csapda

Vannak olyan emberek, akik nem túl jó emberismerők, közéjük tartozom én is, ezt sajnálattal mondom, mert nemrég találkoztam egy olyan emberrel, aki kívülről kedves, aranyos, előzékeny, mindent megígérő-akaró, jólnevelt, kézcsókok, bókok, satöbbi volt, és kiderült, hogy ez a külső tökéletes máz egy rothadt, és még mindig rothadó belsőt takar. Erre nem jöttem rá magamtól, valószínű nem láttam vagy nem akartam látni csak a jó tulajdonságait, amik persze csak felszíni, sekélyes dolgok nála és szemfényvesztésre szolgálnak. Amikor találkoztunk sokmindent mesélt magáról, akkor tetszett nekem, viszont olyan dolgokat is mondott amik már első hallásra fel kellett volna tűnjenek nekem és már akkor el kellett volna gondolkozzam, hogy ez az ember csak képmutató, ezzel az emberrel valami nem stimmel. Akkor is volt ami már feltűnt, csak elhessegtettem ezeket a gondolatokat, intő- meg kérdőjeleket. A harmincon túli nőtlen- és nemcsak - férfiakkal különben, nagy részükkel, gond van, írtó frusztráltak, mondhatni rigolyásak, vénlegény allűrökkel, berögzött szokásokkal, furcsa viselkedéssel, meg amolyan nyakatekert gondolkodással, logikával. Tehát ez az ember késett amikor valakivel kellett találkozzon, össze-vissza ígérgetett dolgokat, hogy így csinálja majd, meg úgy csinálja, ide meg oda megyünk, egy teázóban voltunk, amíg megérkezett, addig én rendeltem, amikor meg mentünk el, én indultam fizetni, elővettem a pénztárcámat, ő meg egy szóval sem mondta, hogy hagyd, majd én, hát én hívtalak meg, még én fizettem és ő kegyes volt belepótolni az összegbe, hozzáfűzve egy írtó rossz poént, gondolom annak szánta félig, hogy én fizettem többet, de fizethetek is többet, mert úgyis többet keresek. Ezt úgy mondta, hogy életében nem találkozott velem addig, nem tudhatja az anyagi helyzetemet, mindegy. Nem tudom az ilyen emberek mit képzelnek maguk felől, az jó ha valakinek nagy az önbizalma, de ha már öntelt, annyira mint ez az ember, akkor már szánalmas. Ő egy középkorú "férfi", még nem volt családja, ez is elgondolkodtató. Ennek sok oka lehet, nyilván, de általában valami gond lehet ott mélyen bent, ha így van. Azt mondta, hogy hívjam fel én másnap, mire még mindig nem hallottam meg a vészcsengőt, ami már fülsiketítően csengetett már egy jó ideje. Azt mondta, hogy ha egy másik országból fel tudják hívni mások, akkor én is fel tudom hívni őt. Röhejes, vicces, komolyan én már azt sem tudom hogyan minősítsem ezt a viselkedésformát. Nem értem hogy lehettem ennyire, magyarán mondva, balfasz, már akkor ott kellett volna hagyjam őt a felfuvalkodott, öntelt, narciszista, önmagát tökéletesnek tartó személyiségével. Végül mondta hogy fel fog ő hívni, persze nem hívott, üzeneteket küldözgetett, kikötései, kifogásai voltak, meghívott vacsorázni, hogy asztalt foglalt a kedvenc helyén, ahol ajánlotta azt a fogást amit ő szeret és azt szokott enni ott, nem érdekelte, az hogy esetleg én mást ennék. A megbeszélt időpont előtt egy félórával felhív, mintegy megerőltetve magát, hogy mégis menjünk a tegnapi teázóba, mert ő sokat evett a délben ebédre, túl jóllakott, ugye nem vagyok még éhes és majd később is elmehetünk vacsorázni ha megéhezek. Ezt a nagyfokú érzéketlenséget sem tekintettem vészesnek, szerencsére volt őrangyalom, aki visszahozta a józan eszem, hiába is tűnt fel nekem sokminden azelőtt való nap, mintegy makacsul mégiscsak a jót akartam látni ebben az emberben, de minthogy mindennek van határa, a telefonbeszélgetés után már nem mentem el találkozni vele, szerintem ez már az érzéketlenség nonpluszultrája volt részéről, annyit üzentem neki, hogy én nem megyek a teázóba. Nem igazán fogta fel és szerintem még most sem fogja fel mit is csinált, kérdezte hogy akkor hogy legyen, persze üzenetben, aztán meg felháborodva, hogy csak fájt a hasa ebéd után, mi ezzel a gond, igazán elhihetem neki, aztán meg hogy kért egy üveg bort, egyedül unalmas meginni, segítsek neki, utána meg, hogy kezd éhes lenni és az a vendéglő éjfélig nyitva van. Persze egyik üzenetére sem válaszoltam, és egyre jobban meggyőződtem afelől, hogy ez az ember nem érdemli meg még azt sem, hogy egyáltalán találkozzam vele.
Hihetetlen hogy ennyire gerinctelen, hernyó figurák léteznek! Ha egy nőt valahova meghívok férfi létemre, lehetőleg nem kések - ha nincs nyomós ok - , természetesen nem várom el hogy ő fizessen, nem mondom azt neki hogy márpedig ő hívjon fel, nem mondok olyasmit, hogy ő adhat több pénzt, mert úgyis többet keres, nem ígérgetek mindenfélét össze-vissza, amit utólag többször megváltoztatok, nem vagyok képes világosan és egyértelműen beszélni, és a határozatlanság az meg egy másik "jó tulajdonságom". És mindezek az első személyes találkozáson történjenek meg. Ilyenformán nem is lehet és nem is kell csodálkozni, hogy az ilyen pasit a nők elkerülik, vagy csak a libák állnak szóba vele. Nagyfokú naivságomnak, jóhiszeműségemnek köszönhetően majdnem beleestem a csapdájába, pedig nem tartozom a "tollasok" közé, de szerencsére idejében felnyitották a szemem.