péntek, január 15, 2010

menjünk

gondold meg,
meggondolom,
menjünk már el,
megyek, de nem veled,
beszéljük meg,
hallani sem akarok róla,
rémálmaim voltak,
mint egy kisgyermek úgy aludtam,
fázom, ölelj át,
hagyj, ne érj hozzám,
nekem csak te kellesz,
miért mondod, nem hiszem,
menjünk ki sétálni,
gondold meg mégis,
szeretném, ha együtt mennénk,
most nem akarlak látni,
menj vissza egyedül,
unalmas vagy, nem bírom,
miért vagy szomorú,
igyunk vörösbort, szárazat,
ne sírj, nincs miért, értsd már meg,
veled vagyok, itt maradok,
megértelek, ne aggódj,
nem akarlak zavarni,
miért kell mindig valami közbejöjjön,
mi történt, miért nem megyünk ki,
tudom, hogy ő csak egy másik történet,
te kellesz nekem, légy az enyém,
hagyj el mindent és mindenkit,
gyere hozzám, messze-messze,
itt újrakezdheted életed,
ne is tekints vissza,
életem vagy, rád vártam,
téged vártalak már régóta,
furdal a lelkiismeret,
vajon mi rosszat mondhattam,
vajon megharagudt rám,
még el fog-e jönni hozzám,
nem tudom, mert messze lakom,
szoríts erősen magadhoz,
érzem az illatod,
más illatod van,
az éjjel veled álmodtam, jót,
kérlek mondd már meg mit akarsz,
nem értem, miért kell neked ő is,
elmegyek valahová, ahol senki sem talál meg,
hagyd már abba, semmi értelme,
úgysem megyek el, nem hagylak itt,
itt maradok, vigyázok, óvlak,
menjünk már végre, elkésünk,
ma éjszaka nem fogok hazajönni,
éhes vagyok, mit főztél vacsorára,
fáradtnak érzem magam,
korán le akarok feküdni,
forgolódom ágyamban,
kereslek,
kinyújtott karom üreset ölel . . .

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

Ez itt Kányádi Fától fáig-szerű avantgárd költészetét juttatja eszembe. Eh, ez egy zseniális monológ. Ez a kettős párbeszéd-feleselgetések, ez a kinzó gyötrődés, ez a vesébevágó önmarcangolás... Ez, mint mikor kamasz lány meglátja a fiút, és elbújva lesi, mer-e odamenni... nem, igen, mégse, ó... Mindenképp zseniális. Zseniális. Magam előtt látom: teátrális nagyon. Szinházszerű. Előadható.