Tánya helyett most már van MVHn 2 elefánt. Kiengedték őket a ketrecből, de nem akartak elmenni sehova. Megesznek napi 5o kiló gyümölcsöt és 3 bála szénát, s háromszor ugyanannyit ki is kakálnak azonnal, hogy két ember nem bírja egész nap eltakarítani. Trágyamasinák. Nem lehet a belépő jegyek árát úgy megemelni, hogy fedezze a zoo költségeit, mert akkor nem látogatná senki. S most ideadták Prágából a zsiráfot is, csak még nem tudják hogy hozzák el onnan. Mindenesetre egy másik zsiráfot már utána is küldtek, beszélgessen egy kicsit vele, méghozzá Peti Andrást (csak ő van olyan magas, mint egy zsiráf) Szegény állatok! Nem tudták őket békénhagyni ott, ahol éltek, természetes környezetükben?
Nem tudom hogy fogják csak egyszer vetítni a Fehér Istent (román felirattal) abba a 2oo helyes terembe? Tömegnyomor és verekedés lesz ott, én mondom neked, hisz Oscar-jelölt a film (persze az első 5 jelölt közé nem jutott be, de akkor is), s a kóborkutyaügyről szól (tágabb értelemben nagyvárosi kutya és ember közti viszonyát elemzi), ami Amerikában is nagy gond, mediatizált dolog, ha a Playboy is egy ilyen különszámot készített emiatt nemrég, mely tiszta véletlenül gyűjteményemben is fellelhető (románra Dumnezeu Alb helyett úgy fordították, hogy Oraşul câinilor), és megérdemelten, ráadásul Mundruczó minimális és talán éppen ezért nagyon erős eszközökkel dolgozik (minimális benne minden, a színészi játék, a párbeszéd, minden), s filmjeinek záróképe is mindig olyan... hogyismondjam... furcsa, nem rág a szádba semmit, ott hagy a film végén egyedül a moziban a saját gondolataiddal... ráadásul Mundruczó rendezte, aki szeret civilekkel filmezni (szerinte a színészek csak megjátszák saját magukat, ami igaz is meg nem is, néhány színész azért mindig játszik a filmjeibe, mint ahogy egy kisebb szerepet ő maga is), s Mundruczó előbbi rendezése, a Szelíd teremtés is I. osztályú volt, megkapta a legjobb rendezés díját a FilmSzemlén...! Egyébként 12.-én vetítik du. fél 7-től.
8 megjegyzés:
Zsuzsa mindig "képbe jön"!
S te, Noé? Mi történt veled, hogy így visszafiatalodtál, legalább tíz évet?
Tánya helyett most már van MVHn 2 elefánt. Kiengedték őket a ketrecből, de nem akartak elmenni sehova. Megesznek napi 5o kiló gyümölcsöt és 3 bála szénát, s háromszor ugyanannyit ki is kakálnak azonnal, hogy két ember nem bírja egész nap eltakarítani. Trágyamasinák. Nem lehet a belépő jegyek árát úgy megemelni, hogy fedezze a zoo költségeit, mert akkor nem látogatná senki. S most ideadták Prágából a zsiráfot is, csak még nem tudják hogy hozzák el onnan. Mindenesetre egy másik zsiráfot már utána is küldtek, beszélgessen egy kicsit vele, méghozzá Peti Andrást (csak ő van olyan magas, mint egy zsiráf) Szegény állatok! Nem tudták őket békénhagyni ott, ahol éltek, természetes környezetükben?
S te? Hogy még vagy? Szerelgeted a csipeket a kutyák fülébe? Már meg ne haragudj, de mekkora baromság ez is! Jobb dolgod nem akad?
Egyre több díjat seper be Mundruczó Kornél Fehér Istene! Cannes, Hamburg, Gent... De a youtube még mindig nem engedi...
Jó hírem van! Vetítni fogják sajnos csak egyetlen alkalommal néhány nap múlva MVHn a Művész moziba 5 lejes belépővel a Fehér Istent!
Igen... Zsuzsa képbe jön néha...
Nem tudom hogy fogják csak egyszer vetítni a Fehér Istent (román felirattal) abba a 2oo helyes terembe? Tömegnyomor és verekedés lesz ott, én mondom neked, hisz Oscar-jelölt a film (persze az első 5 jelölt közé nem jutott be, de akkor is), s a kóborkutyaügyről szól (tágabb értelemben nagyvárosi kutya és ember közti viszonyát elemzi), ami Amerikában is nagy gond, mediatizált dolog, ha a Playboy is egy ilyen különszámot készített emiatt nemrég, mely tiszta véletlenül gyűjteményemben is fellelhető (románra Dumnezeu Alb helyett úgy fordították, hogy Oraşul câinilor), és megérdemelten, ráadásul Mundruczó minimális és talán éppen ezért nagyon erős eszközökkel dolgozik (minimális benne minden, a színészi játék, a párbeszéd, minden), s filmjeinek záróképe is mindig olyan... hogyismondjam... furcsa, nem rág a szádba semmit, ott hagy a film végén egyedül a moziban a saját gondolataiddal... ráadásul Mundruczó rendezte, aki szeret civilekkel filmezni (szerinte a színészek csak megjátszák saját magukat, ami igaz is meg nem is, néhány színész azért mindig játszik a filmjeibe, mint ahogy egy kisebb szerepet ő maga is), s Mundruczó előbbi rendezése, a Szelíd teremtés is I. osztályú volt, megkapta a legjobb rendezés díját a FilmSzemlén...! Egyébként 12.-én vetítik du. fél 7-től.
Megjegyzés küldése