elindultak a cipőim maguktól
feléd
hallgatni fogok, nem beszélek
inkább
nem kérdezek semmit
többet
tudom, nem kellett volna
így történjen
sokszor nem tudom én sem
miért teszem
pedig nem akarok bántani senkit
soha
miért kell a sebbe dugjam az ujjam,
hogy higgyek
nem akartam elrontani,
ha elrontottam.
feléd
hallgatni fogok, nem beszélek
inkább
nem kérdezek semmit
többet
tudom, nem kellett volna
így történjen
sokszor nem tudom én sem
miért teszem
pedig nem akarok bántani senkit
soha
miért kell a sebbe dugjam az ujjam,
hogy higgyek
nem akartam elrontani,
ha elrontottam.
3 megjegyzés:
Van úgy, hogy a cipők szárnyakat kapnak? Olyként megelevenedve, hogy a fűző, mely szorosabbra venné a léptéket, mégis engedni látszik? Bántani se szeretnénk? Csakis angyalokként jelen lenn? Nem hamis ez?
A sebben kotorászás persze fáj, ezzel semmi baj sincsen.
Ütközetek miatt van, és az kell.
te itt azt értetted, hogy valami hamis, más azt látta, hogy pont mit akartam mondani ezzel, meg a sebbe dugott ujjal, ami különben bibliai hasonlat - lásd hitetlen Tamás -
mindenki azt látja és érti amit akar, én meg azt írtam, amit akarok.
Ezt most gyerekversként is olvashatom, de ugyanakkor istenes versként is. Van benne játékosság, a cipők megszemélyesitése... nem, nem, nem, nem megyek bele az elemzésébe. Csak konstatálok. Priméren. Szerelmes vers kizárva. Ami pedig a "miért kell a sebbe dugjam az ujjam" hát ezt egy szerkesztő egyszerűen törli. Én is. Legalábbis amig a költészet terén maradunk.
Megjegyzés küldése