mese egy vakmerő kalózról

És hol volt, hol nem volt, volt egyszer valahol egy nagy tenger, és rajta hajózott nagy, sötét hajóján a híres kalózkapitány, Sebhelyes Kancsal Csárli, ő volt a leghírhedtebb, leggonoszabb kalóz messzeföldön, mindenki rettegett tőle, már csak a neve hallatán, és most ott állt a kormány mellett és gyerekkorára emlékezett, álmodozott, elrévülve, milyen jó volt anyja hozzá, amíg meg nem halt tizenkét éves korában, ezt azóta sem tudta kiheverni, apja kegyetlen ember volt, sokat verte és dolgoztatta, azért is szökött meg tizenhat éves korában és felcsapott újoncnak egy kalózhajóra. Ott egy jó ideig mindenki ugratta, mert még fiatal fiú volt, csúfolkodtak vele, de egy este mindez megszűnt hirtelen , mert amikor Zsírosmancsú Fred kapitány részegen belekötött, meglökdöste és szidni kezdte az anyját, és ezzel nagyon feldühítette, Csárli elővette csizmájába dugott kését, és többször is beleszúrta a kapitány zsíros, kövér testébe ahol csak érte, mire az felhördült fájdalmában, és görbe kardját ki akarta rántani, de csak odakapott, mert már minden ereje elhagyta és holtan vágódott végig a hajója padlóján. A végére kirohantak a fülkében dorbézoló kalózok, ők is már elég részegek voltak, de egyikük sem akart ujjat húzni Kancsal Csárlival, mert belátták, hogy ha meg merte ölni Fredet, akkor igazi vezetőnek született, bátor és mindenre elszánt, és ahelyett, hogy meglincseljék, vagy kidobják a korláton keresztül a tengerbe, ott, akkor megválasztották kapitányuknak ... ó de ennek már öt éve is elmúlt.

Bohóc Dzsimi már egy ideje összeesküvést szervezett Kancsal Csárli ellen, mert elnyomta kalózait, nem osztotta el igazságosan a zsákmányt, mindent ami jobb volt, csak a bennfentesek kapták meg és persze ő, lopott, sokat és sokszor igazságtalanul büntetett, börtönbe vetett bárkit, aki gyanús volt neki, a hajókat amiket zsákmányoltak, mindig eladta, vagy nyomtalanul eltűntek, mindenki után leskelődött, lehallgattatta a beszélgetéseket, ki kivel találkozott és miért, persze ez már üldözési mánia, azt hitte, hogy mindenki róla beszél, őt szidja, le akarják váltani, vagy meg akarják ölni. Tehát, Dzsimi és még vagy ötön, megelégelték a zsarnokot, mert mindenáron és mindig csak ő akart lenni a kapitány. Hosszas tanakodás után elhatározták, hogy egy hét múlva, amikor Dzsalalumpurba fognak érni, este megvárják amint kijön a kocsmából, csapdába csalják, és végeznek vele. A csapda az lenne, hogy kitalálják azt, hogy Szőke Heléna meglátta amikor megérkeztek, találkozott Dzsimivel és megkérte őt, hogy este vezesse el hozzá Csárlit.

Megérkeztek Dzsalalumpurba elég csapzottan, metépázva, útközben elkapta őket egy vihar, ami egy napig tartott, eléggé megrongálta a hajót, és még a legénységből is odavesztek ketten. Jó szokása szerint és mert bánatos is volt, Kancsal Csárli és még hárman, persze a bennfentesei közül, elindultak a kocsmába, A vörös rókához, ez volt a kedvenc kocsmája, itt mindig volt jó vörösbor és vodka, ez volt a kedvence. Dzsimi és társai távolról követték őket, és a közelben várták, hogy mikor jönnek ki, miközben beesteledett és köd szállt a kikötői városra. Nagykésőre megjelentek valami alakok a ködben dülöngélve, egymást támogatva, nem látták őket jól, de megismerték Csárli röhécselését, tudták, hogy csak ők lehetnek. Dzsimi odament és súgott valamit Csárli fülébe, mire ő újból elkezdett röhécselni és súrolgatta a tenyerét, majd elindultak a belváros fele. A harmadik utcasaroknál befordulva, Dzsimi egy sötét sikátorba vezette Csárlit, ahol már várták cinkostársai, és körbevették Csárlit, aki most döbbent rá, hogy csapda az egész.
- El akartok tenni láb alól, rühös kutyák? Na gyertek csak, görbe kardom élére hánylak mindannyiotokat!
- Zsarnok vagy, kizsákmányolsz minket, elegünk lett belőled! Másképp nem tudunk megszabadulni tőled, csak ha megölünk!
- Gyertek ti gyáva ebek, gyertek csak!
Nekiestek mindannyian Csárlinak hörögve, ordítva, rúgkapálva, késeikkel hadonászva, egy test lettek, nem lehetett látni ki kit üt vagy szúr, annyira összegabalyodtak. Csárli leterített kettőt, Dzsimit is hátbaszúrta, de ő el tudott menekülni és eltűnt a ködben a többi megmaradt cinkostársával együtt. A Kancsal ott állt egyedül, zihálva hörgött, jól megverték, vállonszúrták, és még ráadásul levágták a jobb fülét is. Sok időbe telt amíg nagynehezen visszaért, felvonszolta magát a hajóra, és rögtön azt parancsolta, hogy induljanak, nem számít merre és az sem , hogy köd van, csak induljanak.
Miközben ellátták sebeit elmesélte mi történt, és megígérte, hogy legalább még öt évig ő lesz a kapitány bárki bármit is akarjon változtatni, ellene szövetkezni, ez úgysem fog menni senkinek, erről a merényletről is sejtett már valamit, de nem tudta pontosan mikor akarják véghezvinni.
- Soha többet ne merészeljetek ellenem szövetkezni, ti mocskos férgek! Megígérem nektek, hogy továbbra is ÉN leszek kapitányotok, ha tetszik, ha nem, még legalább öt évig, és ha lehet tovább is, és ha lehet mindig én leszek, amíg csak élek én!