e találkozni, számomra furcsák ezek az internetes ismerkedések, a világháló mögötti biztonság nagyobb bátorságot ad az embereknek, másképp beszélgetnek, mindent kiszépítenek, sokat hazudnak, félrevezetik azt akivel éppen beszélgetnek. Hát könnyű, nem? Bármilyen oldalról lemásolok képeket, valaki más képeit, más nevet találok ki magamnak, mindenfélét mesélek neki, aminek a fele sem igaz. De nem, én nem ezt tettem. Remélem, gondolom ő sem ezt tette. Lehet-e az ember szerelmes valakibe csak a képe és egy pár beszélgetés után? Nem tudom, tényleg nem értem mi történik most velem. Soha nem éreztem ilyent, nem vonzódtam ennyire valakihez, és nem találkoztam még senkivel akit az interneten ismertem meg. Lehet tévedek, de azt éreztem, hogy a szavai, mondatai őszinték, sokat mesélt magáról, gyerekkoráról, hova járt iskolába, milyen lányok tetszenek neki, mikor lett először szerelmes, milyen irókat kedvel, milyen filmeket szokott nézni, merre utazott. Hát ilyen lenne az interneten keresztüli udvarlás? Hm, hát nem is tudom, szokatlan ez még nekem, de lehet valami jó is kisül majd belőle.
Elképzeltem amint találkozunk, mosolyogva nyújtunk kezet egymásnak, megremegek ahogy hozzámér, megpuszilja az arcomat, titokban méregetjük egymást, milyennek is képzeltelek el, milyennek képzeltem el az első találkozást?
Aztán kilépve a vendéglőből a sötét utcára már nem bírtunk ösztöneinkkel és valósággal egymásnak estünk, a nyelve mélyen a számban volt, miközben egyik kezével a melleimet simogatta, szorította, a másik kézével pedig a szoknyám alá nyúlt keresve az utat a bugyim felé, alá, nekidőltött egy ház falának egy kihalt utcában. Azt akartam, hogy azt tegye velem amit akar, nem érdekelt, úgy éreztem magam mintha füvet szívtam volna, annyira mámoros állapotba kerültem. Senki és semmi nem mozdult, csak egy utcai lámpa fénye vetődött ránk, de mi semmivel-senkivel sem törődve olvadtunk egymásba ezen a hűvös, virágillatú tavaszi éjszakán.

emesénél

Vörös bor sem volt, fehér sem. Még a pipa is elmaradt, csak beszélték a semmit, ketten elnyúlva mint valami majmok, mi meg ültünk az ágyon mint valami tyúkok. Én nem értettem semmit, mert később érkeztem, de aztán ő egy hosszú monológba kezdett és így minden érthetővé vált, amennyire érteni lehet a másikban tomboló viharokat. Tehát mesélt, mellette a barátja éppen hogy a szekrény alá nem bújt be, nem is nagyon lehetett volna persze, mert a szekrénynek - nem úgy mint az ágynak - nincs rése a padló fölött. Mi kapirgáltunk néhány szemet ebből a meséből, de egyszerre csak hányingerünk lett mindentől, kibírhatatlan perverzségek, mocskok, alja dolgok. Elfújtunk minden gyertyát, magyarán mindenkinek az életét kioltottuk, legalábbis arra az időre, arra a térre vonatkozólag. Persze, mert néha jobb a halál bárminél, vagy a levegőtlenség, mint az igazság, mint a katarzis, mint a szex, vagy a szerelem. Éreztem, hogy a fejek robbannak szét, ezt a majmok jobban, a tyúkok kevésbé bírják, a majmok ravasz őseink, ők megtanulták a túlélés képességét. Nem úgy mi. Minekünk ha nincs hely, és kit kapirgálni elvesztünk, semmi ágán lötyög a szívünk,bornírt tavaszi éjjel. Szép történet, mindenki a padlóra került tőle. Á, dehogy mindenki.

Jobban esett volna néhány pohár bor, egy slukk füst, néhány ölelés ezektől az akasztófavirágoktól. De semmi nem esett, még a vakolat is bírta a falon azokat a koszos, de egyébként, és alapvetően kétségbeesett mondatokat. A szőnyeg megégette magát, ezt utólag vettem észre amikor a félhomályban szégyenemben a földet néztem. És gondolkodtam kicsit, vajon mi égeti ilyen szabályosra és mélyre a szőnyeget ha nem a szőnyegre pattanó vízipipaszén miközben ég. Hát ez az.

Egyik pasi rosszabb volt a másiknál, de egyik nő sem tudott nő lenni, ez hétszentség. Egyik nő sem tudta mit kell mondani, egyik pasi sem mit kell csinálni. És még csodálkozom, hogy szart ér az egész?

válság?

pihenő pókakeresztúron

csapda

Vannak olyan emberek, akik nem túl jó emberismerők, közéjük tartozom én is, ezt sajnálattal mondom, mert nemrég találkoztam egy olyan emberrel, aki kívülről kedves, aranyos, előzékeny, mindent megígérő-akaró, jólnevelt, kézcsókok, bókok, satöbbi volt, és kiderült, hogy ez a külső tökéletes máz egy rothadt, és még mindig rothadó belsőt takar. Erre nem jöttem rá magamtól, valószínű nem láttam vagy nem akartam látni csak a jó tulajdonságait, amik persze csak felszíni, sekélyes dolgok nála és szemfényvesztésre szolgálnak. Amikor találkoztunk sokmindent mesélt magáról, akkor tetszett nekem, viszont olyan dolgokat is mondott amik már első hallásra fel kellett volna tűnjenek nekem és már akkor el kellett volna gondolkozzam, hogy ez az ember csak képmutató, ezzel az emberrel valami nem stimmel. Akkor is volt ami már feltűnt, csak elhessegtettem ezeket a gondolatokat, intő- meg kérdőjeleket. A harmincon túli nőtlen- és nemcsak - férfiakkal különben, nagy részükkel, gond van, írtó frusztráltak, mondhatni rigolyásak, vénlegény allűrökkel, berögzött szokásokkal, furcsa viselkedéssel, meg amolyan nyakatekert gondolkodással, logikával. Tehát ez az ember késett amikor valakivel kellett találkozzon, össze-vissza ígérgetett dolgokat, hogy így csinálja majd, meg úgy csinálja, ide meg oda megyünk, egy teázóban voltunk, amíg megérkezett, addig én rendeltem, amikor meg mentünk el, én indultam fizetni, elővettem a pénztárcámat, ő meg egy szóval sem mondta, hogy hagyd, majd én, hát én hívtalak meg, még én fizettem és ő kegyes volt belepótolni az összegbe, hozzáfűzve egy írtó rossz poént, gondolom annak szánta félig, hogy én fizettem többet, de fizethetek is többet, mert úgyis többet keresek. Ezt úgy mondta, hogy életében nem találkozott velem addig, nem tudhatja az anyagi helyzetemet, mindegy. Nem tudom az ilyen emberek mit képzelnek maguk felől, az jó ha valakinek nagy az önbizalma, de ha már öntelt, annyira mint ez az ember, akkor már szánalmas. Ő egy középkorú "férfi", még nem volt családja, ez is elgondolkodtató. Ennek sok oka lehet, nyilván, de általában valami gond lehet ott mélyen bent, ha így van. Azt mondta, hogy hívjam fel én másnap, mire még mindig nem hallottam meg a vészcsengőt, ami már fülsiketítően csengetett már egy jó ideje. Azt mondta, hogy ha egy másik országból fel tudják hívni mások, akkor én is fel tudom hívni őt. Röhejes, vicces, komolyan én már azt sem tudom hogyan minősítsem ezt a viselkedésformát. Nem értem hogy lehettem ennyire, magyarán mondva, balfasz, már akkor ott kellett volna hagyjam őt a felfuvalkodott, öntelt, narciszista, önmagát tökéletesnek tartó személyiségével. Végül mondta hogy fel fog ő hívni, persze nem hívott, üzeneteket küldözgetett, kikötései, kifogásai voltak, meghívott vacsorázni, hogy asztalt foglalt a kedvenc helyén, ahol ajánlotta azt a fogást amit ő szeret és azt szokott enni ott, nem érdekelte, az hogy esetleg én mást ennék. A megbeszélt időpont előtt egy félórával felhív, mintegy megerőltetve magát, hogy mégis menjünk a tegnapi teázóba, mert ő sokat evett a délben ebédre, túl jóllakott, ugye nem vagyok még éhes és majd később is elmehetünk vacsorázni ha megéhezek. Ezt a nagyfokú érzéketlenséget sem tekintettem vészesnek, szerencsére volt őrangyalom, aki visszahozta a józan eszem, hiába is tűnt fel nekem sokminden azelőtt való nap, mintegy makacsul mégiscsak a jót akartam látni ebben az emberben, de minthogy mindennek van határa, a telefonbeszélgetés után már nem mentem el találkozni vele, szerintem ez már az érzéketlenség nonpluszultrája volt részéről, annyit üzentem neki, hogy én nem megyek a teázóba. Nem igazán fogta fel és szerintem még most sem fogja fel mit is csinált, kérdezte hogy akkor hogy legyen, persze üzenetben, aztán meg felháborodva, hogy csak fájt a hasa ebéd után, mi ezzel a gond, igazán elhihetem neki, aztán meg hogy kért egy üveg bort, egyedül unalmas meginni, segítsek neki, utána meg, hogy kezd éhes lenni és az a vendéglő éjfélig nyitva van. Persze egyik üzenetére sem válaszoltam, és egyre jobban meggyőződtem afelől, hogy ez az ember nem érdemli meg még azt sem, hogy egyáltalán találkozzam vele.
Hihetetlen hogy ennyire gerinctelen, hernyó figurák léteznek! Ha egy nőt valahova meghívok férfi létemre, lehetőleg nem kések - ha nincs nyomós ok - , természetesen nem várom el hogy ő fizessen, nem mondom azt neki hogy márpedig ő hívjon fel, nem mondok olyasmit, hogy ő adhat több pénzt, mert úgyis többet keres, nem ígérgetek mindenfélét össze-vissza, amit utólag többször megváltoztatok, nem vagyok képes világosan és egyértelműen beszélni, és a határozatlanság az meg egy másik "jó tulajdonságom". És mindezek az első személyes találkozáson történjenek meg. Ilyenformán nem is lehet és nem is kell csodálkozni, hogy az ilyen pasit a nők elkerülik, vagy csak a libák állnak szóba vele. Nagyfokú naivságomnak, jóhiszeműségemnek köszönhetően majdnem beleestem a csapdájába, pedig nem tartozom a "tollasok" közé, de szerencsére idejében felnyitották a szemem.

Ben Johnson és egy etióp futó keveréke = Overdose

attól függetlenül, hogy nem szeretem a lovasversenyeket, mert úgy érzem kihasználják a lovakat, ez a ló rendkívüli, és rendkívüli teljesítménnyel bír.

március 15-e Sárpatakon és Marosszentgyörgyön

(az egyik kép nagyon sötét, de mind rajta vagyunk és csak ez van)

A szombati lovagláskor vasárnap délután három órára beszéltük meg a találkát Sárpatakon, addig ők felnyergelik a lovakat és én odaérek a Zeusszal. Zeusszal kettő körül indultunk el Szentiványról, úgy akartam, hogy az aszfalton menjünk, mert a mezei utakon ahol eddig mentünk Sárpatakra sár volt és sok pocsolya, mire odaértünk volna, a lovam szürke lett volna a sártól. Sárpatakig akivel találkoztam gyalogos, vagy autó, mindenki megbámult, mert huszárruhában voltam, ez szokatlan még errefele, pedig mátyáshuszárcsapat már van egy pár éve Sárpatakon. A falu végéig aszfalton mentünk és utána egy darabig a Luc martján mentünk, ott csak fű van.
Négy óra körül indultunk hét lóval, körbejártuk a falu utcáit, több helyen megkínáltak borral, pálinkával és fánkkal. Ötkor kezdődött az ünnepi beszéd a sebesült huszár szobránál, ahol oldalt megálltunk a lovakkal. Ezután Szentgyörgyre mentünk a kultúrotthonban rendezett ünnepségre, ott az őrnagy egy rövid beszédet tartott, tetszettünk az ottani embereknek, szerintem sokan nem láttak még "élő" huszárokat. Meghívtak, hogy Szentgyörgy napján majd lovakkal is elmenjünk oda.
Zeuszt Sárpatakon hagytam éjszakára, mert nem tudtam volna elérni Szentgyörgyre másképpen, Levente másnap visszahozta Szentiványra.
Nekem ez volt a második március 15-e mint huszár, a tavaly Marosvásárhelyre lovagoltunk be, a Petőfi szobornál tartott ünnepségen vettünk részt, akkor én voltam a zászlós a Manóval. Talán 1946 óta nem volt a városban lovas huszár, tehát valamilyen szinten premier is volt.

színek fesztiválja

hosszú élet titka?

Érdekes cikket olvastam az index.hu-n, ami a csupasz földikutyáról szól, éspedig arról, hogy nála lenne a hosszú élet titka. Szerintem ez egy igen érdekes állatfaj, mert olyan életmódja van mint a méheknek vagy a hangyáknak, tehát kolóniában él a föld alatti alagutakban és egy királynő van, a nőstények közül csak ő szaporodhat, és a többi rágcsálóhoz képest sokat él, kb. 30 évet, míg pl. a háziegér csak 3-4 évet.
Azt feltételezik, hogy az öregedés folyamatáért az oxidációs folyamatok a felelősek, egyre rosszabb minőségű sejteket termel a szervezet a romlott DNS miatt, és bebizonyították, hogy a turkáló képes "javítani" a romlott fehérjéket, és ezzel jelentősen lelassítja az öregedés folyamatát.
Nem tudom megérteni miért akarnak sokan sokkal többet élni mint amennyi adatott, vagy azt se bánnák ha netán örökké élnének. Már így is sokkal többet élünk mint mondjuk a középkorban, köszönhetően az orvostudomány fejlődésének, akkoriban meghalt valaki csak egy egyszerű foggyökértályogtól, mert nem voltak még antibiotikumok. Most vannak, csak egyre kevésbé kezdenek hatni mert kialakul a rezisztencia a baktériumoknál a folyamatos és gyakori használat után. Sajnos mi állatorvosok is nagyon gyakran, sőt a leggyakrabban kizárólag antibiotikumot adunk a beteg állatoknak. Lassan találnak fel új antibiotikumokat és hosszas a folyamat amíg jóváhagyják a használatát egy újnak, tehát odajuthatunk, hogy nem sok antibiotikumra fognak reagálni a baktériumok.
Nem filozófálni akarok a lét és az élet dolgai fölött, de nem az számít hogy mennyit él valaki, hanem hogy hogyan élt, tartalmasan-e, emlékeznek-e majd rá, habár mindez eléggé közhelyesen hangzik.

vasárnap délutáni lovaglás

Vasárnap későn indultunk lovagolni, csak délután háromkor a szokásos egy óra helyett. Elég nehezen értem le Sárpatakra, mert a hó mindegyre ragadt Zeusz patkóira és hólabdák nőttek a lábaira, emiatt nehezen tudtunk menni, volt amikor csak kínlódva, mert ide-oda csuklottak ki a lábai, meg csúszott is, minden lépésnél ragadt be a hó. Most a fiúk kísértek el engem Szentiványra és innen mentek vissza.

végtelen