egy hengerféreg metamorfózisa

A földre pottyantam, hallottam a puffanást, de nem éreztem semmit, csak annyit, hogy süllyedek, és egy nagy valami tárult fel előttem, azelőtt, ott bent, nem láttam semmit, tiszta sötétség volt, csak hallottam és mozogtam a körülöttem lévőkkel együtt, tehetetlenül, engedve, hogy az automatikus mozgások irányítsanak. A burokban bent szűk volt a hely már, megnőttem, éreztem az életerőt, éreztem, hogy menni, csúszni, felfedezni, megkapni azt amit keresek, hogy többen legyünk. Mondom, süllyedést éreztem, belemélyedtem a puha földbe, és éreztem azt is, hogy nemsokára megszabadulok egyre szűkebb burkomtól, egy ideig hallgatóztam, de nem hallottam másokat, csak az a nagy, ismeretlen világosság tárult elém, még egy ideig, aztán az is elkezdett sötétedni, mígnem olyan sötétség lett, mint ott bent, ahonnan érkeztem. Már egy jó ideje sötétség volt, amikor éreztem, hogy a burok, ami eddig körülvett és igen-igen szűk volt már, megrepedt a fejem fölött, és éreztem amint a hátamon lefele is továbbreped, hirtelen szabad voltam. Éreztem, hogy fázom, nedves testemet hideg járta át, aztán későre megszáradtam, addig mozdulni sem mertem, megdermedtem a hidegtől. Ekkorra már fölöttem is kezdett megszűnni megint a sötétség, és éreztem, hogy ahogy több lesz a világosság, jobban és jobban melegszik fel dermedt testem, és egyre jobban tudtam mozogni. Észrevettem, hogy valami nagy, hosszú szálak vesznek körül, eltakarnak mindent, csak a nagy világosságot láttam a fejem fölött. Mostmár kíváncsian és élénkebben néztem magam köré, egyedül voltam, és elindultam, csúszva-kúszva előre, a hosszú szálak között, surrogó-zörgő hangok hallatszottak mindenfelőlről, valami hatalmas oszlopok futkosva mozogtak jobbra-balra, a fejem fölött, nagyon megijesztettek, féltem, mert én nagyon apró vagyok hozzájuk képest, valami óriási ismeretlen lények voltak. Egy ideig csak ezek a hosszú szálak voltak, majd hirtelen megszűntek, és göröngyös, fekete föld tárult elém amíg csak elláttam. Közben a fény is kezdett elsötétedni, de én haladtam előre, sötétben lettem, tehát ott jobban is tájékozódtam. Apró méretemhez képest elég nagy távolságot tudtam megtenni amíg megint feljött a nagy világosság, akkor láttam, hogy még mindig a göröngyös, fekete földön vagyok, de messze előttem látszik valami más, olyasvalami, amit még nem láttam, nem olyan volt mint a világosság. Kíváncsiságom hajtott, és az ösztön is, valami azt súgta, arrafele kell menni, arra van a jó irány. Mire megint halványulni kezdett a nagy világosság, nagyon közel kerültem ahhoz a valamihez, ami más volt, ott nem voltak hosszú szálak, hanem ritkás, nagy kerek valamik voltak, sorban, egyenesen egymás mellett, több rétegben íveltek felfele a halványuló nagy világosság fele. Megéreztem, hogy ez az a hely, ide kellett elérnem, el is értem ide elég hamar, csak fel kell kússzak a legközelebbi valamire és ott kell majd várjak és várjak, amíg eljön az idő, hogy továbbfolytatódik utazásom. Felkúsztam, már sötétben az első valamire, széles, puha dolgokból volt, jólesett megpihenni, mert elfáradtam gyors és rövid utazásom alatt, éreztem, hogy nem is tudnék már továbbmenni, de már nem is kell. Megtaláltam amit meg kellett találjak, ezután már csak várni kell a megfelelő pillanatra, hogy utazásom továbbfolytatódjon, mert ha az nem jön el, akkor itt vége lesz majd utazásomnak, véglegesen.