péntek, július 31, 2009
kedd, július 28, 2009
különbség? hm, igen. nagy.
Vasárnap volt egy hete, hogy Zeuszt visszahoztam Kissjóskához, és máris akkora különbség van aközött, hogy a lovam hogyan viselkedett előtte és most amikor lovagolunk, kimentem lovagolni, a sárpataki gázháznál lementem a tavak mellé, Póka majd Toldalag, ott meg átmentem a tavak másik felére, rég nem voltam arra, a tavaly nyáron utoljára, elmentem a sok béna, szájtáti kocaturista mellett, akik ezekszerint még nem láttak lovast és lovat együtt, mintha az űrből érkeztem volna abban a pillanatban, el nem tudják képzelni hogy még ilyen is van, nemcsak az, hogy eszem a flekkent és a miccset a tó partján, miközben talán, véletlenül fogok egy halat, mindegy, de ez az én véleményem az ilyenekről, az ercsei útnál kimentem a főútra és az ercsei fenyves mellett felmentünk a tetőre, egy kicsit másfele mentem, nem Körtekapura értem ki ahogy akartam, hanem mire észbekaptam, hogy nem jó helyen járok, már késő volt, de mégsem fordultam vissza. Így a gerincen végigmentünk és Toldalagon keresztül értem vissza Szentiványra.
Mostanában egyedül lovagolok, ami persze nem baj, a sárpataki huszárok sunnyognak, nem tudom mi bajuk van, gyűlést akartak szervezni, semmi sem lett belőle, mondjuk nem is számítottam nagyobb eredményre, de sajnos a hozzáállásuk az semmilyennek mondható, az ő bajuk, az egyik hisztis, a másik mimózalelkű, túlérzékeny, azt hiszi ha makacs és haragszik és tartja a haragot azzal megy valamire, hát nem, semmire és téved ha azt hiszi hogy valaki függ tőle, a harmadik gyökér, gyerekes, elszállt, allűrjei vannak, követelőzik, na mindegy.
Egy hete a Zeusz csak száraz lucernát kap, reggel-este egy-egy ötlitres veder zabot, na ez már igen, milyen hülye voltam amikor elvittem Kissjóskától a lovamat, egyesek azt mondták, hogy a lovakat jobban szereti mint amennyire a feleségét szerette, lehet van benne valami igaz is, mert még sehol nem láttam hogy valaki ennyire törődjön a saját lovával, így most az enyémmel is, miért kellett én a saját bőrömön tanuljak? Remélem nem túl késő, ma estefele fogjuk megcsinálni a villanypásztort a szomszéd udvarban, vasárnap behordtuk a csűrbe az ott megszárított lucernát, életemben még nem csináltam ilyent, de nem volt könnyű cipelni a nehéz, tele villákat, még hólyag is lett az ujjamra, de segítettem Kissjóskának, mert azt nem mi kellett volna megcsináljuk, de sebaj, így legalább hamarabb mehet ki Zeusz. Tehát nem kapta meg ki tudja mióta a lovam azt amit egy hátasló kellett volna kapjon, és én fizettem azt amit ő nem kapott meg, és ez a kisebbik gond, a nagyobbik az, hogy őrajta látszott meg kívülről és a viselkedésén is, nagyon, és még akkor sem húzták meg a vészharangot a fejemben, hogy álljmegte, itt valami nem jó, ez az ember akarva-akaratlanul - mint később kiderült inkább akarva - megvonja a lovamtól azt amit meg kellene kapjon, egyszerűen nem akartam látni azt ami előttem történt, elvakított az, hogy a lovam bokszban van, nincs megkötve, pedig nemcsak ez a legfontosabb, nagyon lefogyott, a zabtól keletkező kerek foltok amik az oldalán és a farán voltak mind eltűntek, a hasa felhúzódott és a fara meghegyesedett, tehát korántsem volt már az az izmos, telt ló mint azelőtt.
Most, csak egy hét után már annyira tele van energiával, hogy amikor kimentem lovagolni, ficánkolt, szökdösött, de úgy, hogy mind a négy lábával egyszerre szökött a levegőbe, csintalan volt, nem bírt magával, fel volt töltődve.
Hát igen, nagy a különbség.
Mostanában egyedül lovagolok, ami persze nem baj, a sárpataki huszárok sunnyognak, nem tudom mi bajuk van, gyűlést akartak szervezni, semmi sem lett belőle, mondjuk nem is számítottam nagyobb eredményre, de sajnos a hozzáállásuk az semmilyennek mondható, az ő bajuk, az egyik hisztis, a másik mimózalelkű, túlérzékeny, azt hiszi ha makacs és haragszik és tartja a haragot azzal megy valamire, hát nem, semmire és téved ha azt hiszi hogy valaki függ tőle, a harmadik gyökér, gyerekes, elszállt, allűrjei vannak, követelőzik, na mindegy.
Egy hete a Zeusz csak száraz lucernát kap, reggel-este egy-egy ötlitres veder zabot, na ez már igen, milyen hülye voltam amikor elvittem Kissjóskától a lovamat, egyesek azt mondták, hogy a lovakat jobban szereti mint amennyire a feleségét szerette, lehet van benne valami igaz is, mert még sehol nem láttam hogy valaki ennyire törődjön a saját lovával, így most az enyémmel is, miért kellett én a saját bőrömön tanuljak? Remélem nem túl késő, ma estefele fogjuk megcsinálni a villanypásztort a szomszéd udvarban, vasárnap behordtuk a csűrbe az ott megszárított lucernát, életemben még nem csináltam ilyent, de nem volt könnyű cipelni a nehéz, tele villákat, még hólyag is lett az ujjamra, de segítettem Kissjóskának, mert azt nem mi kellett volna megcsináljuk, de sebaj, így legalább hamarabb mehet ki Zeusz. Tehát nem kapta meg ki tudja mióta a lovam azt amit egy hátasló kellett volna kapjon, és én fizettem azt amit ő nem kapott meg, és ez a kisebbik gond, a nagyobbik az, hogy őrajta látszott meg kívülről és a viselkedésén is, nagyon, és még akkor sem húzták meg a vészharangot a fejemben, hogy álljmegte, itt valami nem jó, ez az ember akarva-akaratlanul - mint később kiderült inkább akarva - megvonja a lovamtól azt amit meg kellene kapjon, egyszerűen nem akartam látni azt ami előttem történt, elvakított az, hogy a lovam bokszban van, nincs megkötve, pedig nemcsak ez a legfontosabb, nagyon lefogyott, a zabtól keletkező kerek foltok amik az oldalán és a farán voltak mind eltűntek, a hasa felhúzódott és a fara meghegyesedett, tehát korántsem volt már az az izmos, telt ló mint azelőtt.
Most, csak egy hét után már annyira tele van energiával, hogy amikor kimentem lovagolni, ficánkolt, szökdösött, de úgy, hogy mind a négy lábával egyszerre szökött a levegőbe, csintalan volt, nem bírt magával, fel volt töltődve.
Hát igen, nagy a különbség.
hétfő, július 20, 2009
szerda, július 15, 2009
csütörtök, július 09, 2009
megint csupa kérdés
| |
Hát nem volt boldogabb az ősi Semmi
az új semminél, mely valaminek
tudja magát?
Miért kellett bágyadt mosolygásainknak
önmagukra ébredniök az élet ágyán?
Miért döngetünk véres ököllel, eszeveszetten
olyan kapút, melynek csak egyik pántja
sok ezer fekete mérföld?
Téli estéken keservesen énekelve,
őseink és dédunokáink hajából
miért fonjuk az élet hosszú kötelét?
Miért faljuk fel egymást
akkor is, ha nem vagyunk éhesek
s miért pattan fel gőggel a gerincünk,
ha végigütnek rajta?
S miért nem akarunk lefeküdni ősszel
hullott levelek közé, mint aszott szemét
a seprű alá?
Nagy kerek szemmel is mért nézünk vakon
a forgószelek tátongó sodrába?
S miért lát kicsivel többet az ember,
ha csöndesen ül egy percig... így...
s behúnyja a szemét?...
(Dsida Jenő)
kedd, július 07, 2009
eutanázia
Kint csöndesen esett az eső, hallatszott amint az esőcseppek koppannak a szőlő levelein, kellemes füstszag terjengett, a kutya nagyot szuszogott álmában, olvastam ma egy blogbejegyzést az indexen ami az eutanáziáról is szólt, ami nem tabutéma, de mégis elég ritkán olvasok erről a témáról az ismertebb oldalakon, persze normális, hogy sokan nem szeretnek beszélni erről, semmiről sem ami elmúlás. A bejegyzés címe "Al Pacino lesz Doktor Halál" és arról szólt, hogy Al Pacinót kérték fel - el is fogadta, hogy játssza Jack Kevorkiant a You Don't Know Jack című filmben, azt az orvost aki talán 130 embert küldött át kegyesen a másvilágra, de inkább a rendezőről, az általa rendezett filmekről és persze Al Pacinóról van szó, de a kommentekben mégiscsak felmerült az eutanázia fogalma, és hogy jó lenne-e vagy sem jóváhagyni alkalmazását. Idézek egy pár érdekes kommentet a bejegyzésre :
"Az eutanázia olyan, mint a körülmetélés:
Az élet végén van egy kis darab, ami csak kellemetlenséget okoz ezért néha jobb eltávolítani.
És miért is ne, ha már az egész egy nagy faszság volt!"
"Érvek és logika valóban nem használható abban a világban, ahol ráérős surmók próbálják megmondani, olyan surmóknak, akiknek fáj az élet, hogy igenis szenvedniük kell még."
"ha csak egy vegetáló, mozdulatlan, pisilő-szaró, béna, infúzióval etetett ember lennél, és még tudnál gondolkozni, ordítva kérnéd hogy szabadítson meg valaki kínjaidtól és ettől a szaros földi léttől. Hm? Nos?"
"Amúgy nálunk az eutanáziánál is tetten érhetô az az elképesztô képmutatás ami mindenhol.
Nem adnak választási lehetôséget :("
"Nincs mit bizonygatni... ha csinálhatsz
életet állami engedély nélkül akkor meghalni is van jogod nélküle.
Szerintem asimow se képzelt el olyan szar jövőt, mint amilyen valójában lesz...mármint az öregeknek főleg."
"Abszolúte nem érdekel, hogy kinek mi a nézete.
Ha kérsz a csokiból akkor kapsz, ha nem kérsz nem kapsz - tömören
De annál inkább érdekel, hogy
Barry Levinson: Jó reggelt, Vietnám!, Pokoli lecke, Amikor a farok
csóválja, Gömb, Az őstehetség
és Esőember rendezője Al Pacinóval megfejelve, mit fog kihozni. A
Felhozatal eddig rendben. "
"Hát, azért itt pár ember megérdemelné a kegyes halált. Vagy inkább a kegyetlent."
Mégis szerintem könnyebb vagy emberibb, talán, ha az valaki tud vagy tudna választani. Jó lenne ha létezne egy törvény ami legalább megadja a választási lehetőséget az embereknek.
Én szeretném ha lenne választási lehetőségem.
"Az eutanázia olyan, mint a körülmetélés:
Az élet végén van egy kis darab, ami csak kellemetlenséget okoz ezért néha jobb eltávolítani.
És miért is ne, ha már az egész egy nagy faszság volt!"
"Érvek és logika valóban nem használható abban a világban, ahol ráérős surmók próbálják megmondani, olyan surmóknak, akiknek fáj az élet, hogy igenis szenvedniük kell még."
"ha csak egy vegetáló, mozdulatlan, pisilő-szaró, béna, infúzióval etetett ember lennél, és még tudnál gondolkozni, ordítva kérnéd hogy szabadítson meg valaki kínjaidtól és ettől a szaros földi léttől. Hm? Nos?"
"Amúgy nálunk az eutanáziánál is tetten érhetô az az elképesztô képmutatás ami mindenhol.
Nem adnak választási lehetôséget :("
"Nincs mit bizonygatni... ha csinálhatsz
életet állami engedély nélkül akkor meghalni is van jogod nélküle.
Szerintem asimow se képzelt el olyan szar jövőt, mint amilyen valójában lesz...mármint az öregeknek főleg."
"Abszolúte nem érdekel, hogy kinek mi a nézete.
Ha kérsz a csokiból akkor kapsz, ha nem kérsz nem kapsz - tömören
De annál inkább érdekel, hogy
Barry Levinson: Jó reggelt, Vietnám!, Pokoli lecke, Amikor a farok
csóválja, Gömb, Az őstehetség
és Esőember rendezője Al Pacinóval megfejelve, mit fog kihozni. A
Felhozatal eddig rendben. "
"Hát, azért itt pár ember megérdemelné a kegyes halált. Vagy inkább a kegyetlent."
Mégis szerintem könnyebb vagy emberibb, talán, ha az valaki tud vagy tudna választani. Jó lenne ha létezne egy törvény ami legalább megadja a választási lehetőséget az embereknek.
Én szeretném ha lenne választási lehetőségem.
szerda, július 01, 2009
vasárnap, június 14, 2009
csütörtök, június 11, 2009
mese az éjjeli pávaszemről
Persze,te még nem tudod,hogy miképpen van ez a dolog a pillangókkal.Hát figyelj ide.
Az emberek nem mind jók.Nem bizony.Vannak, akik rosszat követnek el.Nagyon rosszat.Mondhatnám így is:az emberek sokkal több rosszat cselekszenek,mint jót.
Nézz körül a világban.Ami hibát találsz benne,az mind az emberek rosszaságának a nyoma.Ami csúnyát látsz benne,az is mind az emberek rosszaságának a nyoma.Az emberek rosszasága néha embertelenül megnövekszik,és ilyenkor csúnya lesz a világ a városokban és mindenütt,ahol sok ember lakozik együtt,olyan borzalmasan csúnya,hogy ha nem lennének erdők a világon,nem is lehetne azt a rengeteg csúnyaságot elviselni.
Ez pedig azért van így,mivel minden rossz cselekedetnek nyoma marad ezen a földön.Ez már így van.A Jóisten rendelte így.Az emberek rosszaságának a nyomán csalán nő és egyéb gyom.manapság sokszor látni se lehet ezeket a gonosz gyomokat,mert az emberek cementtel és aszfalttal falazták be maguk alatt a földet,hogy ne nőhessenek ki belőle ezek a gyomok.De azért ott vannak, hidd el,az aszfalt alatt is.Érezni lehet őket,valahányszor rossz emberek közelébe
tévedünk.
Így volt ez bizony,kezdettől fogva.És az Erdő Jó Szelleme szomorúan látta,hogy sokasodik a földön a csalán és a
gyom, sokasodik a sok csúnyaság,amit az emberek rosszasága okozott.Fölszállt hát a Jóistenhez, arra a nagy,csillogó, fehér felhőre, és azt mondta:
-Édes Jó Istenem,megbocsáss szolgádnak,de ez nem jól van így!Ha megengedted,hogy minden emberi rosszaság valami csúnya gyomot hagyjon maga mögött ezen a földön,úgy engedd meg azt is,hogy a jócselekedeteknek is emléke maradjon!
A Jóisten mosolygott, és ezt felelte:
-Legyen hát,amint kívánod.Eredj és teremts valami emléket a jótettek számára is.
Az Erdő Jó Szelleme megköszönte az isteni ajándékot,és visszaszállt vele a földre.Az erdő szélén megállt,és eltűnődve nézte az embereket,akik a mezőn dolgoztak.
Egyszerre csak meglátott egy csapat vásott,rossz gyereket,kik azzal mulattak,hogy kiszedték fészkéből a varjú fiát,és kínozták.Szárnyait tépdesték,szorongatták,dobálták a levegőbe,és kacagtak kínlódásán.Szegény varjúfiú sírt és jajgatott,szülei pedig kétségbeesetten keringtek fölötte, de hiába kérlelték a rossz gyerekeket,azok csak tovább gyötörték a kis varjúfiút.
Az Erdő Jó Szelleme nagyon elszomorodott ezen,mert látta,hogy rosszaságuk nyomán mindenütt tüskés ,mérges gyomok bújtak elő a földből,s látta előre azt is,hogy amikor ezek a gyerekek felnőnek,csupa rosszaságot követnek el azután is,és megtöltik gyomokkal a világot.Nem nézhette tovább.Intett az erdőnek,és a fák haragosan zúgni kezdtek.Intett a felhőknek,s a felhők dobálni kezdték villámaikat.Morajlottak haragjukban a hegyek,süvöltött a szél,s a fák kinyújtották karmaikat a gonosz gyerekek felé.
Azok ijedt sikoltozásokkal futottak haza.A megkínzott varjúfiút pedig otthagyták a mezőn.
Egyetlen gyermek maradt csak a közelben.Ez nem játszott a többivel,hanem apjának,anyjának segített pityókát kapálni.Mikor a gonosz kölykök elszaladtak.odament az eldobott varjúfiúhoz,fölvette,megsimogatta,enni adott neki,és megitatta friss forrásvízzel.
Az erdő már nem zúgott akkor.Figyelt.
A gyerek pedig fölmászott a fára és visszatette a varjúfiút a fészekbe,ahonnan kiesett.Boldogan károgott a két öreg varjú,a fák mosolyogva bólogattak,és abban a pillanatban,amikor a gyermek visszahúzta a kezét a fészekből,ott ült a tenyerén egy szép, hófehér pillangó.A gyerek elbűvölten nézte.Ez volt az első pillangó a világon.
Meglibbentette a szárnyait,és fölszállt a levegőbe.olyan szép volt,hogy a gyermek mosolyogva tekintett utána,és mosolygott az erdő is,a kék égbolt,és a nagy, csillogó felhőn a Jóisten maga.
Azóta is, valahányszor valaki jót cselekszik ezen a világon, egy új pillangó száll föl a levegőbe,s viszi a hírt a Jóistenhez.Mert a pillangót az erdő Jó Szelleme teremtette, s teremti azóta is, hogy nyoma maradjon a jóságnak.
Bizony ezen a világon sok a csalán és a gyom.De láthatod azért:pillangók is vannak.Fehérek, sárgák, mindenféle színűek.Mert van jóság is az emberekben, s a sok kicsi pillangó sok kicsi jótett hírét hordozza.És vannak szép, nagy, ritka szépségű pillangók is:ezek a ritka nagy jócselekedetek emlékei.Minél szebb és nagyobb jót teszel: annál szebb,nagyobb és színesebb pillangó száll föl tetted nyomán.Igyekezz hát,hogy amerre csak jársz,sok pillangó legyen!
Vedd föl a fészekből kiesett rigófiút,simogasd meg, és tedd vissza a fészkébe,ügyesen.S valahonnan fölrepül majd egy pillangó,és tudni fogják a fák,a hegye, hogy mit tettél a rigó fiával.
Ne lépj rá a csigára,hanem tedd félre az útból, hogy más se léphessen reá ,és ettől újra megszületik a pillangó.Bárki, ha bajban van,segítesz rajta , ugye?Nem baj, ha az emberektől nem kapsz érte hálát. Minden jótettedet egy pillangó hírül viszi, és tudni fog róla az erdő,és a Jóisten ,aki a csillogó ,fehér felhőn ül, és örvend a pillangónak.
Most pedig hadd mondjam el,hogy miképpen született meg az egyik legszebb és legnagyobb pillangó:a nagy éjjeli pávaszem.
Élet egyszer valahol az erdő szélén egy szegény asszony.A nagy szegénységen kívül egyebe sem volt,csak két kicsi kecskéje és kilenc gyermeke.A két kicsi kecske naphosszat az erdőn legelt,és csak estére tért haza, hogy megfejhesse őket a szegény asszony,és megvacsoráztassa tejükből a kilenc gyermekét.Hát bizony egy este nem jött haza a két kicsi kecske.Hiába várta őket a szegény asszony, hiába hívta őket, bizony csak nem jöttek. Sötét volt már, sírni kezdett a kilenc éhes gyerek,és nem volt mit enni adjon nekik, mert lám a két kicsi kecske nem volt sehol, hogy megfejhette volna őket. Elindult hát az asszony egyedül, be a nagy , sötét erdőbe, hogy megkeresse a két kicsit kecskét. Ment, ment, szólítgatta őket,és hát egyszerre csak meghallja mekegésüket,jó messzire bent, a legnagyobb sűrűség közepén.Nosza,indult is nagy sietve a mekegés felé.Egyszerre csak útját állta a bükkfa.
-Ne menj a kecskéid után, szegény asszony - mondta a bükkfa-, elfogta azokat a gonosz sánta boszorkány,és nem adja vissza úgysem!
-Eressz tovább,jó bükkfa-felelte a szegény asszony-,haza kell vigyem ám a két kicsi kecskémet,meg kell fejjem őket,hadd vacsorázhassanak a gyermekeim!
-Eridj hát- sóhajtott a bükkfa-, és próbáld meg,de nem hiszem,hogy oda adja őket a vén gonosz boszorkány.
Azzal félre állt az útból.Ment, ment a szegény asszony tovább a sötét sűrű erdőben,amerre a mekegést hallotta.Útját állta a fenyőfa.
-Fordulj vissza , szegény asszony,ne menj a gonosz boszorkányhoz,baj lesz abból, tudom!
-Nem fordulhatok én vissza,jó fenyőfa,miképpen fordulhatnék?-felelte a szegény asszony.-Haza kell vigyem a két kicsi kecskémet,meg kell fejjem őket, hadd vacsorázhassanak a gyermekeim!
-Eredj hát - sóhajtott a fenyő-,de baj lesz abból,bizony érzem!
Ment, kapaszkodott a szegény asszony a meredek sűrűségben.Sötét is volt már nagyon.Mégiscsak ment,amerre mekegni hallotta a két kicsi kecskét.Elébe állott a kőszikla.
-Tapodtat se menj tovább,te szegény asszony!Bajt forral a vén gonosz boszorkány!
-Mennem kell akkor is,jó kőszikla,mennem kell bizony - felelte újra a szegény asszony-,haza kell vigyem a két kicsi kecskémet,meg kell fejjem őket,hadd vacsorázhassanak az éhes gyermekeim.Nem bánom én , akármit is forral a vén gonosz boszorkány!
Félre állt a sziklakő nagy szomorúan,s kapaszkodott tovább a szegény asszony,fölfelé a meredek sűrűségben.
Egy sűrű katlanból eléje kúszott a köd.
-Gyere ,gyere szegény asszony,itt vannak a kecskéid,gyere...
S ment a szegény asszony,amerre a köd vezette,ment a sűrű ,sötét sziklakatlanba.Nyirkos moha tapadt a fákhoz.Dohos penészszag ülte a levegőt.Denevérek surrantak a sötétben.De a szegény asszony csak ment,ment, amerre a köd vezette volt.
S hát egyszerre csak egy nagy,mohos barlang szájában megpillantott egy kicsike tüzet s a tűz mellett az öreg boszorkányt.A boszorkány mögött megkötözve,a két kicsi kecskét.
Reszketni kezdett a szegény asszony a félelemtől,mert csúnya gonosz ábrázata volt ám a vén sánta boszorkánynak.De azért csak odament a barlang elé.
-Kérlek szépen ,jó boszorkány,add vissza a kecskéimet!haza kell vigyem őket, meg kell fejjem őket,hadd vacsorázhassanak éhes gyermekim!
Nagyot kacagott erre a vén boszorkány ott a barlang szájában,a tűznél.Vicsorogva, gonoszul kacagott.
-Mit gondolsz, te bolond asszony? Azért fogtam el a kecskéidet,hogy csak úgy visszaadjam? Hihihihihi!Váltságot kell fizetned ám értük!
-Szánj meg engem ,jó boszorkány-kérlelte a szegény asszony-,kilenc gyermekem vár otthon éhesen,és egyebem sincs ezen a világon,csak ez a két kicsi kecske.Miből fizethetnék váltságot neked?
Kegyetlenül vigyorgott a vén boszorkány,egyetlen nagy foga kimeredt a szájából.
-Nem kell nekem egyéb-mondta,-adj ide kettőt a gyermekeid közül.Akkor viheted a kecskéidet.
Elkezdett erre sírni a szegény asszony,keservesen.Hogyan adhatna oda kettőt a gyermekei közül, mikor úgy szereti valamennyit?De a gonosz boszorkány nem tágított.
-Két gyermeket akarok ,vagy itt maradnak a kecskék!
Hanem aztán addig-addig könyörgött a szegény asszony,hogy nem csak a kősziklák lágyultak meg körülötte,de még a vén boszorkány is engedett.
-Jól van na, nem bánom-morogta végül is-,hozd el hát két kisebbik gyermekednek egy -egy szemét,azzal is megelégszem.De most aztán eridj,mert ha tovább lábatlankodol itt, rád uszitom a mérges kígyóimat!
Indult hát nagy szomorúan a szegény asszony hazafele,és töprengett,töprengett, hogy mit is tegyen.Hagyta volna szívesen a két kicsi kecskét,de akkor honnan szerez tejet a gyermekek számára,miből főz vacsorát?
Gondolt egyet szegény asszony feje,és megállt a sötét erdőben.Kivette a saját két szemét,úgy indult vissza a boszorkányhoz.Tapogatódzott a fák között,tapogatódzott a sziklák között,mert bizony már nem látott szegény semmit, hiszen nem volt szeme.Hiába tapogatódzott,nem lelte az ösvényt.
Arra járt a szellő,megkérdezte:
-Mit keresel itt, szegény asszony?Hova lett a két szemed?
-Jaj,ne is kérdezd,jó szellő -felelte a stegény asszony-,elhajtotta két kicsi kecskémet a vén gonosz boszorkány,és nem adja vissza, csak ha elviszem neki a két kisebb gyermekem egy -egy szemét.Jaj Istenem, hogyan tehetném azt?Pedig ha nem viszem haza a kecskéket, nem tudok enni adni a gyermekeimnek.Így hát inkább kivettem a magam két szemét,és azt viszem neki.Csak nem lelem azt az ösvényt,így vakon.
Megsajnálta a szellő a szegény asszonyt nagyon.
-Gyere-súgta a fülébe-,majd én elvezetlek.
És vezette is szép ügyesen a szegény asszonyt,vissza a boszorkány barlangjához.
-De hamar megjártad! - álmélkodott a vén gonosz boszorkány.-Elhoztad-e a gyermekeid szemét?
-Itt vannak - nyújtotta ki tenyerét a szegény asszony.
Elvigyorodott a vén boszorkány.Átvette a két szemet, és bedobta őket a tűzbe.S abban a pillanatban egy nagy, sötét pillangó rebbent föl a tűzből.Két nagy kék szem ragyogott éjfekete szárnyain.Hessegette a vén boszorkány,de a csodálatos pillangó leszállt a szegény asszony vállára,és nem ment el onnan.
-Jó na, viheted a kecskéidet!De gyere be értük,és oldozd el magad!
Megijedt ám a szegény asszony,hogy most bizony észreveszi a boszorkány a csalást,ha elkezd tapogatódzni a kecskék felé.De abban a szempillanatban megiramodott a szellő,felkapott a tűzből egy marékra való parazsat, és rádobta a vén boszorkányra.Sivalkodott is őkelme kegyetlenül,kapkodott a parazsak után,arcát -kezét jól összeégette,és ezalatt a nagy,sötét pillangó megsúgta a szegény asszonynak,hogy merre forduljon, hova nyúljon,és percek alatt
szabad volt a két kicsi kecske.Iramodtak is hazafele, ész nélkül,nyomukban a szegény vak asszony.
Ahogy ment,félreálltak útjából a fák,félregurultak a kövek.S ott szállott előtte a nagy, sötét pillangó, szárnyán a két ragyogó kék szemmel.
A földkerekség legszebb pillangója: a nagy éjjeli pávaszem.
Hazaérve megfejte a szegény vak asszony a kecskéket,megvacsoráztatta kilenc gyermekét,és aztán valamennyien aludni tértek.
S amíg aludtak, a szép nagy pillangó felszállott a Jóistenhez,és elmondta neki,hogy mit tett a szegény asszony.A Jóisten meghallgatta,aztán félrefordult egy pillanatra,hogy ne láthassa senki,amikor egy könnycseppet kitörölt a szeméből.Majd benyúlt a zsebébe, és elővett onnan két gyönyörű szép, vadonatúj szemet.Odanyújtotta őket a pillangónak.
Másnap reggel, amikor a szegény asszony fölébredt és fölnyitotta a szemét, csodálkozva nézett körül.Látott! Szemeihez nyúlt... bizony ott voltak a helyükön!
-Mi van veled, édesanyánk?-kérdezték a gyermekek.-Miért nézel olyan csodálkozva?
-Semmi, szívecskéim,semmi-felelte a szegény asszony mosolyogva,és megcsóválta a fejét-,valami csúnyát álmodtam az éjszaka,ennyi az egész...
És amikor ezt mondta,abban a szent pillanatban egy nagy, gyönyörű szép, sötét szárnyú pillangó szállt ki a nyitott ablakon a kicsi házból, s eltűnt az erdőben.Különösen ritka,szép pillangó volt.A világ legszebb pillangója:a nagy éjjeli pávaszem.
Az emberek nem mind jók.Nem bizony.Vannak, akik rosszat követnek el.Nagyon rosszat.Mondhatnám így is:az emberek sokkal több rosszat cselekszenek,mint jót.
Nézz körül a világban.Ami hibát találsz benne,az mind az emberek rosszaságának a nyoma.Ami csúnyát látsz benne,az is mind az emberek rosszaságának a nyoma.Az emberek rosszasága néha embertelenül megnövekszik,és ilyenkor csúnya lesz a világ a városokban és mindenütt,ahol sok ember lakozik együtt,olyan borzalmasan csúnya,hogy ha nem lennének erdők a világon,nem is lehetne azt a rengeteg csúnyaságot elviselni.
Ez pedig azért van így,mivel minden rossz cselekedetnek nyoma marad ezen a földön.Ez már így van.A Jóisten rendelte így.Az emberek rosszaságának a nyomán csalán nő és egyéb gyom.manapság sokszor látni se lehet ezeket a gonosz gyomokat,mert az emberek cementtel és aszfalttal falazták be maguk alatt a földet,hogy ne nőhessenek ki belőle ezek a gyomok.De azért ott vannak, hidd el,az aszfalt alatt is.Érezni lehet őket,valahányszor rossz emberek közelébe
tévedünk.
Így volt ez bizony,kezdettől fogva.És az Erdő Jó Szelleme szomorúan látta,hogy sokasodik a földön a csalán és a
gyom, sokasodik a sok csúnyaság,amit az emberek rosszasága okozott.Fölszállt hát a Jóistenhez, arra a nagy,csillogó, fehér felhőre, és azt mondta:
-Édes Jó Istenem,megbocsáss szolgádnak,de ez nem jól van így!Ha megengedted,hogy minden emberi rosszaság valami csúnya gyomot hagyjon maga mögött ezen a földön,úgy engedd meg azt is,hogy a jócselekedeteknek is emléke maradjon!
A Jóisten mosolygott, és ezt felelte:
-Legyen hát,amint kívánod.Eredj és teremts valami emléket a jótettek számára is.
Az Erdő Jó Szelleme megköszönte az isteni ajándékot,és visszaszállt vele a földre.Az erdő szélén megállt,és eltűnődve nézte az embereket,akik a mezőn dolgoztak.
Egyszerre csak meglátott egy csapat vásott,rossz gyereket,kik azzal mulattak,hogy kiszedték fészkéből a varjú fiát,és kínozták.Szárnyait tépdesték,szorongatták,dobálták a levegőbe,és kacagtak kínlódásán.Szegény varjúfiú sírt és jajgatott,szülei pedig kétségbeesetten keringtek fölötte, de hiába kérlelték a rossz gyerekeket,azok csak tovább gyötörték a kis varjúfiút.
Az Erdő Jó Szelleme nagyon elszomorodott ezen,mert látta,hogy rosszaságuk nyomán mindenütt tüskés ,mérges gyomok bújtak elő a földből,s látta előre azt is,hogy amikor ezek a gyerekek felnőnek,csupa rosszaságot követnek el azután is,és megtöltik gyomokkal a világot.Nem nézhette tovább.Intett az erdőnek,és a fák haragosan zúgni kezdtek.Intett a felhőknek,s a felhők dobálni kezdték villámaikat.Morajlottak haragjukban a hegyek,süvöltött a szél,s a fák kinyújtották karmaikat a gonosz gyerekek felé.
Azok ijedt sikoltozásokkal futottak haza.A megkínzott varjúfiút pedig otthagyták a mezőn.
Egyetlen gyermek maradt csak a közelben.Ez nem játszott a többivel,hanem apjának,anyjának segített pityókát kapálni.Mikor a gonosz kölykök elszaladtak.odament az eldobott varjúfiúhoz,fölvette,megsimogatta,enni adott neki,és megitatta friss forrásvízzel.
Az erdő már nem zúgott akkor.Figyelt.
A gyerek pedig fölmászott a fára és visszatette a varjúfiút a fészekbe,ahonnan kiesett.Boldogan károgott a két öreg varjú,a fák mosolyogva bólogattak,és abban a pillanatban,amikor a gyermek visszahúzta a kezét a fészekből,ott ült a tenyerén egy szép, hófehér pillangó.A gyerek elbűvölten nézte.Ez volt az első pillangó a világon.
Meglibbentette a szárnyait,és fölszállt a levegőbe.olyan szép volt,hogy a gyermek mosolyogva tekintett utána,és mosolygott az erdő is,a kék égbolt,és a nagy, csillogó felhőn a Jóisten maga.
Azóta is, valahányszor valaki jót cselekszik ezen a világon, egy új pillangó száll föl a levegőbe,s viszi a hírt a Jóistenhez.Mert a pillangót az erdő Jó Szelleme teremtette, s teremti azóta is, hogy nyoma maradjon a jóságnak.
Bizony ezen a világon sok a csalán és a gyom.De láthatod azért:pillangók is vannak.Fehérek, sárgák, mindenféle színűek.Mert van jóság is az emberekben, s a sok kicsi pillangó sok kicsi jótett hírét hordozza.És vannak szép, nagy, ritka szépségű pillangók is:ezek a ritka nagy jócselekedetek emlékei.Minél szebb és nagyobb jót teszel: annál szebb,nagyobb és színesebb pillangó száll föl tetted nyomán.Igyekezz hát,hogy amerre csak jársz,sok pillangó legyen!
Vedd föl a fészekből kiesett rigófiút,simogasd meg, és tedd vissza a fészkébe,ügyesen.S valahonnan fölrepül majd egy pillangó,és tudni fogják a fák,a hegye, hogy mit tettél a rigó fiával.
Ne lépj rá a csigára,hanem tedd félre az útból, hogy más se léphessen reá ,és ettől újra megszületik a pillangó.Bárki, ha bajban van,segítesz rajta , ugye?Nem baj, ha az emberektől nem kapsz érte hálát. Minden jótettedet egy pillangó hírül viszi, és tudni fog róla az erdő,és a Jóisten ,aki a csillogó ,fehér felhőn ül, és örvend a pillangónak.
Most pedig hadd mondjam el,hogy miképpen született meg az egyik legszebb és legnagyobb pillangó:a nagy éjjeli pávaszem.
Élet egyszer valahol az erdő szélén egy szegény asszony.A nagy szegénységen kívül egyebe sem volt,csak két kicsi kecskéje és kilenc gyermeke.A két kicsi kecske naphosszat az erdőn legelt,és csak estére tért haza, hogy megfejhesse őket a szegény asszony,és megvacsoráztassa tejükből a kilenc gyermekét.Hát bizony egy este nem jött haza a két kicsi kecske.Hiába várta őket a szegény asszony, hiába hívta őket, bizony csak nem jöttek. Sötét volt már, sírni kezdett a kilenc éhes gyerek,és nem volt mit enni adjon nekik, mert lám a két kicsi kecske nem volt sehol, hogy megfejhette volna őket. Elindult hát az asszony egyedül, be a nagy , sötét erdőbe, hogy megkeresse a két kicsit kecskét. Ment, ment, szólítgatta őket,és hát egyszerre csak meghallja mekegésüket,jó messzire bent, a legnagyobb sűrűség közepén.Nosza,indult is nagy sietve a mekegés felé.Egyszerre csak útját állta a bükkfa.
-Ne menj a kecskéid után, szegény asszony - mondta a bükkfa-, elfogta azokat a gonosz sánta boszorkány,és nem adja vissza úgysem!
-Eressz tovább,jó bükkfa-felelte a szegény asszony-,haza kell vigyem ám a két kicsi kecskémet,meg kell fejjem őket,hadd vacsorázhassanak a gyermekeim!
-Eridj hát- sóhajtott a bükkfa-, és próbáld meg,de nem hiszem,hogy oda adja őket a vén gonosz boszorkány.
Azzal félre állt az útból.Ment, ment a szegény asszony tovább a sötét sűrű erdőben,amerre a mekegést hallotta.Útját állta a fenyőfa.
-Fordulj vissza , szegény asszony,ne menj a gonosz boszorkányhoz,baj lesz abból, tudom!
-Nem fordulhatok én vissza,jó fenyőfa,miképpen fordulhatnék?-felelte a szegény asszony.-Haza kell vigyem a két kicsi kecskémet,meg kell fejjem őket, hadd vacsorázhassanak a gyermekeim!
-Eredj hát - sóhajtott a fenyő-,de baj lesz abból,bizony érzem!
Ment, kapaszkodott a szegény asszony a meredek sűrűségben.Sötét is volt már nagyon.Mégiscsak ment,amerre mekegni hallotta a két kicsi kecskét.Elébe állott a kőszikla.
-Tapodtat se menj tovább,te szegény asszony!Bajt forral a vén gonosz boszorkány!
-Mennem kell akkor is,jó kőszikla,mennem kell bizony - felelte újra a szegény asszony-,haza kell vigyem a két kicsi kecskémet,meg kell fejjem őket,hadd vacsorázhassanak az éhes gyermekeim.Nem bánom én , akármit is forral a vén gonosz boszorkány!
Félre állt a sziklakő nagy szomorúan,s kapaszkodott tovább a szegény asszony,fölfelé a meredek sűrűségben.
Egy sűrű katlanból eléje kúszott a köd.
-Gyere ,gyere szegény asszony,itt vannak a kecskéid,gyere...
S ment a szegény asszony,amerre a köd vezette,ment a sűrű ,sötét sziklakatlanba.Nyirkos moha tapadt a fákhoz.Dohos penészszag ülte a levegőt.Denevérek surrantak a sötétben.De a szegény asszony csak ment,ment, amerre a köd vezette volt.
S hát egyszerre csak egy nagy,mohos barlang szájában megpillantott egy kicsike tüzet s a tűz mellett az öreg boszorkányt.A boszorkány mögött megkötözve,a két kicsi kecskét.
Reszketni kezdett a szegény asszony a félelemtől,mert csúnya gonosz ábrázata volt ám a vén sánta boszorkánynak.De azért csak odament a barlang elé.
-Kérlek szépen ,jó boszorkány,add vissza a kecskéimet!haza kell vigyem őket, meg kell fejjem őket,hadd vacsorázhassanak éhes gyermekim!
Nagyot kacagott erre a vén boszorkány ott a barlang szájában,a tűznél.Vicsorogva, gonoszul kacagott.
-Mit gondolsz, te bolond asszony? Azért fogtam el a kecskéidet,hogy csak úgy visszaadjam? Hihihihihi!Váltságot kell fizetned ám értük!
-Szánj meg engem ,jó boszorkány-kérlelte a szegény asszony-,kilenc gyermekem vár otthon éhesen,és egyebem sincs ezen a világon,csak ez a két kicsi kecske.Miből fizethetnék váltságot neked?
Kegyetlenül vigyorgott a vén boszorkány,egyetlen nagy foga kimeredt a szájából.
-Nem kell nekem egyéb-mondta,-adj ide kettőt a gyermekeid közül.Akkor viheted a kecskéidet.
Elkezdett erre sírni a szegény asszony,keservesen.Hogyan adhatna oda kettőt a gyermekei közül, mikor úgy szereti valamennyit?De a gonosz boszorkány nem tágított.
-Két gyermeket akarok ,vagy itt maradnak a kecskék!
Hanem aztán addig-addig könyörgött a szegény asszony,hogy nem csak a kősziklák lágyultak meg körülötte,de még a vén boszorkány is engedett.
-Jól van na, nem bánom-morogta végül is-,hozd el hát két kisebbik gyermekednek egy -egy szemét,azzal is megelégszem.De most aztán eridj,mert ha tovább lábatlankodol itt, rád uszitom a mérges kígyóimat!
Indult hát nagy szomorúan a szegény asszony hazafele,és töprengett,töprengett, hogy mit is tegyen.Hagyta volna szívesen a két kicsi kecskét,de akkor honnan szerez tejet a gyermekek számára,miből főz vacsorát?
Gondolt egyet szegény asszony feje,és megállt a sötét erdőben.Kivette a saját két szemét,úgy indult vissza a boszorkányhoz.Tapogatódzott a fák között,tapogatódzott a sziklák között,mert bizony már nem látott szegény semmit, hiszen nem volt szeme.Hiába tapogatódzott,nem lelte az ösvényt.
Arra járt a szellő,megkérdezte:
-Mit keresel itt, szegény asszony?Hova lett a két szemed?
-Jaj,ne is kérdezd,jó szellő -felelte a stegény asszony-,elhajtotta két kicsi kecskémet a vén gonosz boszorkány,és nem adja vissza, csak ha elviszem neki a két kisebb gyermekem egy -egy szemét.Jaj Istenem, hogyan tehetném azt?Pedig ha nem viszem haza a kecskéket, nem tudok enni adni a gyermekeimnek.Így hát inkább kivettem a magam két szemét,és azt viszem neki.Csak nem lelem azt az ösvényt,így vakon.
Megsajnálta a szellő a szegény asszonyt nagyon.
-Gyere-súgta a fülébe-,majd én elvezetlek.
És vezette is szép ügyesen a szegény asszonyt,vissza a boszorkány barlangjához.
-De hamar megjártad! - álmélkodott a vén gonosz boszorkány.-Elhoztad-e a gyermekeid szemét?
-Itt vannak - nyújtotta ki tenyerét a szegény asszony.
Elvigyorodott a vén boszorkány.Átvette a két szemet, és bedobta őket a tűzbe.S abban a pillanatban egy nagy, sötét pillangó rebbent föl a tűzből.Két nagy kék szem ragyogott éjfekete szárnyain.Hessegette a vén boszorkány,de a csodálatos pillangó leszállt a szegény asszony vállára,és nem ment el onnan.
-Jó na, viheted a kecskéidet!De gyere be értük,és oldozd el magad!
Megijedt ám a szegény asszony,hogy most bizony észreveszi a boszorkány a csalást,ha elkezd tapogatódzni a kecskék felé.De abban a szempillanatban megiramodott a szellő,felkapott a tűzből egy marékra való parazsat, és rádobta a vén boszorkányra.Sivalkodott is őkelme kegyetlenül,kapkodott a parazsak után,arcát -kezét jól összeégette,és ezalatt a nagy,sötét pillangó megsúgta a szegény asszonynak,hogy merre forduljon, hova nyúljon,és percek alatt
szabad volt a két kicsi kecske.Iramodtak is hazafele, ész nélkül,nyomukban a szegény vak asszony.
Ahogy ment,félreálltak útjából a fák,félregurultak a kövek.S ott szállott előtte a nagy, sötét pillangó, szárnyán a két ragyogó kék szemmel.
A földkerekség legszebb pillangója: a nagy éjjeli pávaszem.
Hazaérve megfejte a szegény vak asszony a kecskéket,megvacsoráztatta kilenc gyermekét,és aztán valamennyien aludni tértek.
S amíg aludtak, a szép nagy pillangó felszállott a Jóistenhez,és elmondta neki,hogy mit tett a szegény asszony.A Jóisten meghallgatta,aztán félrefordult egy pillanatra,hogy ne láthassa senki,amikor egy könnycseppet kitörölt a szeméből.Majd benyúlt a zsebébe, és elővett onnan két gyönyörű szép, vadonatúj szemet.Odanyújtotta őket a pillangónak.
Másnap reggel, amikor a szegény asszony fölébredt és fölnyitotta a szemét, csodálkozva nézett körül.Látott! Szemeihez nyúlt... bizony ott voltak a helyükön!
-Mi van veled, édesanyánk?-kérdezték a gyermekek.-Miért nézel olyan csodálkozva?
-Semmi, szívecskéim,semmi-felelte a szegény asszony mosolyogva,és megcsóválta a fejét-,valami csúnyát álmodtam az éjszaka,ennyi az egész...
És amikor ezt mondta,abban a szent pillanatban egy nagy, gyönyörű szép, sötét szárnyú pillangó szállt ki a nyitott ablakon a kicsi házból, s eltűnt az erdőben.Különösen ritka,szép pillangó volt.A világ legszebb pillangója:a nagy éjjeli pávaszem.
(Wass Albert)
vasárnap, június 07, 2009
kedd, június 02, 2009
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)