emesénél

Vörös bor sem volt, fehér sem. Még a pipa is elmaradt, csak beszélték a semmit, ketten elnyúlva mint valami majmok, mi meg ültünk az ágyon mint valami tyúkok. Én nem értettem semmit, mert később érkeztem, de aztán ő egy hosszú monológba kezdett és így minden érthetővé vált, amennyire érteni lehet a másikban tomboló viharokat. Tehát mesélt, mellette a barátja éppen hogy a szekrény alá nem bújt be, nem is nagyon lehetett volna persze, mert a szekrénynek - nem úgy mint az ágynak - nincs rése a padló fölött. Mi kapirgáltunk néhány szemet ebből a meséből, de egyszerre csak hányingerünk lett mindentől, kibírhatatlan perverzségek, mocskok, alja dolgok. Elfújtunk minden gyertyát, magyarán mindenkinek az életét kioltottuk, legalábbis arra az időre, arra a térre vonatkozólag. Persze, mert néha jobb a halál bárminél, vagy a levegőtlenség, mint az igazság, mint a katarzis, mint a szex, vagy a szerelem. Éreztem, hogy a fejek robbannak szét, ezt a majmok jobban, a tyúkok kevésbé bírják, a majmok ravasz őseink, ők megtanulták a túlélés képességét. Nem úgy mi. Minekünk ha nincs hely, és kit kapirgálni elvesztünk, semmi ágán lötyög a szívünk,bornírt tavaszi éjjel. Szép történet, mindenki a padlóra került tőle. Á, dehogy mindenki.

Jobban esett volna néhány pohár bor, egy slukk füst, néhány ölelés ezektől az akasztófavirágoktól. De semmi nem esett, még a vakolat is bírta a falon azokat a koszos, de egyébként, és alapvetően kétségbeesett mondatokat. A szőnyeg megégette magát, ezt utólag vettem észre amikor a félhomályban szégyenemben a földet néztem. És gondolkodtam kicsit, vajon mi égeti ilyen szabályosra és mélyre a szőnyeget ha nem a szőnyegre pattanó vízipipaszén miközben ég. Hát ez az.

Egyik pasi rosszabb volt a másiknál, de egyik nő sem tudott nő lenni, ez hétszentség. Egyik nő sem tudta mit kell mondani, egyik pasi sem mit kell csinálni. És még csodálkozom, hogy szart ér az egész?